Ki gyújtogat a Frank-hegyen?

Kacskaringós kis utcákon bóklászunk a Frankhegy oldalában. A házak egy része tulajdonosa jómódjáról tanúskodik, ám többségük elhagyatott, évek óta árválkodó hétvégi ház benyomását kelti. Igazán nem mondanám meg a környékről, hogy az ország egyik leggazdagabb településének a része. Az egyik épület néhány nappal korábban kapott lángra a Merengő utcában, azt keressük. Két év alatt az már a gyújtogató harmincadik áldozata.

Az utcák kihaltak, a napsütéses februári délelőttön alig találok embert, aki eligazítana. Végül egy idősebb férfiba botlok, éppen a garázsába áll be, őt szólítom meg. Amennyire készségesen mutatja az irányt, annyira tüzetesen mér is végig. Idegen vagyok a környéken – tehát gyanús.

A férfi útmutatása nyomán az utca és egyben Budaörs legszélső épületét szemléljük. Teteje helyén üszök.

– Mit keresnek itt? – üvölt ránk a már Budapesthez tartozó szomszéd ház teraszáról egy bősz férfi. – Csukják be maguk mögött a kocsi ajtaját, és húzzanak innen! – s már kattintja is ránk telefonja fényképezőjét.

Ez az ember sokat tudhat a tűzesetről, gondolom, ám esélyt sem ad arra, hogy kérdezősködjem: visszavonul a lakásába, s csupán a függöny időnkénti libbenése árulja el, hogy figyeli minden mozdulatunkat. Az ingatlant a fölötte lévő erdőtől letaposott kerítés választja el, vélhetően itt hatolt be a gyújtogató, de az is lehet, hogy a tűzoltók vágták át a gyorsabb oltás érdekében. Az épületáldozat egyébként nem lehetett túl értékes, környezete elhanyagolt – kérdés, hogy a tulajdonosa tud-e már egyáltalán az esetről.

Ideges emberünk tehát információ nélkül hagy a jelenséget illetően – nem úgy egy idős férfi, aki éppen pihenőjét tartja az egyik kertben.

– Egy motorost kell keresni – állítja meggyőződéssel. – Éjszakánként szokta felmérni a terepet, aztán már gyújt is… De ha erre járna, nincs esélye. Mindig van nálam vasvilla – mutat a félelmetes szerszámra a taligája mellett.

– Ezzel állítaná meg? – hüledezek.

Egyértelmű választ nem kapok, de abban megegyezünk, hogy a szerszám használata esetén a milliós nyomravezetői díj élvezete helyett zárka mélyén elmélkedhetne az önbíráskodás hátulütőin. A díj egyik felét egyébként a rendőrség, a másikat az önkormányzat ajánlotta fel – úgy a 20-25. tűzesetet követően.

– Nagyon eldurvult a helyzet mifelénk – mondja végül. – Az emberek tehetetlennek érzik magukat. Viszont, ha elkapnám a motorost…

Könnyen lehet azonban, hogy sokra egyébként sem menne vele. Más vélemények szerint ugyanis a motoros gyújtogató keresése vakvágány, ezt már a rendőrség is tisztázta. A fiatalember egy helybéli lakos barátnőjétől eladó ingatlan után érdeklődött, s mivel idegen volt errefelé, a ráragadt bélyeget azóta sem tudta teljesen lemosni magáról.

Sorra járjuk a felgyújtott épületeket. A Ringló utcai hétvégi házacskát viszonylag jó állapotban sikerült megmenteni, csupán a tetejét fedő hullámpala közepén éktelenkedik fekete lyuk. Innen az Őzike utcába vezet az utunk. Itt is az utolsó ház égett, az előzőeknél sokkal nagyobb. Csengetésünkre senki sem jelentkezik, néhány fénykép felvétele után indulunk tovább. Hamarosan viszont kutyás asszony jön velünk szembe, talán ő tud valamit a tulajdonosokról.

– Láttam, hogy idegenek járnak erre, kijöttem megnézni, mifélék – tudatja barátságosan a Marika néven bemutatkozó Zádor Pálné, miután tisztáztuk becsületes szándékunk.

Az asszony 15 éve lakik a hegyen, mindenkit ismer. Az utcában egyébként nem egy, hanem három ház is égett.

– Mindenkit arra biztatok, hogy művelje meg a kertjét, mert ha elhanyagoltnak tűnik, csábítja a gyújtogatót.

Valamikor sokkal nagyobb élet volt errefelé, meséli az asszony. Sokan ki is költöztek, ám a környék csak nem jutott egyről a kettőre. Az utak egyre elhanyagoltabbak, és a vezetékes víz sem jutott el a hegyoldal egy részébe, hiába fogtak össze a tulajdonosok. Így aztán egyre többen költöztek el, szabadulnának a tulajdonuktól.

