Botrány a semmiért - Hágai lebukással kezdődött a nemzetközi skandalum

A holland királyi rendőrség 1925. december 14-én kelt jelentése beszámolt arról, hogy Hágában letartóztatták Jankovits Arisztid volt császári és királyi nyugalmazott vezérkari ezredest, aki egy bankban két hamis francia ezerfrankost akart beváltani. Jankovits a Magyar Királyi Külügyminisztérium 14 532. számú futárigazolványával és diplomata- útlevéllel igazolta magát. 

Elmondása szerint az országos rendőrfőkapitány titkos misszióba küldte, de minden további felvilágosítást megtagadott. Motozáskor a zoknijába dugva további hamisított bankjegyeket találtak, a szállodai szobájában koffernyi ugyanilyen bankót koboztak el. (Jankovits előzőleg a Felvidéken élt, de áthívták, visszahonosították, és nyugdíjat állapítottak meg számára.) 

Hamarosan ugyancsak őrizetbe vették dr. Marsovszky Györgyöt és Mankovich Györgyöt, akik hamisított román útlevéllel utaztak, a poggyászukban szintén nagy mennyiségű hamis ezerfrankossal. Ők nem tettek semmilyen vallomást. December 24-én Johannes Seewering amszterdami bankár hat hamis francia ezerfrankost szolgáltatott be, amelyeket Kovács Gáspár küldött neki Budapestről, hogy váltsa át holland koronára. Kovács gyermeke előzőleg egy segélyakció során Seeweringéknél tartózkodott, innen az ismeretség. Kovács pedig ez időben herceg Windischgrätz Lajos földbirtokos, volt közellátási miniszter komornyikjaként tevékenykedett. 

A történet valójában 1923-ban kezdődött, amikor is Windischgrätz herceg az általa pártolt irredenta szervezetek többféle tevékenységéhez támogatást kért Bethlen István gróf miniszterelnöktől. A kormányfő hamarosan Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány útján közölte elutasító válaszát. Hír György képviselő – aki a későbbiekben a különleges bankjegypapírhoz szükséges alapanyag németországi beszerzését vállalta – is járt Bethlennél. Az 1926-os frankper során a betegágyán azt vallotta, írásbeli engedélyt kért az akció kivitelezésére. Állította, hogy kapott is ilyet, de nem tudta felmutatni. Néhány nap múlva meghalt. 

A hamisítók Windischgrätz titkára, Rába Dezső segítségével vették igénybe Arthur Schultze német szakértő közreműködését. A nyomdagépet a Pénzügyminisztérium rendelte meg. A Postatakarékpénztár vezérigazgatója húszmillió koronát adott a technikai kivitelezésre. 

Gerő László, az Állami Térképészeti Intézet tanácsnoka, a hamisítási akció szakmai vezetője irányításával az intézet budai, Retek utcai székházának pincéjében 1924-ben először is a megfelelő bankjegypapír kivitelezésén szorgoskodtak, majd felkészültek a nyomtatásra. 1925 májusától szeptemberéig folyt a hamis bankók előállítása. Csaknem harmincezer darab ezerfrankos készült, amelyek közül kiszűrték a nyilvánvalóan kevésbé jól sikerülteket, végül 4400 maradt fenn a rostán. Ekkor nekiálltak a bankók alapos megtaposásának, hogy használtságuk látszatát keltsék. A kiválogatott pénzt egy ideig Windischgrätz herceg lakásán őrizték (Kovács komornyik ekkor vette magához azt a hat ezerfrankost), majd a pénzkötegek a Külügyminisztériumba kerültek, ahol a csomagolásra rányomták a „diplomáciai futárposta” megjelölésű viaszpecsétet. Így a pénz háborítatlanul kelhetett át az országhatárokon Berlinbe, a magyar követségre. 

A „frankhadsereg” 1925. december 10-én indult el Budapestről. Az ezreseket Hollandia és Olaszország több városában kellett volna dollárra, fontra és svájci frankra átváltani. Jankovits Arisztid feladata csak annyiban állt, hogy a hamis pénzt átadja Marsovszkynak és Mankovichnak. Ám ő a „saját szakállára” akart beváltani két ezerfrankost, de a banktisztviselő ébersége miatt lebukott. Az egész akció tehát még azelőtt hamvába holt, hogy egyáltalán kezdetét vette volna. 

Viszont kitört a nemzetközi botrány. A Magyar Távirati Iroda december 19-én adott hírt a hágai letartóztatásokról. 

December 22-én megérkezett a holland rendőrség átirata: az elfogottak azt állítják, hogy Nádosy Imre főkapitány tudott az akcióról. Rakovszky Iván belügyminiszter ennek ellenére még napokig Nádosy kezében hagyta a nyomozás irányítását, s csak azután küldte „szabadságra”. 

A miniszter hangoztatta, hogy az ügyben „a gyanú fennállott, de nem volt bizonyíték”. A magyar kormány csupán január elsején szólalt meg hivatalosan. A Retek utcába január 4-én értek el a detektívek, és őrizetbe vették a térképészeti intézet több munkatársát. Természetesen szóba került gróf Teleki Pál volt miniszterelnök, az Állami Térképészeti Intézet vezetőjének neve is, de őt a vizsgálat felmentette. 

Az 1926 tavaszán lezajlott perben Windischgrätz és Nádosy volt a két fővádlott. Hazafias tettnek vallották cselekedetüket. A bíróság a herceget négy, a főkapitányt három és fél év börtönre ítélte, mindketten 10-10 millió koronás pénzbüntetést is kaptak. Arthur Schultze a tárgyalás előtt elhunyt. A többi vádlottra négy hónaptól egy évig terjedő fogházbüntetést szabtak ki. Windischgrätzet és Nádosyt 1928-ban Horthy Miklós kormányzó kegyelemben részesítette. A botrány rombolta Magyarország hírnevét és nemzetközi megítélését. De alig néhány évvel a világháború és az azt követő forradalmi megmozdulások után Franciaországnak nem állt érdekében a skandalum életben tartása. A dugába dőlt frankhamisítás ügye feledésbe merült.