Hány ember kell egy élet megnyomorításához? Cinkos, aki néma

A Spotlight című amerikai film – az idei Oscar-gála egyik legnagyobb meglepetése, mely végül a legjobb alkotásnak járó aranyszobrocskát vihette haza – igaz történeten alapul. 2002-ben robbant a bomba: Bostonban többtucatnyi pap molesztált gyerekeket (fiúkat, lányokat egyaránt), amiről az egyházi vezetés is tudott. Az áldozatokkal peren kívül bizonyos összegben megegyeztek, a bűnös papot máshová helyezték, a helyi újság pedig vagy írt röviden az esetről, vagy nem. A Boston Globe-hoz 2001-ben új főszerkesztő érkezik, aki nem törődve a várost érintő erős egyházi befolyásoltsággal, a katolikusok hatalmával, oknyomozó újságíró csapatot állít az ügyre.

A film minden elfogultság nélkül mutatja be, milyen az, amikor egy jó csapatot hagynak dolgozni: ha van idejük alaposan utánajárni a tényeknek, ellenőrizni minden adat hitelességét, ha harcolni kell az amúgy nyilvános iratok megszerzéséért, ha hírversenyben kell lehozni a cikket, hogy megelőzzék a konkurens lapokat.

A film hősei azonban nem az újságírók, hanem az egykor molesztált gyerekek, a túlélők – a legtöbb áldozat ugyanis az évek során alkohol- vagy kábítószerfüggő, rosszabb esetben öngyilkos lett –, akiknek újból elő kell „ásni” a lelkük mélyére temetett traumát, le kell győzniük a szégyent, s kiállni történetükkel a nyilvánosság elé, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő.

Felkavaró és erős film a Spotlight. Megrázó látni az áldozatokat, a vallásukban – ám hitükben nem – megrendült újságírókat, a hívek fájdalmát, amikor kiderül az igazság. A film stábja a díjátadón üzent a pápának: ne hagyja, hogy ilyen szörnyűség újból előfordulhasson.