Hallottam olyan véleményt is a hegyen, amely szerint a sorozatgyújtogatás az elértéktelenítés eszköze. A gazda nélkül maradt ingatlanokat spekulánsok vásárolnák föl, s adnának túl rajtuk busás haszonnal – azt követően, hogy végre a már két évtizede megalakult társulat a vezetékes ivóvíz- és csatornahálózat létesítésével az újabb építkezések feltételeit is lehetővé tenné.

Ráadásul a Frank-hegyet az önkormányzat átka is sújtja, állítja az egyik hegylakó, ugyanis errefelé közmű hiánya miatt már 1998 óta nem lehet építkezni. A változtatási tilalmat 2000-ben oldotta fel az önkormányzat – elméletben. Mert a gyakorlatban az építési engedély kiadását ekkortól nem csupán a vezetékes ivóvíz, de a csatornahálózat meglétéhez is kötötte.

Ennek jogszerűségét a Frank-hegyiek később vitatták. Szerintük ugyanis a közművesítés csupán az elkészült épület használatbavételi engedélyének lehet a feltétele. A Kormányhivatalhoz fordultak 2013-ban, az pedig nekik adott igazat. Mivel a Kormányhivatal felhívását az önkormányzat nem hajtotta végre, az kénytelen volt a Kúriához fordulni, amely a végső szót 2015 végén mondta ki – a Frank-hegyiek javára. Sejthette az önkormányzat, hogy alulmarad a vitában, ugyanis a képviselő-testület a Kúria döntése előtt néhány nappal hirtelen három évre újabb változtatási tilalmat rendelt el.

Mit szól a gyújtogatás különös okainak feltételezéséhez az önkormányzat? Nem kötik az orromra, a városháza recepciójánál ugyanis nem jutok messzebb, hanem a közelben lévő rendőrkapitányságra irányítanak, ahonnan pedig a megyei szóvivő telefonszámát kapom meg. Beluzsárné Belicza Andrea viszont a nyomozás érdekére hivatkozva nem ad ki bővebb információt.

Mit tehetek, Budaörs honlapján lévő jegyzőkönyvet bogarászok, amelyet a város Frank-hegyi részönkormányzatának ülésén vettek fel. Eszerint Káldi Balázs rendőr őrnagy elismeri, hogy a tűzesetekben a közelmúltig nem indult nyomozás, mert a tűzoltóság álláspontja szerint nem történt gyújtogatás.

Nézem a tájékoztatás időpontját: 2015. október 26. Eszerint csaknem két évig szabadon élhette ki a gyújtogató a hajlamait, mire végre megmozdult a hatóság. Akkor, amikor – ahogy a Frank-hegyen élőktől hallottam – az Erdész utcában öt ház lángolt egyszerre. Azt Orosz János rendőr alezredes is elismerte a jegyzőkönyv tanúsága szerint, hogy a mostani sűrűséggel már 2014 óta gyulladnak fel házak. Viszont annak örült, hogy a megbeszélés idején már „három hete nem volt tűzeset a Frank-hegyen”...

A rendőrség amúgy járőrözik, most már gyakran van kinn a területen, betörőket is fogtak, ám a térfigyelő kameráknak nem látnák értelmét – annál inkább annak, hogy aki idegen embereket, autót lát a környéken, az jelentse. Ezért hát Marika néni élénk érdeklődése is irántunk. A figyelésnek amúgy van is értelme, néha tényleg elfognak egy-két betörőt. A Frank-hegyi Részönkormányzat képviselői viszont vallják, hogy ha az évek óta kért kamerarendszert kiépítették volna, akkor a tűzesetek előtti nagyszámú betörést is meg lehetett volna előzni, és már rég a gyújtogató nyomára vezethetett volna az információ.

A Hurok utcában caplatunk most fölfelé, Demetrovics János ingatlanához. Az akadémiai professzor hétvégi háza, amely akár családi háznak is beillene, épségben áll. Próbálkozott ugyan ezzel az épülettel is a gyújtogató, a pinceablakot betörve dobta be a gyúlékony anyagot, ám az a csodával határos módon mégsem kapott lángra. Nem úgy, mint a körülötte lévő épületek. A látvány hasonló a Merengő utcáéhoz, azzal a különbséggel, hogy tavaly itt havi átlagban egy-egy épület gyulladt fel, többnyire hétvégén, a késő délutáni vagy kora esti órákban.

– Amikor meghalljuk a ropogást, tudjuk, hogy már a gerenda ég – meséli egy közelben lakó férfi, aki a helyet mutatja nekünk. – Ilyenkor már rohanunk, hogy segítsünk a tűzoltóknak a tömlők húzásában. Innen ugyanis csak 2-300 méterre tud a tűzoltókocsi leállni. Tűzcsap pedig nincs a közelben. Ezért a kiérkező tűzoltókocsit mindig egy-két tartálykocsi kíséri... Aztán pedig várjuk, hogy végre eredményre vezessen a nyomozás, és a Frank-hegyi tűzesetektől ne kelljen rettegnie a hegyen élő mintegy háromszáz családnak és a több száz ingatlantulajdonosnak.