Kacifántos kollekció

Szelíd tekintetű, halk szavú fiatal nő fogad, a hordozókendőben békésen szunyókál hat hónapos kislánya. Kauker Szilvi tájépítészként diplomázott, majd elvégezte az Iparművészeti Egyetem keramikus szakát is. Adódik a kérdés: hogyan jutott eszébe egy fiatal művésznek, hogy cementlapokat kezdjen gyártani?

– Már a gimnáziumban felkeltette az érdeklődésemet a régi bérházak burkolata, kutakodtam, honnan származnak, miként készülnek. Gyönyörű külföldi példák megerősítettek abban, hogy fantasztikus lehetőségek rejlenek ezen a területen. Létrehoztam egy kis műhelyt, ahol eleinte egyedül kísérleteztem és gyártottam. Hamar kiderült, hogy igény is van ezekre a burkolatokra.

Bármilyen egyszerűen hangzik a történet, a szükséges tudás megszerzése hosszadalmas utat jelentett. Merthogy a betontechnológia elég kacifántos, nagyon pici különbség a gyártáskor nagyon komoly eltérést okoz a végeredményben.

– Azért is indultam neki a világnak, mert az a kevés szakember, akit itthon fel tudtam kutatni, nagyon zárkózott volt. Hónapokig kérleltem őket, de nem engedtek be a műhelyeikbe. Ezért úgy döntöttem, elmegyek Marokkóba, ahol minden faluban van egy mester. Ott nagyon szívélyesen és kedvesen fogadtak. Aztán itthon szembesülnöm kellett azzal, az itteni klíma és az alapanyagok nagyon mások, így folyamatosan kísérleteztem.

Több bányát felkeresett, hogy megtalálja a megfelelő minőségű hazai anyagokat. Arra is törekszik, hogy hazai piacra gyártsanak, és minél kevesebbet utaztassák a terméket. A kezdeti időkben jócskán kellett kitartás! Szilvia megszállottan dolgozott és fejlesztett. Induláskor autó nélkül nehezen boldogult: a műhely 15 kilométerre volt a házuktól, a busz késő este már nem járt, így előfordult, hogy az íróasztalon aludt. A hőskorszak után a vállalkozás most már egy tucat embernek biztosít megélhetést, a szakembereket kezdetben Szilvia tanította be a rekeszöntés fortélyaira. Kollégái mind férfiak, akik komolyan veszik őt, nagyon jó szellemiség alakult ki a csapatban. Nem volt könnyű embereket találni: Ajka környékén száz embert is felvételiztetett, de kiderült, hogy keveseknek van megfelelő kézügyességük és annyi türelmük, ami ehhez a munkához kell.

Ma már munkatársai tehermentesítik számos területen, így van ideje két kicsi gyerekére is. A gyerekvállalással a manufaktúra ügyeit illetően is döntéseket kellett hoznia: az előremenekülés stratégiáját választotta, és fejlesztésbe fogott, most költöznek az új, saját műhelyükbe.

De nem szándéka a folyamatos növekedés, meghúzott egy vonalat, amely után már nem akar nőni. Annyi fejlesztést tervez még, hogy magát és alkalmazottait gond nélkül eltartsa a cég, de ellenáll a tőkebevonásnak, mert nem akar gyárat működtetni. A naggyá válás egyet jelent a pénz és a megrendelők utáni loholással, ez pedig nem az ő útja. Azt mondja, neki fontosabb, hogy jól érezze magát.

Mégis, hogyan? Kezdetektől figyeli és gyűjti a régi mintákat. Van, hogy bontásból hoz el maradék lapokat, és annak a mintáját veszik át. De maradtak fent katalógusok a századfordulóról, ezek között is szokott keresgélni. Mi több, a megrendelő is jöhet a saját ötletével, egyéni elképzelésekre is nyitottak. Igazi újítóként mindig terveken töri a fejét, a mintakincset a lakberendezés más területein is szeretné hasznosítani.