Eltűnt napok nyomában - Nem volt más megoldás, október 4-ét október 15-e követte

SZÖKIK AZ ÉV, szökik a nap, és ez így van már több mint ötszáz éve. A kérdés csak az, minek is kell szöknie az évnek, s főként: miért éppen februárban? Pedig annak jó oka van, hogy négyévente szökőévet írnak a naptárak. Különben zavar támadna az időben.

Ország-világF. Tóth Benedek2016. 02. 29. hétfő2016. 02. 29.
Eltűnt napok nyomában - Nem volt más megoldás, október 4-ét október 15-e követte

Tíz napot eltöröltek az 1582-es esztendőből. Nyoma sincs. Mintha nem is lett volna. Október 4-ét, egy csütörtöki napot október 15-e, péntek követte. Mindezt egy pápának, XIII. Gergelynek köszönhette a nyugati világ. De nem ez volt az első naptárreform az emberiség történetében, a szökőévet pedig ismerték már az ókorban is.

Merthogy az emberek mindig is mérték az időt. Pontosabban hol a Hold fényváltozásaihoz, hol pedig a Nap égi mozgásához igazították a kalendáriumot. Sokféle naptár létezett, ám nagyon pontos egyik sem lehetett. Az első évek nem is tizenkettő, hanem tíz hónapból álltak, és inkább a földeken elvégzendő munkához igazodtak, mintsem a csillagok vagy a Hold állásához. Az év tavasszal kezdődött, amikor a természet szárba szökkent, s amikor az ókori római konzulok, a legfőbb hivatalnokok munkába álltak. De egy idő után az embereknek feltűnt, hogy a fák sosem éppen akkor borulnak virágba, mint az elmúlt esztendőben, a Nílus sem pontosan akkor áradt, mint egy évvel korábban.

A csillagászok rájöttek, hogy a gond abból fakad az időközben már tizenkét hónaposra duzzadt naptárral, hogy míg a hónapok a Hold fényváltozásaihoz igazodtak – vagyis újholdtól újholdig, át a teliholdon –, az éveket a Nap járásához mérték.

A tizenkét holdhónap kevesebb napból állt (354), mint ahány nap alatt a Föld megkerülte a Napot (365). Ezért minden második évben egy 21-22 napos csonka hónapot iktattak be február 23-a és 24-e közé. Innen van az a hagyomány is, hogy a szökőnap soha nem február utolsó napja, hanem 24-e.

A tudós urak azonban hiába iktattak be szökőhónapokat, akadt olyan főpap, aki önkényesen plusz-mínusz napokat rendelt el, így a vége kuszaság lett. Vagyis eljött az az idő, amikor a kalendárium már egészen más dátumot mutatott, mint kellett volna, és a rómaiak például tavasszal szüreteltek.

Ennek a káosznak vetett véget Julius Caesar időszámításunk előtt 46-ban, amikor rendeletében kiigazította az eltérést, méghozzá úgy, hogy három hónappal meghosszabbította az évet. Így lett az az év az emberiség leghosszabb éve: 455 napból állt. A rend helyre állt, mert a császár csillagásza 365,26 napban határozta meg az év hosszát, a hónapokat pedig úgy rendelte egymás mellé, hogy egy 31 napból állót mindig egy 30 napból álló kövessen, és ez így menjen egész évben, kivéve a 29 napos februárt. Ebbe „rondított bele” Augustus császár aprócska naptárigazítása, amely szerint a Julius Caesarról elnevezett 31 napos júliust egy szintén 31 napos, fenséges augusztus kövessen. Ezért lett a szeptember 30 napos, a februárból pedig elvettek egy napot, s áll 28 napból – kivéve szökőévben, amikor is 29-ből. Merthogy bár Julius Caesar jót akart, a naptárja mégis pontatlan volt, és 1582-ig egészen pontosan tíznapos késést gyűjtött össze – amit végül XIII. Gergely pápa igazított ki.

Azóta minden néggyel osztható évet szökőévnek tekintünk, kivéve a százzal is oszthatókat: ilyenkor 29 napos a február. Így már helyreállt a rend a kalendáriumok világában, vagyis a Földön a naptár szerint is úgy telik el egy esztendő, ahogy a csillagok állásának alapján. Így mindig márciusban kezdődik a tavasz, az ősz pedig szeptemberben. Az időjárásról viszont, hogy éppen havazik-e vagy kánikula tör ránk, aligha a naptárkészítők tehetnek.


Svédországban egyszer (1712), Oroszországban kétszer (1930 és 1931) is volt február 30-a. A svédek egy időre visszaálltak a Julianus-naptárra, az oroszoknál pedig bevezették a forradalmi naptárt.


HETI PIHENŐNAP. Nagy Constantinus, az első keresztény római császár 321-ben megjelent rendeletében a vasárnapot állami ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánította, majd négy évvel később a niceai zsinat végérvényesen vasárnapra tette a keresztények heti ünnepét, amelyen munkavégzési tilalmat írtak elő és kötelezővé tették a templomba járást. Magyarországon a vasárnapi munka tilalma – összekötve a templomlátogatás kötelezettségével – már Szent István, majd Szent László törvénykönyveiben is szerepelt. A munkavégzésre vonatkozó újkori törvények csak az 1867. évi kiegyezést követően, az ipari fellendülés idején születtek meg. 1891. január 31-én mondta ki a jogszabály, hogy a hét hetedik napja legyen munkaszüneti nap.


Magyarországon 1588-ban vezették be a Gergely-naptárt, amit a protestánsok 1623-ig nem ismertek el. Nagy-Britannia 1752-ben tért át, Japán 1873-ban, Oroszország 1918-ban – így lehetséges az, hogy november 7-re esett a híres októberi (25-i) forradalom.


A HÓNAPOK NEVEINEK EREDETE
Január: Janus, a kétarcú isten
Február: Februa, tisztulási ünnep
Március: Mars, a háború istene
Április: a latin aperio (kinyit) szó; vagy Apru, Vénusz etruszk neve
Május: Maia, a termékenység istennője; vagy az idősek hónapja (maius)
Június: Juno, a házasság istennője; vagy a fiatalok hónapja (iunius)
Július: Julius Caesar; egykor Quintilisnek hívták, az ötödik hónapnak
Augusztus: Augustus Caesar; egykor Sextilisnek hívták, a hatodik hónapnak
Szeptember: a latin septem (hét) szó, egykor az év hetedik hónapja
Október: a latin octo (nyolc) szó, egykor az év nyolcadik hónapja,
November: a latin novem (kilenc) szó, egykor az év kilencedik hónapja
December: a latin decem (tíz) szó, egykor az év tizedik hónapja

Ezek is érdekelhetnek