Elégedetlenség, szívós tárgyalások a MÁV-nál, a BKV-nál

A PEDAGÓGUSOK MELLETT más szakemberek is elégedetlenek: a vasutasok már régóta jelzik munkaadójuknak, változtatnának szerződéseiken, illetve béremelést is kérnek. A MÁV 2,2 százalékos alapbéremelést ajánlott, ám a vasutasok ezt nem fogadják el.

Ország-világhj2016. 02. 12. péntek2016. 02. 12.

Kép: Kiss László elnök mozdonyvezetők szakszervezete vasút közlekedés MÁV vonat 2016 01 11 Fotó: Kállai Márton

Elégedetlenség, szívós tárgyalások a MÁV-nál, a BKV-nál
Kiss László elnök mozdonyvezetők szakszervezete vasút közlekedés MÁV vonat 2016 01 11 Fotó: Kállai Márton

Bármennyire elégedetlenek is, egyelőre nem kell vasutassztrájktól tartani. Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, bíznak benne, hogy a további tárgyalások eredményesek lesznek. De a MÁV hétfőn bejelentett ajánlatát elfogadhatatlannak tartják. A béremelésre utaló jeleket biztatónak vélik, ám keveslik a 2,2 százalékot, 5 százalékot követelnek. A MÁV már korábban jelezte, ennél nagyobb béremelést nem tud felelősen megígérni, mert az már létszámleépítéssel járna.

A vasutasok szakszervezetei elfogadhatónak tartják azonban a MÁV másik ajánlatát, a béremelés mellett további két alkalommal esedékes kétszer 25 ezer forintos juttatás alapbérbe való beépítését. Ezt a pénzt a júliusi vasutasnap alkalmával, illetve karácsony előtt kapnák meg a dolgozók. (Az összeget a nem vezető pozícióban alkalmazott munkatársaknak juttatnák.) Tárgyalnának a korkedvezményes nyugdíj megszűnésével járó kompenzációról, illetve a kollektív szerződésről.

A vasutasok és a MÁV közötti bérvita már korábban kezdődött: február első napjaiban jelentette be a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz), hogy a többi vasutas-szakszervezettel együtt kész közös sztrájkba kezdeni, ha nem eredményesek a bértárgyalások. A kollektív vitát összesen hét szakszervezet kezdeményezte. Elvárják a béremelésen túl, hogy a MÁV javítson a munkakörülményeiken, biztosítsa a vasutasok foglalkoztatási biztonságát, a számukra is elfogadható életpályamodell kidolgozását.


LEÁLLHAT A TÖMEGKÖZLEKEDÉS IS?
Sztrájkbizottságot alakított a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet is. Többször jelezték a fenntartónak, komoly gondok vannak a cégnél, érdemi választ nem kaptak, változást nem érzékelnek. Nem ritkán fordul elő, hogy egészségre és biztonságra veszélyes körülmények között dolgoztatják az embereket. Felháborítónak tartják, hogy a sok probléma mellett béremelésre sem számíthatnak idén. Tapasztalataik szerint a probléma rendszerszintű, ezért szolidaritásukat fejezik ki a pedagógusokkal, így a BKV-sok is jelen lesznek a szombati, budapesti tüntetésen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek