Porondon az Ezüstbohóc

Itt van például mindjárt a Richter- cirkusz feje, Richter József és az ő sajátos cirkuszai. Róla tudni illik, hogy az egyik legrégebbi artistacsalád leszármazottja, ezért is próbálná őrizni a manézs hagyományait, de ebben, úgy érzi, akadályozzák. Ezt már csak abból is gondolhatja, hogy december elsejével felállították a Fővárosi Nagycirkusz igazgatói székéből.

Mielőtt megismerkednénk Richterékkel, előbb néhány szó erről a különös, varázslatos világról. Amikor nyitányként felharsan a trombita, elindul a legismertebb cirkuszi zene, a Gladiátorok bevonulása (Vjezd gladiátorů, szerzője Julius Fučík cseh katonazenekari karmester), és kigyúlnak a fények, minden szem a porondra szegeződik. Rittatadidadi-rittatara, rittatadidadirittatara; ugye, emlékeznek? E-dúrban kezdjék, aztán B-dúr jön – menni fog…

Hogy mi a cirkusz?

Halálkerék és bűvészet meg kötéltánc, fakír, élő ágyúgolyó, trapéz, zsonglőr és persze bohóc. Zenebohóc, meg akrobata bohóc, meg fehér bohóc, meg szomorú bohóc, meg pantomimes bohóc, meg mindent elejtő bohóc. És az idomárok a csodálatos állataikkal.

Némi szocialista közjáték előtt és után a cirkuszok javarészt az őket üzemeltető családokról kapták a nevüket.

Közülük többen máig dolgoznak, ők alkotják a kétszáz évesek klubját, mint Richterék, Donnerték vagy a „Van másik”-ról ismert Eötvös-cirkusz. De jó sokan elvesztették már a varázspálcájukat. Például a Czája cirkusz, amelyben a négy fivér: József, Bertalan, Gusztáv és János a XIX–XX. század fordulóján Magyarország leghíresebb professzionalista birkózói voltak. A birkózás ugyanis akkoriban még leginkább cirkuszi attrakciónak számított. Közülük a leghíresebb János volt, akinek fia, Mátyás testnevelő tanárként ápolta a családi hagyományt, nem mellesleg róla mintázták a Puskás Ferenc Stadion melletti szoborpark sportolóalakjait.

A cirkuszos gyerekek faluról falura járva végezték az iskoláikat – ha végezték –, de az állatokról, a trapézról, a manézs világáról már négy-öt évesen mindent tudtak

Ma három-négy nagy, s tán tucatnyi kisebb cirkusz járja az országot, meglehetősen különböző felszerelésekkel, műsorral és színvonallal.

Közülük a legnagyobb kettő a Richter családé: sátraik egyikébe 1500, a másikba akár 2000 néző is befér.

– Ha szabad kérdeznem, hol van az a bolt, ahová be lehet menni, hogy jó napot kívánok, vennék egy cirkuszt?

– Olaszországban – veszi át a szót a Richter család rangidős feje: József. Ő az, akit december elsején leváltottak a Fővárosi Nagycirkusz éléről, merthogy helyére kívánkozott a Magyar Cirkusz és Varieté ügyvezetője, Fekete Péter. Némi fanyar szójátékkal: Richter József Fekete Pétert húzott…

– A székekért és a páholyokért meg Angliába menjen. Amikor tavasszal elindulunk turnézni, a karaván nagyjából egy kilométer hosszú. Benne utazik a felszerelés, a munkások, a szereplők, a zenekarunk, s nem utolsósorban az állataink: a 40 ló, a 10 teve, a 6 zebra, a 10 láma, a 2 zsiráf és a 39 éves, négytonnás Szandra, az utolsó, magyar cirkuszban dolgozó elefánt.

– Közbevetőleg: igazak a vádak az idomításnak keresztelt kínzásokról?

– Ez egyszerűen hülyeség. Szeretjük őket. Miért ne szeretnénk? Hiszen mindent nekik köszönhetünk.

– Emlékeim szerint tényleg valami ilyesmi volt a cirkusz. Volt, mert hát ma már nem egészen ilyen… Mi a Fekete úr és az ön között kialakult konfliktus oka?

– Számítani lehetett rá, hogy levált, amikor néhány hónappal korábban a Magyar Cirkusz és Varieté élére került, de megtartotta miniszteri biztosi kinevezését. Ez utóbbi pozíciójában az ő dolga lenne a nemzeti cirkuszművészeti stratégia(?) kidolgozása, s nyilván úgy gondolja, hogy nemcsak stratégiát tud kidolgozni, hanem csinálni is képes mindezt. Csak azt nem tudom, hol, ugyanis a Nagycirkusz helyét is hamarosan bekebelezi az állatkert. Ugyan ma azt mondják, hogy csak akkor bővülhetnek, ha a cirkusznak találnak új helyet, de ezt mondták a Vidám Parkkal kapcsolatban is, oszt’ látjuk, mi történt.

