Mi is fenyegetést kaptunk. Van okunk félni?

– Ez egy olyan fajsúlyú bejelentés, ami aggodalomra adhat okot?

– Feltehetőleg közvetlen veszély nincsen, ezt a belügyminiszter és a miniszterelnök döntése is igazolta: nem emelték vissza a készültségi fokozatot az egy nappal korábban csökkentett szintről. Az viszont az ISIS stratégiájához tartozik, hogy a félelemkeltés apróbb mozzanataira is hangsúlyt helyeznek. A korábban magányos elkövetőknek gondolt, a dijoni vásárban vagy a tours-i, illetve brüsszeli zsidó múzeum ellen elkövetett támadások végrehajtóit magányos farkasoknak gondoltuk, de a valóságban ezek már az ISIS stratégiájának részét képezték: a kis közösségeket elbizonytalanító terrortámadások sorát nyitották meg. Ilyen szempontból az ISIS logikájába belefér, hogy a nem jelentős koalíciós országokra is csapást mérjenek.

– Háborúban, törzsi harcokban, bűncselekményekben globálisan tizenháromszor többen halnak meg, mint terrorizmus következtében (36 685 fő 2014-ben), ráadásul az áldozatok 78 százaléka öt távoli országban – Nigériában, Irakban, Szíriában, Pakisztánban és Afganisztánban – veszti életét. Nem bagatellizálni akarom a számokat, de nincs felülreprezentálva a terrorizmus jelensége a nyugati médiában és ezáltal a köztudatban?

– Épp ez lenne a terrorizmus lényege. Raymond Aron francia filozófus meghatározása szerint, ha az erőszakos cselekményeknél a cél a félelemkeltés, és a félelemkeltés nem arányos az okozott kárral, az a terrorizmus. 32 ember halt meg a brüsszeli támadásokban, nagyjából ennyien halnak meg egy hét alatt a magyar utakon. Autóba ülni mégsem félünk. Viszont ha csak egyetlen autót is felrobbantanak, akkor arról hónapokig beszélünk. A pszichológia és a média hatása összekapcsolódik, és emiatt más történet kerekedik belőle.

– Sok esetben mégsem könnyű eldönteni, minek is vagyunk tanúi. Utólag mindenki rettegve és szörnyülködve gondol a norvég tömeggyilkos Anders Breivikre, a repülőgépet hegyoldalnak vezető Germanwings-pilótára, az olasz maffia pedig bő másfél évszázada rabol, zsarol, robbant, mire van épp igény. Az ő tevékenységük terrorizmusnak nevezhető?

– A félelemkeltésen túl fontos tényező az is, hogy a terroristák a tág értelemben vett társadalmi-politikai döntéshozatali folyamatra akarnak erőszakkal hatást gyakorolni. A maffia például ebben az értelemben nem az. Többnyire egymást lövik le, és nem az egész társadalmat célozza a tevékenységük. A német pilóta sem tekinthető terroristának, mert nem volt politikai motivációja.

– Breivik viszont jól körülhatárolható szélsőjobboldali ideológia mentén ölt, ezek szerint ő terroristának tekinthető. Kell tehát a politikai maszlag is egy magára valamit is adó terroristának?

– Pontosan. Nem véletlen, hogy a XX. század közepén született terrorszervezetek konkrét politikai céllal bírtak. Az ETA és az IRA az autonómia kivívásáért, a Vörös Hadsereg Frakció a marxizmusért küzdött. A kezdetekben tipikusan szimbolikus merényleteket hajtottak végre félelmetes gyakorisággal – például rendőrőrs bejáratánál –, halálos áldozatok nélkül. A Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front 1982-ben a franciául Kék Éjszakának nevezett merényletsorozat alkalmával egyetlen éjjel 99 robbantást hajtott végre.

- A magányos elkövetőkön kívül egyes etnikumokat, változó szereposztásban ugyan, de időről időre terroristának bélyegeznek. Mi befolyásolja a lapjárást például a kurdok esetében?

