Tanulj külföldön! Miért éri meg útra kelni? Mit, hol mennyiért? Összegyűjtöttük az új Bookazine-ban!

Csábítják a legjobbakat 

Míg egy évtizeddel ezelőtt csak néhány szerencsés kiválasztott, a „tehetős családok gyermekei” vagy a kiemelkedően jó tanulók gondolkodhattak a külföldi továbbtanulásban, ma Magyarországon az érettségizők jelentős része eleve külföldön szeretné megkezdeni felsőfokú tanulmányait. Az ország legerősebb gimnáziumainak igazgatói és pedagógusai rendre arról számolnak be: végzős diákjaiknak legalább a fele külföldre készül. A legjobbakat, a nemzetközi tanulmányi versenyek győzteseit, diákolimpiák résztvevőit már jóval az érettségi előtt megkörnyékezik a külföldi egyetemek, számukra már csupán formaság a felvételi. 

Ezzel párhuzamosan a magyar felsőoktatásban egyre több a bizonytalan tényező. A legnagyobb sokkot 2011–2012 fordulója jelentette, amikor drasztikusan csökkentették az állami ösztöndíjas keretszámokat, különösen a legnépszerűbb gazdaságtudományi, jogi képzéseken. 

(Bár azóta a feltételek néhány szempontból puhultak.) A diákok meghatározó élménye maradt a felülről meghozott döntések sora, amelyek sokak továbbtanulási lehetőségeit gyökeresen megváltoztatták, másokat a „röghöz kötő” hallgatói szerződések riasztanak el. 

Nem utolsó szempont az sem, hogy a nyugat-európai vagy éppen tengerentúli célországok nem sajnálják a pénzt a felsőoktatásra. A magyar állam összességében kevesebbet fordít a teljes felsőoktatásra (2015-ben 143 milliárd forintot), mint amennyi a világ egy-egy vezető egyetemének a költségvetése. Nem nehéz belátni, hogy ezekben az intézményekben a diákok sokkal jobb infrastrukturális körülmények és technikai felszereltség mellett tanulhatnak. 

Szintén fontos tényező, hogy beindult az a fajta „elszívó hatás”, amelyet a már kint élők jelentenek. Sokkal nagyobb biztonsággal vághat neki ma egy fiatal a brit, az osztrák vagy éppen a dán felsőoktatásnak, mint néhány évvel ezelőtt, mivel sok helyen már magyar közösség várja. Egyre több célország nagyvárosaiban alakulnak diákszervezetek, amelyek segítenek egyengetni a kiérkezők útját, miközben „egy füst alatt” közösséget is építenek. 

Csak lazán! 

A külföldi továbbtanulás legnagyobb előnyeként a magas szintű nyelvismeretet említhetjük, pedig ez, ha nem is elhanyagolható motívum, de korántsem a leglényegesebb hozadéka annak, ha valaki belevág a nagy kalandba. 

Külföldre költözve egy halom, addig soha nem tapasztalt problémát kell a fiataloknak egyedül megoldaniuk. Már a puszta tény, hogy kikerülnek a szülők védőhálójából, hatalmas kihívás elé állítja őket. Ehhez társul, hogy egy idegen országban az eddig megszokottól erősen eltérő gondokkal szembesülnek, s ezeket sokszor nem az itthon elsajátított logika szerint kell megoldaniuk az adott kulturális elvárások miatt. Így sokkal talpraesettebbek és magabiztosabbak lesznek itthon maradt társaiknál. 

Rövid időn belül annyi kihívással kell szembenézniük, hogy hamar kialakul bennük egyfajta magabiztosság, mert tudják, nem kell semmitől tartaniuk, úgyis megoldják. Csak hogy egy példát említsünk: aki nem utazik rendszeresen repülőn, gyakran szorongva készül az utazásra, és a reptéri protokoll lépései zavarba ejtik. Aki viszont havonta tesz egy kört, annak ugyanolyanná válik, mint a tömegközlekedés. Egyszerűen nem idegesíti magát vele.  

Ez a fajta lazaság és önbizalom a karrierjük során is meghozza a gyümölcsét, mivel sokkal szívesebben vállalnak el új feladatokat, mint gátlásosabb, szorongó kollégáik. Azzal, hogy valaki külföldön él, a látóköre is óhatatlanul tágul. Toleránsabb és elfogadóbb lesz a tőle különbözőkkel szemben, és képessé válik arra is, hogy együttműködjön velük. 

Ehhez adódnak a nyugati oktatás nyilvánvaló előnyei. Bár vannak üdítő kivételek, a hazai oktatásra még mindig a poroszos módszer a jellemző, ahol a tanár áll a katedrán, elmondja az anyagot, a diákok meghallgatják, lejegyzetelik, bemagolják, majd a vizsgán visszamondják. Ezzel egyfelől az a baj, hogy a kizárólag tényekre épülő tudás öt-tíz éven belül elavul. Másrészt a frontális oktatás nem ösztönzi a diákokat arra, hogy gondolkodjanak, önállóan oldjanak meg feladatokat vagy csapatban dolgozzanak. 

Ezzel szemben az angolszász és a skandináv országokban a képzés gyakorlatorientált. A diákoknak különféle projektekben kell együttműködniük, ami továbbfejleszti alkalmazkodóképességüket. A gyakorlatban tanulhatják meg, hogyan lehet az információkat felkutatni, rendszerezni és összekapcsolni, és ezeknek a képességeknek a birtokában az évtizedekkel később megszerzett tudást is bele tudják illeszteni a már meglévő ismereteik halmazába.

Ezáltal bármilyen munkahelyre kerülnek is, sokkal jobban megállják a helyüket. 

Megy vagy marad? 

Egyelőre nincsenek pontos statisztikák arról, hogy a külföldön egyetemet végzett magyarok hány százaléka marad az adott országban, és milyen arányban jönnek haza. Tény, hogy ha a fiatal sikeresen beilleszkedik egy társadalomba, ott talál párt, jó munkát, és akkor csak indokolt esetben tér vissza.   

Ha valaki világot lát, az abban is segít, hogy másként értékelje saját magát, a szeretteihez és a hazájához fűződő viszonyát. Ilyen esetben az érzelmi szempontok felülkerekedhetnek a nyilvánvaló anyagi előnyökön. Nem is beszélve arról, hogy külföldön sokszor nehéz kitörni a „bevándorló skatulyából”, míg annak, aki hazatér, szinte biztosan csak megbecsülésben és sikerben lesz része külföldi tapasztalatai birtokában.