– Olvasom Fekete úr életrajzában, hogy eddig főleg színházi rendezőként jegyezték, bár rendelkezik bűvészdiplomával is. Sokat mozgott a nagyvilágban, jól beszél három nyelven. Az a gyanúm, ízlésbeli különbség van önök között: míg ön a klasszikus cirkusz apostola, addig Fekete sok mindent szeretne korszerűbb formában látni. Be akarja bizonyítani, hogy a sok szempontból lenézett cirkusz minden tekintetben egyenrangú a többi művészeti ággal, és hogy ezen a területen a világelsők közé kerülhetünk. Mit szól ehhez?

– Talán csak azt, hogy nem lesz könnyű dolga. Az ő nevét a kutya sem ismeri ebben a szakmában, míg a miénket 1821 óta jegyzik: a berlini Brandenburgi kapunál felállított Richter Cirkuszról szóló első feljegyzések azóta olvashatók. Amikor a fából készült épület leégett, a helyén épült fel az akkori Európa legnagyobb cirkuszos dinasztiájának, a Renz családnak a cirkusza. (Ma ennek a helyén működik a Friedrichstadt-Palast, amely a világ legnagyobb színpadával várja a revü szerelmeseit – a szerk.) Nekem már a nagyapám is cirkuszigazgató volt meg pankrátor; amikor megérkeztek egy faluba, kihívta birkózni a falu bikáját, de akár az idomított medvéjével is birokra kelt. A cirkuszosok leginkább egymással házasodtak, így a mi családunkban is van cseh, német, olasz ős, a feleségem például a Renz Cirkusz igazgatójának a lánya. A két fiam, Joci és Flórián a hetedik Richter-generáció: Joci viszi az egyik, Flórián a másik cirkuszunkat.

S már látható a nyolcadik generáció is: Flórián gyermekei, Kevin és Angelina is nagyon ügyesek. A család mindig is állatszámokkal lépett fel: olyan trükköket is bemutattunk lóháton, amelyeket senki más nem tud a világon. Öt világrészen jártam, jártunk. Az 1974-es első Monte-carlói Cirkuszfesztiválról én és a nejem Ezüstbohóc-díjjal tértünk haza. Joci magyarként először Arany Pierrotdíjat nyert a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Flórián és neje 2004-ben, a 28. Monte-carlói Cirkuszfesztiválon újabb Ezüstbohóccal járult hozzá a család és a magyar cirkuszművészet sikereihez, hogy aztán 2008-ban a cirkuszművészet történetének első magyar Aranybohóc-nagydíját is elnyerje a 32. Monte-carlói Cirkuszfesztiválon Richter Flórián és tíztagú zsokécsoportja. Az artistáknak az Aranybohóc olyan, mint a színészeknek az Oscar. Mit mondjak még?

– Mondjuk: hogyan tovább?

– Most tél van, s készülünk, hogy 2016-ban is vadonatúj, Magyarországon eddig soha nem látott, szenzációs produkciókkal kápráztassuk el a nézőket. Várjuk őket 2016-ban is, hiszen ahogy a revüszakmában mondani szokás: The Show Must Go On! Vagyis: a shownak folytatódnia kell!

Hiába no, ha valakinek egyszer a cipőjére ragadt a fűrészpor, azt már nemigen vakarhatja le onnan…

CIRKUSZ ÁLLATOK NÉLKÜL?
A címbeli, egykor elképzelhetetlennek tűnő kérdés mára valósággá lehet. 1960 óta támadják a különféle állatvédő egyesületek a cirkuszi állatidomítást. Véleményük szerint a cirkuszokban az állatok tartási körülményei állatkínzásnak minősülnek. Úgy vélik, hogy a vadállatok szabadnak születtek, nem artistának, állatrabszolgának, a háziállatok pedig a családtagjaink, nem két lábon ugráló bohócok. Ennek ellenére egyelőre nincs egységes szabályozás a cirkuszok számára az állatok tartását illetően. Ami látható: a vadállatszámok szinte eltűntek a manézsokból, maradt – egyre kevesebb helyen – a házi- vagy háziasított állatokkal, lovakkal, kutyákkal, macskákkal végzett mutatvány, és itt-ott látható néhány egzotikusnak nevezett növényevő, például teve, zebra, esetleg egy-két vadmalac, ilyesmik. Az állatvédők céljaik elérésére petíciókkal fordulnak a világ kormányaihoz, s demonstrációkat szerveznek a cirkuszi állathasználat ellen. Kívánságaikat 12 pontban rögzítették, amelyek között olyasmik szerepelnek, mint például a cirkuszi állatszámok betiltása vagy a haszonállat fogalmának megszüntetése. Mert véleményük szerint csak szabad (vadon élő) állatok és az ember által háziasított, nélkülünk megélni nem tudó társállatok léteznek. Olyan társadalmat kívánnak, ahol állatbarátainkat tisztelet övezi, s mi, kétlábúak elfogadjuk, hogy az állatok nem eszközeink. Nem arra valók, hogy a bőrüket mi hordjuk, hogy csontjaikból eszközöket készítsünk, hogy a kémiai vegyszerek hatásait rajtuk kísérletezzük ki, hogy szórakozásból ostoba mutatványokra kényszerítsük őket, vagy éppen az életük elvétele legyen a szórakozásunk.