- Az, hogy kiket hívunk terroristáknak, a mindenkori hatalmi érdekek döntése. Ha szükségem van a szíriai konfliktus rendezéséhez kétkezi harcosokként a kurdokra, akkor nem terroristák, ha Ankarában robbantanak a függetlenségi harcuk jegyében, akkor azok? Hasonlóan változó a megítélése a mudzsahedineknek. Az afganisztáni háború idején, a szovjetek elleni harcban még támogatta őket a CIA, tíz évvel később már ugyanők terroristák. Akik épp hatalmon vannak, azok határozhatják meg, mi a legitim; és akit azon kívül helyezünk, az máris támadhatóvá válik.

– Az elmúlt 15 évben új formája jelent meg a terrorizmusnak. Az iszlamista terrorszervezetek, az Al-Kaida, majd az Iszlám Állam megjelenésével 80 százalékkal nőtt a terrorizmus áldozatainak száma.

– Éppen emiatt félünk jobban az ISIS-től: a klasszikus európai terrorszervezetekkel szemben ők áldozatközpontúak. Mert mi történne, ha csak az Eiffel-torony egyik lábát döntenék ki? Holnap visszaépítenék. De a nyugati társadalom a haláltól sokkal jobban fél, mint az Eiffel-torony felrobbantásától. Ilyen szempontból a 2001-es World Trade Center elleni támadás tökéletes, hiszen egyszerre mértek csapást a nyugati világ egyik szimbólumára, és öltek meg sok embert. Ráadásul ezek a szervezetek olyan ideológiát fogadtak el, amely se nem konkrét, se nem megvalósítható, tehát mindig lesz egy újabb cél, amely miatt a szervezet létezhet. Hiszen nem tudjuk megmondani, mi is az Al-Kaida célja: Amerika elpusztítása, a kereszténység vagy a zsidók kiirtása, Mekka felszabadítása, netán a világ iszlám hívőinek egyesítése?

– Az ideológiai célok közt szerepel Róma – így a keresztény világ – porba döntése is. Számíthatunk arra, hogy ott is történik terrortámadás?

– A keresztény célpontok, így a Vatikán is kiemelten szerepel az ő agendájukban, de a szimbolikus célpontok elleni támadás nem olyan egyszerű. Fel lehet robbantani a római metrót, Párizsban egy szórakozóhelyet vagy egy szerkesztőséget lemészárolni, de a Szent Péter-bazilika jól lokalizálható, így jobban is védhető. Az olaszoknak hatékony az együttműködésük az amerikai titkosszolgálattal, ezenkívül Európa fontos, taktikai atomfegyvert tároló NATO-bázisa is Olaszország területén található. A maffia elleni küzdelem vagy az albán bevándorlási hullám miatt az olaszok rendelkeznek azokkal az intézményi tapasztalatokkal, amilyenek például a belgáknál nem szűrődtek le. Brüsszelben óriási hibát követtek el azzal, hogy egy 1967-es egyezmény keretében rijádi hitiskolákból érkező szélsőséges hitszónokokat fogadtak be, akik aztán sok ott élő muszlimot radikalizáltak.

– 2001-ben a szaúdi hírszerzés vezetője azt mondta a CIA akkori vezetőjének: „9/11 szúnyogcsípés, nem több, mint néhány személyes tragédia. Amit azonban ezek a terroristák akarnak, az a Közel-Kelet felforgatása.” Ha az ISIS ott bitorol immár egy Nagy-Britannia nagyságú területet, miért kell Európát rettegésben tartani?

