A hét témája: Országszerte izzik a katedra

Matematikaórán vagyunk a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban. A katedrán Pilz Olivér tanár úr magyaráz. 

– Folytassuk a koordinátageometriát! A házi feladatok rendben voltak? Van két vektorunk, egy p és egy q vektor… – így kezdődik a feladat, és szinte izzik a kréta, ahogy villámgyorsan a táblára kerül a megoldás. A matematika–fizika–biológia szakos tanár, aki több mint húsz éve áll a katedrán, egyúttal a helyi közalkalmazotti tanács elnöke is. A tantestületből egyedül ő nyilatkozhat a nemrégiben közzétett nyílt levelükről, amelyet a gimnázium hatvan-egynéhány pedagógusa szinte egyöntetűen támogatott. 

A tanári felé tartunk az óra után. A folyosó fala rég látott ecsetet, itt-ott már repedezik, pereg róla a festék. Ha minden kötél szakad, a szülők dobják össze a pénzt, és ők gondoskodnak a festésről. Évek óta nem telt arra sem, hogy új labdákat vegyenek a tornaszertárba, habár bevezették a mindennapos testnevelést. A fizikaszertár eszközei is elöregedtek, akár egy lapos elem beszerzése is gondot jelent – ez is szemlélteti, hogy egyre kevesebb pénz jut az oktatásra. Viszont egyre több adminisztráció terheli a pedagógusokat, és ez elveszi az időt a valódi tanítástól. A bizonyítványokat és a naplókat persze továbbra is megírják, és nem ágálnak az ellenőrzések ellen sem, de a rájuk zúduló fölösleges dokumentációk tömegéből elegük van. 

– Álszent, hazug, értelmetlen dolgokra kényszerítenek minket. A véleményünket pedig semmibe veszik. Az előmeneteli rendszer miatt például meg kellett írnunk a portfóliónkat. 

Ez nem más, mint önmagunk sztárolása akár 80–100 oldalon át. Akkor már írtam volna egy kisregényt, ha irodalmi babérokra törnék. Egyre erősödött a zúgolódás a tantestületi értekezleteken, ahogy nőttek a terheink. Mostanra szakadt el a cérna, és arra jutottunk, tennünk kell valamit. Ha nem elég egyetlen iskola hangja, akkor fogjunk össze – magyarázza Pilz tanár úr. 

A túlzott adminisztrációs terhek miatt arra nem jut idejük, amire valóban kellene: az órákra felkészülni, dolgozatot javítani, tehetséget gondozni, kirándulást szervezni, vagy egyszerűen csak a családjukkal lenni. 

A PÖCS néven elhíresült értékelési rendszer ugyancsak kiverte a biztosítékot Miskolcon is. A pedagógusok megunták azt is, hogy „meséket” hallgassanak a nem létező életpályamodellről.  

Inkább nyugalmat akarnak, s azt, hogy kíméljék meg őket a politikától és az álreformoktól. A miskolci tanárok nem azért panaszkodnak, mert nem elég vastag a borítékjuk – bár volt olyan kollégájuk, aki havonta háromezer forintot kapott béremelés címén. Az aggasztja őket, hogy egyre több forrást vonnak ki az oktatásból, s ennek siralmas következményei lesznek. Mintha nem az lenne a lényeg, hogy jó oktatási rendszer legyen az országban, hanem csak az, hogy olcsó. 

„Jó hangulatban bemenni a munkahelyünkre – nem idegesen, elcsigázottan, belebetegedve a stresszbe” – erről álmodnak a miskolci pedagógusok. „Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban” – írják. Mit szeretnének elérni a nyílt levelükkel, amelyre már számtalan buzdító, támogató és egyetértő választ kaptak? Azt, hogy tekintsék őket partnernek azok, akik eddig felülről tekintettek rájuk. Üljenek össze a minisztérium, a KLIK, az üzemeltető képviselői a pedagógiai szervezetekkel és a tankönyvírókkal, majd közösen jussanak megegyezésre. Hogy ez hiú ábránd vagy valóban sikerül véghezvinniük a „nemzet napszámosainak”? Kiderül majd. 

Sokan drukkolnak nekik a szülők és a diákok közül is. „Büszkék vagyunk a tanárainkra, hogy kiállnak magukért. Mi is úgy érezzük magunkat, mintha kísérleti nyulak lennénk. Mi vagyunk az az évfolyam, akiket először érint az új rendszerű érettségi. Egy csomó bizonytalanságot érzünk, nem tudjuk pontosan, miből és hogyan kell majd vizsgáznunk. 

Attól is tartunk, hogy csak tandíjas helyre vesznek fel minket az egyetemekre, főiskolákra, azt pedig a szüleink nem tudnák kifizetni” – mondták a miskolci diákok, akikkel beszélgettem. Sokan közülük a külföldi tanulmányokat fontolgatják, Bécsbe vagy Berlinbe vágynak egyetemre. Érzik azt is, hogy a pedagógusaik egyre kimerültebbek, idegesebbek, bár ezt igyekszenek leplezni az órákon. 

Levélben reagált kezdeményezésükre a Nemzeti Pedagógus Kar is, elismerve: „A magyar köznevelés súlyos problémákkal küzd, amelyek azonnali megoldásért kiáltanak.”