Mesélhetne a reverenda - Százéves lenne húsvétkor Marosi Izidor egykori váci püspök

Fájó emlékek törtek a felszínre a napokban egy kecskeméti lakásban, ahol 13 esztendeje változatlan a berendezés. Minden úgy maradt, ahogyan hajdani lakója hagyta hátra, csak az íróasztalon torlódtak fel némileg az iratok és fényképek.

A bútorok, a könyvek, a képek, a tárgyak mozdulatlanul vártak a sorsukra. És most leltárba vették mindegyiket. Hamarosan végleg kiürül a szoba, de nem kell búslakodni, máshol újraéled, amit itt látunk.

Marosi Izidor szeretettől övezve töltötte utolsó időszakát a kecskeméti otthonában. Élete szinte mindvégig az Alföldhöz kötődött: 21 évig szolgálta az izsákiakat, 10 esztendőn át volt a kecskeméti nagytemplom plébánosa, és kitöltötte 5 éves megbízatását a váci egyházmegye püspökeként. Nem múlik az iránta érzett tisztelet, hiszen most a Pest megyei Szentlőrinckáta polgármestere kezdeményezésére rendeznek be emlékszobát azon a plébánián, ahol Marosi Izidor 1948. február 19-én elkezdte egyházi szolgálatát.

– Küszködöm a könnyeimmel, ugyanakkor örülök neki, hogy nem vész a feledés homályába a bátyám emlékezete – sóhajt a 90 éves Marosi Hermin, a püspök úr húga, aki 55 esztendőn át volt testvére segítője. – Nagyon egyszerű életet élt, soha nem panaszkodott. Nekem kellett kitalálnom a gondolatait. Voltak nehéz időszakok, a múlt rendszerben megfigyelték, írnak is róla egy III/III-as dokumentumkönyvben. Amikor az izsáki plébánián megjelentek az ügynökök, összeszorult a gyomrom. Nem akartam beengedni őket, de semmi nem jelentett akadályt számukra. Attól féltem, hogy a bátyámat elviszik és összeverik.

Beszédes csend telepszik közénk. Bármerre nézünk a szobában, mindenhol értékes tárgyakat pillantunk meg. Fotók kerülnek elő: az egyiken Marosi Izidor tábori lelkészként látható, a másikon II. János Pál pápával együtt örökítették meg. Egy albumban a püspökatya temetésének fényképei sorakoznak. A falakon Prokop Péter festményei, Polyák Ferenc fafaragásai. A könyvesszekrényben rengeteg értékes kötet sorakozik betűrendben.

Az ajtófélfához támasztva görbebotok állnak. Kezünkbe vesszük a több mint fél évszázados reverendát, melynek szegélyét és gombjait a püspöki kinevezés után varrta át pirosra egy hívő. – Ha ez a reverenda mesélni tudna! – jegyzi meg Hermin néni. Persze ő maga is sok mindent tud, de néha jobb hallgatni. Kórházi ágyán azt mondta neki a bátyja, hogy ne sírjon. De mivel a kezei közt halt meg, azóta sem képes megvigasztalódni.

Marosi Izidor emléke könyv formájában is tovább él majd, életrajzát a váci püspökség könyvtárnoka írja. Bizonyára sokan kíváncsiak lesznek rá, hiszen egyházi és állami vonalon is számos tisztelője volt. Közéjük tartozik az izsáki születésű Farkas P. József, aki bátyja „jóváhagyásával” kisiskolás idejétől 22 éves koráig szinte minden vasárnapi misén ministrált a tisztelendő oldalán. Aztán Dunavecsére került népművelőnek, Izidor atya pedig a kecskeméti nagytemplom plébánosaként folytatta, de ide is eljött utána, hogy előtte mondhassa ki a boldogító igent szíve választottjának. Farkas P. később a II. János Pál pápa civil nevéről elnevezett kecskeméti intézmény alapítója lett, ahol szegényeket karolnak fel. Az idáig vezető utat számára Marosi Izidor egyengette, így kimondva- kimondatlanul is ott lebeg a szelleme a sorsközösség mindennapjaiban.

ÉLETÚT. Marosi Izidor 1916. március 27-én született Újkécskén. Vácott szentelték pappá 1941. június 22-én. Lajosmizsén, Kunszentmiklóson hitoktató, Debrecenben kórházlelkész, Homokon plébános, a háborúban tábori lelkész volt. Szentesi, hódmezővásárhelyi hitoktatói szolgálata után Szentlőrinckátán, Izsákon, Kecskeméten lett plébános. 1979-ben váci segédpüspöknek, 1987-ben pedig püspöknek nevezték ki. 1992-ben kérte felmentését, visszavonult Kecskemétre. 2003. november 14-én – életének 88., papságának 63., püspöki szolgálatának 24. évében – költözött az örökkévalóságba. A váci székesegyház altemplomába temették el.