– A robbantás a hírnév záloga. Minél többet robbantanak, annál látványosabb a médiajelenlétük, annál több radikalizálandó személy ismeri meg az ISIS-t. De épp ezen a ponton érezni legjobban a politikai megosztottságot: minél inkább robbantgatok, a többségi társadalomban annál inkább kialakul az ellenérzés az adott közösség iránt, ez esetben az átlagos muszlimokkal szemben, akiket megbélyegeznek. És minél inkább stigmatizálják ezeket a közösségeket, annál könnyebben lesznek radikalizálhatók. Pedig a Nyugaton elkövetett terrorcselekmények 80 százalékát nem iszlamisták követik el.

– Félre ne értse, nem keveslem, de ha több száz, netán több ezer radikalizált, szíriai kiképzőtáborokat is megjárt személy lehet a nyugati országokban, vajon miért nem történik több támadás?

– Azt hiszem, ebben szerepe lehet a merénylő személyes döntésének is. Azoknak, akik visszajönnek Szíriából, egy részük szervező lesz, mint Abaaoud, a tavaly novemberi párizsi merénylet egyik rekrutálója. Az ISIS-nek sem célja gyorsan ellőni a puskaport. A szolgálatok is alighanem több számjegyű merényletet előztek meg csak a francia nyelvű országokban. Fegyvert kell szerezni, ehhez alvilági kapcsolatok mégiscsak szükségesek. Valakit öngyilkosságra rávenni azért nem triviális dolog. Ilyen szempontból lehet, hogy nincsen annyi fóka, mint amennyitől félünk. Ahhoz viszont bőven elég van, hogy megváltozzon Európa.

- Innen, Európából úgy tűnik, a terrorizmus mára egyet jelent az Iszlám Állammal. Tényleg ennyire kifakult ez a korábban oly színes paletta?

- A látszat tényleg ez. 2010 után az európai terrorszervezeteket felszámolták. Az ETA éppen tűzszünetet tart, az IRA nagy része demokratizálódott, a RAF ügyében az utolsó perek a 2000-es években befejeződtek. Jelentőségüket csökkentette az is, hogy Európán belül átalakultak az identitások. Az, hogy egy mostani baszk mit érez Baszkföld, Spanyolország és Európa iránt, ugyanúgy nem összehasonlítható azzal, hogy az ötvenes években mit érzett egy erdélyi fiatal a Ceaucescu-rendszerben és mit érez most. Európában ezek a folyamatok beértek és leképeződtek a terrorizmus szintjén is. De nem figyeljük például Indiát, ahol a hindu-muszlim, hindu-keresztény ellentét jegyében elképesztően sok embert ölnek meg. A Tamil Tigrisek évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, egyébként ők a rekordtartók az öngyilkos merényletek számát tekintve. Nem csak az ISIS létezik, de mivel Európát támadják, ráadásul ők váltak globálissá, a nigériai Boko Haramtól a pakisztáni fiókszervezetekig, így tőlük rettegünk.

– Az elmúlt bő egy évben a nemzeti titkosszolgálatok kudarcának többször tanúi lehettünk. Mi múlik rajtunk, átlagembereken?

– Már több szakértő elkezdte hangsúlyozni, hogy a terrorizmus az egymásra nem figyelés problémájából is adódik, amire a családi prevenció lenne az egyik leghatékonyabb válasz. Ha a szociális dolgozó kimenne muszlimok lakta negyedekbe, a rendőrség tartaná a kapcsolatot az imámmal, ha az imámot az állam képezné ki és fizetné a szaúdiak helyett, ha a helyiek fel mernék hívni a rendőrséget és nem ősellenségként tekintenének rájuk, ha az alapvető hálózatok működnének, akkor ezek a folyamatok is megállíthatók lennének. Tudjuk, hogy amikor a brüsszeli ikerpár egyik tagja Szíriába ment 2013-ban, a szülők felhívták a rendőröket és feljelentették saját gyermeküket, aminek egy házkutatáson kívül nem sok eredménye lett: a család jó reakcióját a hatóságok kezelték rosszul. Lehet információt cserélni, lehallgatni, de ha odamegyek és beszélgetek az apukával, az sokkal hatékonyabb.
Markos Mária