Szárnyakat kap a muzsikus

– Ilyen magasan még sosem repkedtünk, mint ebben a jubileumi évben. Az élő zene varázsa könnyen elragadja a közönséget. Nemrég tértünk haza egy kéthetes turnéról, Oroszországban és a balti országokban jártunk. A moszkvai fellépésünk után meglepődött még a Dom Muziki igazgatója is, mivel nem szokott hozzá, hogy állva tapsoljon a közönség – emlékszik vissza a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, Beke Farkas Nándor. – Azokat a könnyű klasszikus darabokat szólaltattuk meg, amelyeket tőlünk várnak, így például Liszt XIV. rapszódiáját, Brahmstól a Magyar táncokat és az elmaradhatatlan Palotást. Nem szeretnénk modernebb darabokat előadni, azok már nem mi lennénk. 

Beke Farkas Nándor is azok közé tartozik, akik az első próbáktól végigkövették a zenekar életét. 27 éves legényként ragadott itt először vonót, majd végigjárta a szamárlétrát, úgy ismeri a zenekart, mint a tenyerét. Arra is emlékszik, amikor a cigány származású zongoraművész, Cziffra György meglátogatta egyik próbájukat, és olyan zenei megoldásokat, titkos fogásokat osztott meg velük, amelyekből sokat tanultak. A művészt tiszteletbeli elnökükké választották. 

Hány tagja van a 100 Tagúnak? – ezt a kérdést sem lehet kihagyni. Megtudom, az együttesben 138-an muzsikálnak, de a turnékra általában százan utaznak. Könnyebb lenne felsorolni azt, hogy hol nem jártak még a világban. Miután 1985 őszén megalakultak, máris elindultak a világhír felé. 

Egy római tévécsatorna 1987-ben abban a műsorban mutatta be őket, amelyben világsztárok vonultak fel. A következő évben pedig az Ausztráliába emigrált hazánkfiai gyűjtést rendeztek, hogy vendégszereplésre hívhassák, majd nagy ovációval fogadják őket. A cigányzenészek már korábban kék útlevelet kaptak, mindig is utazhattak. „Az ország szinte exportált minket” – meséli az elnök. 

A vándorlás a vérünkben van, mondja. Beke Farkas Nándor anyai dédapja az 1900-as évek elején volt olyan kalandvágyó, hogy hajóra szálljon. Hosszú hetekig tartó út után jutott el Amerikába, hogy ott muzsikálhasson. Apai dédapja viszont Németországot járta, így a nagymamája Berlinben született egy turné alatt. Az édesapja, aki kiváló prímás, negyven éve Kanadában él. 

– Én viszonylag későn, 6-7 éves koromban kezdtem hegedülni. A fiam viszont három hónaposan hegedűt fogott, és háromévesen már játszott – meséli. Az eredmény? Az ifjabb Nándor a komolyzene mellett döntött, ő most a genti operaház hegedűművésze. Beke Farkas Nándor a mai napig aktív muzsikusnak tartja magát, a 100 Tagú egyegy műsorában szólistaként lép fel. Szinte mindennap előveszi 150 éves hegedűjét, amelyet egy régi cseh mester készített. Úgy gondolja, addig játszik majd, amíg a Jóisten megengedi. 

Vonzza-e a fiatal korosztályt a cigányzene? A 100 Tagúnak működik utánpótlásegyüttese, ott jobbára 18–30 évesek jönnek össze. Az ifjabbakat sajnos elcsábítja a dzsessz és a klasszikus zene, tehát nehéz a fiatalítás. Az éttermi zenélésből nehéz megélni, ezért nyaranta többen óceánjáró hajókra szegődnek el, télidőben pedig itt, a zenekarban húzzák. 

– A 100 Tagú Cigányzenekar már ikonnak számít a romák és a nem romák közt. Mi, muzsikusok mindig is a cigányság elitjéhez tartoztunk. Őseink még főúri birtokokon laktak, kastélyok mellett tanulták meg a tartást és az etikettet. Ha az úr mulatni vágyott, küldetett Miskáért, a prímásért. A muzsikuscsaládokban mai napig apáról fiúra öröklődik a példa, hogy érdemes tanulni és célt kitűzni az életben. A hátrányos helyzetűeknél viszont pont ez a példa hiányzik. A munkanélküli szülők gyerekei szégyellik, hogy lyukas a cipőjük, és eleve feladják, hogy kitörjenek a szegénysorból. Így végül alultápláltak lesznek fizikailag, és sajnos szellemileg is. Magam is ellátogatok iskolákba, hogy elbeszélgessek a hátrányos helyzetű diákokkal, és tanulásra buzdítsam őket. Ha megbíznak egy cigányemberben, akkor szárnyakat kapnak. Mindenkinek meg kéne adni a lehetőséget, legyen az illető esztergályos, szobafestő, kubikus vagy éppen muzsikus. 

A Fergeteges című előadás üde színfolt a 100 Tagú Cigányzenekar életében. Az Experidance együttes táncosaival együtt legendás történetet visznek színre. A darab a magyarok kedvencének is számító, a kötöttségek elől menekülő Erzsébet királyné és a délceg magyar gróf, Andrássy Gyula állítólag soha be nem teljesült szenvedélyes szerelméről szól. A históriában egy gyönyörű cigánylány is felbukkan. A színpadon megelevenedő bálon a 100 Tagú szólistái húzzák a talpalávalót. Az előadást már 130 alkalommal mutatták be, de minden jel arra mutat, hogy még jó ideig nem unják meg a nézők. A táncdrámának – amelyet Németországban a bajor hercegnő előtt tisztelegve Sissy címen vittek színre – nagy jövőt jósolnak. 

A zenészek azt mondják: tapsolhatnak még nekik a tengerentúlon is, meg sem állnak a Broadway színpadáig…