Cukorsokk fenyeget? A sokat látott szakértőket már elérte a sokk

EGYSZER VOLT, nem is olyan rég, a Cukorsüveg-hegyen túl, de még a riói olimpián innen, hogy az óriási brazil cukorkínálat miatt hétéves mélypontra esett a cukor világpiaci ára. Alig két hónappal később a maharadzsák országából érkezett a hír, hogy rossz termés várható. Több se kellett a kereskedőknek, rárepültek a cukorra, az árak pedig negyven százalékot ugrottak.

Ország-világGeoPro2016. 02. 14. vasárnap2016. 02. 14.
Cukorsokk fenyeget? A sokat látott szakértőket már elérte a sokk

Jellemzőek a cukor piacára a szélsőséges mozgások, de a tavalyi év azért még a sokat látott szakértőket is sokkolta. Rögtön az elején szögezzük le: cukorhiánytól a közeljövőben sem kell tartanunk, a piac hat éve masszívan túlkínálatos.

A tavaly év végi drágulás egyik oka azonban épp az volt, hogy az akkori előrejelzések szerint a 2015/16-os szezonban sok év után újra egyensúlyba kerülhet a kínálat a kereslettel. Hogy mégsem így lesz, az épp a bevezetőben említett Indián múlik. A szubkontinens amellett, hogy a világ egyik legnagyobb fogyasztója, a termelésben is jeleskedik.

Az El Niño miatti félelmek a jelek szerint túlzottak voltak, bőven jut exportra idén is a thaiföldi és az indiai cukorból. Sőt a 2016/17-es szezonra jelzett hétmillió tonnás kereslettöbbletre vonatkozó előrejelzések is mérséklődtek, köszönhetően a javuló brazil terméskilátásoknak.

A Platts Kingsman csoport legfrissebb előrejelzésében 600-ról 620 millió tonnára emelte a brazil cukornádtermelésre vonatkozó várakozását. Összevetve az elmúlt két szezon adataival (599,5, illetve 597,1 millió tonna), a növekedés impozáns. Ugyan a brazil cukornád egy jelentős részéből üzemanyag készül, de ha visszatekintünk az elmúlt év hatalmas olajáresésére, láthatjuk, hogy napjainkban nem igazán nagy üzlet a bioetanol gyártása, amíg ilyen nyomottak a nyersolajárak. Így gondolja a Kingsman elemzőcsapata is: a Brazília által előállított nyerscukor mennyiségére vonatkozó becslésüket ezen változók figyelembevétele mellett 35,12 millió tonnára tették. Ezzel a mennyiséggel Brazília megdöntené a 2013/14-ben felállított 34,3 millió tonnás rekordot is.

A mérleg másik serpenyőjében India, Kína és az EU várhatóan alacsonyabb cukortermelése áll. A brazil cukorrégió súlya ezzel tovább emelkedhet a világ termelésében.

Mindent összevetve az előttünk álló időszakban valóban több cukrot fogyaszthatunk, mint amennyit előállítanak, de a különbség nagyjából 5 millió tonnára tehető. A 2013/14-es és a 2014/15-ös időszakban felhalmozott évi 12 milliós, illetve a 2012/13-ban elért 9 millió tonna feletti többlet még évekig elég biztosítékot jelenthet a 2009-ben látotthoz hasonló mértékű áremelkedések ellen.

Persze a jelentősebb piaci kilengések továbbra is jellemzőek lesznek a termény piacára, rögtön itt van például a La Niña miatti spekuláció. Ugyan az időjárási eseménysorozat legkorábban is majd egy év múlva következhet be, és az erejére vonatkozólag még csak közelítő becslések sincsenek, mégis a kereskedők már most azt számolgatják, mennyivel vetheti ez vissza Thaiföld és India termelését.


www.geopro.hu
Telefon: 06 1 489 8800
E-mail: [email protected]

Ezek is érdekelhetnek