Hol itt az igazság?

Ki ő? Vácszentlászlói kertészmérnök. Kerteket tervezett, épített, s vett régi házat is, amelyet igyekezett rendbe tenni. Pénzben nem dúskál, nem is kapkod, ideológiát is gyártott: amit kitaláltak az őseink, az maradjon olyan. Kazettás faajtó, ablak helyébe műanyagot nem tesz. Keres, javít, még ha az évekig tart is. Kisgyerekei is vannak, akiket arra oktat: legfontosabb érték a becsület, a tisztesség. Ő az, akit a bíróság novemberben emberölés miatt hét év börtönre ítélt, akinek érdekében még az ügyész is (aki vádol!) szólt, hogy a minősítés, az ítélet elhibázott, túlzó és rossz, emiatt fellebbezett. Vajtai most olyan, mint egy beteg, kinek ágyánál professzorok ülnek, a leleteken jókat vitáznak, hogy ilyet ritkán látunk. Kuriózum, amiről évekig vitázhatunk.

Pedig jogilag látszólag egyszerű eset az övé: van egy családos, 37 éves ember, aki reggeltől estig dolgozik. Sőt, tovább is, hisz kertje is van, méretes, ahol bármennyire leharcolt, fáradt, és egyetlen porcikája se kívánja, de fákat ültet, metsz, permetez, s reménykedik, nem lopják meg, talán ő szüretel majd.

„Szerencsétlen” helyen lakik Vajtai, a szomszéd telek, ház elárvult, üres, s onnan szorgos kezek vittek mindent. Miután a szomszédban minden elfogyott, bejártak Vajtaihoz is, s vittek ezt-azt. Elektromos fűrészt, fűnyírót, szerszámot, biciklit, kosarat. Vajtai kutyát vett, de az betörőt nem fogott. Vajtai kerti székben gubbasztva őrködött a kertben.

Szólt a rendőröknek, hogy folyamatosan fosztogatják – ezen a tényen szakértők vitáznak azóta is: ha szól, az már feljelentés, vagy csak afféle jelzés, beszélgetés, ami el nem mulasztható, ha az ember falubelijével találkozik. De ez a jogászok szerint az ügyben nem „releváns”, vizsgálni se érdemes. Ült hát Vajtai a kertben, méla lesben, el-elbóbiskolva, de betörőt, tolvajt – talán jobb is így – ő sem fogott.

Mi verte ki a biztosítékot nála? A fiával pecázni indult volna. Forintos kis vacak a gyerek pecakészsége, de éjjel ismeretlenek elvitték azt is. Apa, ezt hogy, hát ez az enyém?! – kérdezte sírva a fiúcska. Vajtai jó választ nem talált, csak azt, hogy majd veszünk másikat.

Hanem az is feltűnt, valaki a pincében levő meggyborokra is rájár. Vajtai nem ivós típus, nem is az fájt jobban, hogy amiért ő dolgozik, más iszogatja, inkább az, hogy olyan a háza, kertje, mint egy pályaudvar, az jár oda és akkor, aki és amikor akar.

Túl a huszadik betörésen, kerítésátmászáson, lopáson, fagyállót töltött a borba. Keveset, csupán annyit, hogy hasmenése legyen a tolvajnak, aki őt fosztogatja. Jöjjön rá az illető, hogy falubelivel azért ilyet tilos csinálni. Ebből a borból iszogattak hatan, s lettek rosszul annyira, hogy ketten kórházba is kerültek. Sz. Sándor is ivott a borból, többször is, s bár szóltak neki, „Sanyi, az ital zavaros, ne igyál többet”, ő kortyolt még, s ha igaz – ám ez sem releváns az ügyben –, drogot is küldött rá. Otthon lefektették, nyilván részeg, esett már ilyen, majd kipiheni magát. Nem pihente ki magát – napok múlva került kórházba, s ott is halt meg.

