Vadölő a köbön

Alig öt perc telt el a filmből, de tőlem a hangvágásért máris kapott egy virtuális Oscar-díjat. A következő két és fél óra olyan élmény volt, amelyet nehezen lesz képes felülmúlni más mozi.

A visszatérő egy valós személy, Hugh Glass 1820 körül megesett történetén alapul. A sztori amúgy elférne egy A/4-es lap egyik oldalán.

A vadnyugati prémvadászt, miután csapatát megtizedelik az indiánok, az erdőben megtámadja egy medve. Az állat győz, a vadász félig, vagy inkább háromnegyedig holtan fekszik. Gonosz társa kirabolja és otthagyja meghalni. Ám a sebesült életben marad, felgyógyul, és elindul bosszút állni. Nem sok ez, ám Alejandro González Iñárritu rendező egy remekművet hozott össze. 135 millió dollárból…

A direktor két szokatlan módszert is alkalmazott. Az egyik, hogy abban a sorrendben veszik fel a jeleneteket, amelyben a forgatókönyvben követik egymást. A má sik, hogy csak természetes fényt használnak. Hogy a stábnak megérte- e a több hónapos utazgatás, arról őket kellene megkérdezni, de nézőként kijelenthetem: a film látványvilága csodálatos.

Leonardo DiCaprio, a főszereplő alakítása a látványhoz illő. Számos korabeli túlélési technikát játszik el nagy átéléssel, és hitelesen alakítja az árulót hajszoló nyomkeresőt is.

Küzdelme a medvével önmagában megérne egy hosszabb dicsérő elemzést. Tom Hardy pedig szintén kitűnően alakítja John Fitzgeraldot, a filmbeli gonoszt, aki legalább annyit gyötrődik és küzd, mint ellenfele.

Hisz erről szól a film: az egyén küzdelméről a természettel, embertársaival, önmagával – s nem a bosszúról. Mert – ahogy Hikuc, az indián is kijelenti, s ahogy ez a film végén látványos jelenetté lényegül – a bosszú a Teremtő kezében van.

A csapat kezében pedig több szobor lesz az Oscar-gála után – erre bármikor feltenném egy mozijegy árát.