Mindenki Imréje

– Csak névrokonságról van szó. Körömben nőttem fel, majd idenősültem – szabadkozik mosolyogva az 58 éves Orosz Imre, mikor a szerszámosládájával kocsijába ülünk, s elkísérjük szokásos körútján. Eleinte listát vezetett arról, kinél mi a dolog, ma már fejből tudja. Ma reggel elsőként Vajkai Gyuláné hívta: leszakadt konyhai munkaszékének karfája, félbehagyta a főzést.

A 67 éves Ilona mutatja a széket:

– Mivel szédülök, mindent ülve csinálok. Én rákbeteg vagyok, a férjem vak, három fiunk kirepült. Imre családtag lett nálunk, sok mindenben rászorulunk. Javított már szekrényajtót, mosogatócsapot, megszerelte a fáskamra, a bejárati kapu zárját, felhordta a tornácra a hasábfákat, mert télen cserépkályhával is fűtünk. Imre egy kincs! – hálálkodik, mikor a mester végzett a székkel.

Irány a Ribizliköz, ami új része a falunak. Itt a 83 éves Valánszki Ferencné, Erzsike néni vár minket a kapunál. Nála a beszorult spájzajtó vár reparálásra. Míg Imre dolgozik, Erzsike néniből dől a szó. Hat éve özvegy, idősebb fia meghalt, a fiatalabb Parasznyán él. – Kétbalkezes vagyok, egy villanykörtét se tudok becsavarni. Az ajtókkal meg üldöz a balszerencse. Egyszer például kizártam magam a hálószobából, este 9-kor hívtam Imrét, jött is rögtön. Úgy szeretem, mintha a fiam lenne! Egyedül élek ebben a nagy házban, a kertet is alig győzöm már. Nemrég telelésre a pincébe cipelte a virágaimat, megjavította a porszívómat, a redőnyt, a kerti csapot, már azt is tudja, minek hol a helye. Nagyon sok velem hasonló korú asszony él a faluban, nekik is Imre a mindenük.

– Ami az ajtót illeti – néz fel Orosz Imre szerelés közben –, Erzsike néni kiszorult a hálóból, egy másik néni meg, Kupai Sándorné beszorult. Ráadásul a férjét éppen akkor vitte kórházba a mentő, az is esti „vészhelyzet” volt. A mobilom számát fejből fújják, akikhez járok. No, csókolom, Erzsike néni! Most megyünk, mert vár egy másik Erzsike néni. Virág Istvánné tornácos parasztházban lakik. A 79 éves asszony mosógépét nem először szereli Imre.

– Együtt öregszünk a házzal, benne mindennel. Özvegy vagyok 27 éve, a gyerekeim elköltöztek, Imrén kívül nincs is kihez szólnom. Soha semmit se fogad el, azt mondja, őt ezért fizetik. Csak egy dologgal lehet lekenyerezni: a házi süteménnyel. Sajnos most nincs. A mosógép olyan hirtelen romlott el, hogy nem volt időm sütni. Amihez Imre nyúl, az újraéled, áldja meg érte az Isten!

Orosz Imre a hajdani miskolci kohászatnál lakatosként lehúzott 14 évet, már ott is rábíztak sok „egyéb” munkát. Mikor a kohászat bezárt, a Borsodi Sörgyárban 17 évig volt „mindenes”, majd jöttek a leépítések. A munkanélküliség nagyon megviselte.

– Hálás vagyok a polgármesternek, hogy kitalálta nekem ezt a munkát. Szomorú, hogy a magányos idősek milyen kiszolgáltatottak.

A ház körül mindig elromlik valami. Sokuknak szereltem kapaszkodókat a fürdőszobájukba, beforgatószéket a mozgáskorlátozottaknak. Télen a szerelés-javítás mellett havat is lapátolok, a tél a legrosszabb az egyedül élőknek. Mikor szerelek náluk, nekem beszélik ki a magányukat. Érzem, hogy szeretnek, de ez kölcsönös.