Anno jártunk a szülői háznál, a kerítésre fényképet ragasztottak, ahol Sz. mosolyog a gyerekével. Néztük a fotót, mire az apja jött kiabálva, hogy borért embert ölni, azt nem lehet! Mentünk Vajtaihoz is, aki sápadt és megtört volt, azt bizonygatta, dehogy akartam én embert ölni, csak annyit, legalább egy rossz napja legyen a tolvajnak. Körbevezetett akkor bennünket a házban, kertben, s elmutogatta sorra, honnan mit vittek el tőle. Mondta, a tettéért vállalja a felelősséget, bár börtönbe menni ő nem tudna, azt nem élné túl...

Két éve ennek. Kérdezték, kihallgatták sokszor, helyszíneltek nála sokat, különféle szakértőket rendeltek ki az ügyben – a bűnügyi költség már az elsőfokú tárgyalás előtt másfél millió forint lett, amit majd Vajtai fizethet. Mi okból, nem mondja, de új ügyvédet bízott meg, dr. Molnár Ivánt, aki akkurátus emberként végigolvasta a nyomozás során írt ezernyi oldal dokumentumot, s szólt Vajtainak, nem állnak túl jól. A felfüggesztett börtönbüntetéstől kezdve akár az aljas indokból, előre kitervelt szándékkal elkövetett gyilkosságig bármelyikért elítélhetik, ez utóbbiért akár életfogytig tartó szabadságvesztés jár. Erre készítette fel védencét. Jó is, hogy időben szólt, mert érdekes tárgyalás volt ez! Az ország legismertebb toxikológusától, a szakértőként jelen lévő Zacher Gábortól azt kérdezték: hogyan lehetséges, hogy a megivott fagyállótól Sz. meghalt, más rosszul lett, a többieknek meg kutya baja se lett?! A mérték, a mennyiség számít, felelte Zacher, s fagyállót kínált körbe. Ivott belőle ügyész, ügyvéd, bíró, szakértő, hogy érezzék, édeskés lötty ez, s remélték, bajuk tőle nem lesz. Nem lett.

A hosszú és meglepetésektől sem mentes tárgyaláson a bíró közölte, az ügyész életveszélyt okozó testi sértés helyett előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés miatt is vádat emelhetne. Bírót a vád nem köti, a bizonyítékot szabadon értékelheti, így hét év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Vajtait. Döbbent csend következett. Bár itthon ítéletet bírálni ritkán szoktak, Molnár doktor azt indokolatlanul súlyosnak, elképesztőnek, abszurdnak tartja. „Nem hős a védencem – bár sokan mondják, írják, így kell az értékeinket megvédeni –, és nem is mártír, de nem is gyilkos!”

Az interneten terjedő jogi vitákat idézi az ügyvéd, laikus példákat sorol. A kocsim rossz, a garázsban javítom a féket, este betörnek, ellopják, a megbontott fék miatt karamboloznak, többen meghalnak – akkor én tömeggyilkos vagyok? A komondorom széttépi a betörőt – akkor én aljas indokból öltem? A nappalimban van egy üvegfedelű dohányzóasztal, a betörő belepottyan, szétvágja magát – akkor engem ítélnek el? A törvény értelmében veszélyes anyagot azonosítás, feliratozás, címkézés nélküli cserepalackba átönteni nem lehet.

Életszerű ez? Igen, mondanám K. esetét, akinek lánya a sérült domestosos palack maradékát pohárba töltötte. Apja azt hitte, maradék pezsgőt talált, megitta. Naponta jártak hozzá doktorok, árulja el, miért akart öngyilkos lenni, pedig ha „észnél vannak” az ügyészek, a leány ma emberölés kísérlete miatt ülhetne...

Mire számít az ügyvéd? Nem kapta meg még az ítélet indoklását, de ígéri, ízekre szedi. Merthogy egy ítélet ennyire nem mehet szembe az emberek igazságérzetével. Az biztos, a jogászok évekig vitázhatnak még rajta.

S Vajtai? Levelet gyűjt, s ha majd hó esik, lapátol. Végső ítéletet vár. S ha semmi nem változik? Ha a börtönben jól viseli magát, négy és fél év múlva akár szabadulhat is...