Az a véleményem - Majd ők megmondják

Eddig egy bérleti ügyletnek két szereplője volt. A bérbeadó meghirdette a maga szándékát, a bérelni szándékozó pedig megtette a maga ajánlatát. Ezután megtárgyalták a bérlet feltételeit, a felek teendőit, jogait és kötelezettségeit, az alkufolyamat végén a bérleti díjat, és szerencsés esetben létrejött a bérleti szerződés.

Esetünkben is ez történne, ha a piacgazdaság a továbbiakban nem lenne „felfüggesztve”. Ennek első látványos jele, hogy a törvény kimondja, a bérleti díjat ki kell alakítani. Mintha ez egyébként nem jutna eszébe a szerződő feleknek.

Hogy kinek kell kialakítani, arról ugyan nem rendelkezik a törvény, de, mint a későbbiekből kiderül, a szerződő feleknek semmiképp. Nekik itt már „nem osztottak lapot”! Tehát ki kell alakítani, de hogyan? „A vadászterület adottságainak megfelelően” – szól a törvény.

Nos, milyen „adottságai” lehetnek egy vadászterületnek? Van szélessége, hosszúsága, kiterjedése a szélrózsa minden irányába. Lehetnek benne szántók, gyümölcsösök, legelők, hegyek, völgyek, síkságok, vizek, erdők, nemkülönben „éghajlatuk is számottevő”. (Rejtő után szabadon.)

Hogy ezek az adottságok mennyit nyomnak a latban, a feltételezett „vadászterületbérletidíj- megállapító” személy vagy testület előtt, az egyelőre még homályban van. Valamint az is, hogy milyen képzettség, szaktudás szükségeltetik ennek a tisztségnek a betöltéséhez.

Hol teremnek ezek a „bérletidíj-szakértők”?

Szerencséjükre támpontot is találnak a törvényben nehéz és felelősségteljes munkájukhoz. Nevezetesen, hogy a bérleti díj nem lehet magasabb az általuk kigondoltnál. (De sok szegény ember örülne egy ilyennek a tűzifa ügyében!) Érdekes módon a „nem lehet alacsonyabb” kitétel nem szerepel a rendelkezésben.

Véletlen-e vagy szándékos, hogy a törvényhozók így a földek gazdái rovására döntöttek?

Mindezekkel tehát levették a gondot a két szerződő fél válláról, hogy hosszas kalkulálás, egyezkedés után maguk alakítsák ki a bérlet részletes feltételeit, ezzel együtt a bérleti díját. Sőt, két legyet is ütöttek egy csapásra. A díj maximálása és a jelenlegi bérlő elő-haszonbérleti joga következtében lehetetlenné tették, hogy a bérbeadó egyáltalán dönthessen a bérlő kilétéről. Hiába ajánl valaki kedvezőbb feltételeket, az addigi bérlő akár „örökre” bebetonozhatja magát. Ezzel a földtulajdonos kisemmizése beteljesedett. Kérdés már csak az lehet: a piacgazdaság felfüggesztése milyen távra szól? A bérbeadás lebonyolításáig, vagy a húszéves kötelező bérlet lejártáig, vagy – netán – a jelen törvényt megalkotók bukásáig?
 

Rét László
Eger