Jogi esetek: Vandalizmus-e a gyújtogatás?

Egy család házát jelentős hitel terhelte. Egy alkalommal, amikor nyaraltak, a ház leégett: egyes szobák és például a konyha épen maradtak, más helyiségek, mint a padlástér, a nappali vagy a ház melletti fáskamra porig égtek.

Ország-világDr. Tanács Gábor2016. 02. 12. péntek2016. 02. 12.
Jogi esetek: Vandalizmus-e a gyújtogatás?

A károsult a biztosítónak bejelentette a kárt, az azonban arra hivatkozva, hogy a tűz a tulajdonos hibájából keletkezett, nem akart fizetni. Ugyanis szerintük a jelek arra mutattak, hogy valaki kulccsal ment be a lakásba, úgy gyújtotta fel. A perben felvonult szakértők abban egyetértettek, hogy valószínűleg gyújtogatás történt, de nem tudták százszázalékos biztonsággal megmondani, hol keletkezett a tűz, a nappaliban vagy a fáskamrában.

Ennek azért volt jelentősége, mert a bejárati ajtón nem volt nyoma erőszakos behatolásnak, és a biztosító szerint ez arra mutat, hogy a gyújtogatónak kulcsa volt. A biztosító azt is állította, hogy a tulaj bútorai azért nem égtek meg, mert azokat korábban elszállította. Azzal is védekeztek, hogy a biztosítási esemény nem tűzkár, hanem betörés és vandalizmus történt, ebben az esetben ugyanis korlátozott összegű kártérítést kell fizetniük az ingatlan alacsony védelmi szintje miatt.

A tulajdonos azzal érvelt, hogy a gyújtogató behatolhatott a nappali emeleti ablakain keresztül is, ezt kizárni nem lehet, mivel ezek a nyílászárók teljesen megsemmisültek.

A ház a tűz miatt semmisült meg, az okozta a kárt, ezt nem lehet átminősíteni betöréssé.

„Tűznek minősül az öntápláló lánggal való égés, amely nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik, vagy ott keletkezik, de azt elhagyja, és saját erőből továbbterjedni képes.” Ez a tűz jogi definíciója, a bíróság ennek alapján úgy döntött, hogy ebben az esetben valóban tűzkárról beszélhetünk, nem pedig betörési kárról. Márpedig a biztosítási jogviszonyban a károsultnak a biztosítási esemény bekövetkeztét kell bizonyítania, míg a biztosító akkor mentesül, ha a teljesítést kizáró körülményeket – a tulajdonos önhibáját vagy saját kezűséget – kétséget kizáróan bizonyítja.

Mivel ebben az esetben nem sikerült azt bizonyítani, hogy a gyújtogató csak és kizárólag kulccsal juthatott be a házba, ezért a biztosítónak ki kellett fizetnie a kárt. A pénzt persze a bank kapta meg, míg a volt tulajdonos csak az ingóságok értékéhez jutott hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek