Mielőtt elnyel valakit - Hetven méter mély lehet, és szédítően meredek

– Körülbelül hetven méter mély lehet – szólal meg mellettem Pats József újbaroki olvasónk, aki levélben kereste meg szerkesztőségünket az aggodalmával.

Újbarok mintegy 400 lelkes Komárom-Esztergom megyei település. A gödör pedig egy felhagyott murvabánya, közvetlenül a Budapest– Bécs vasútvonal mentén, a lakóházaktól körülbelül 300 méterre.

Pats József főként a gödör veszélyessége miatt aggódik. Mi lesz, ha a kíváncsiskodó kirándulók túl közel merészkednek a széléhez, és belecsúsznak? Annak bizony könnyen tragédia lehet a vége! Különösen, ha a környékbeli gyerekek csatangolnak errefelé.

– Nemrég hallottam a rádióban, hogy egy faluszéli bányában a homok maga alá temetett egy kisgyereket, s mire kiásták, megfulladt – mondja felindultan levélírónk. – Itt a meredekség jelenti a veszélyt. Ha ebbe beleesik valaki, nem valószínű, hogy élve hozzák fel. Nekem is négy unokám van…

De miként maradhatott így a bányagödör? Hamarosan csatlakozik hozzánk Szarka Miklós, a helyi Vozni Környezetvédő és Természetvédő Egyesület elnöke, később pedig telefonon sikerül elérnem Schnobl Ferenc polgármestert. A beszélgetésekből kibontakozik a kép.

A Kesztölci Kőbánya Kft. körülbelül 8-10 éve kapott engedélyt a falu határában a bányászatra a veszprémi bányakapitányságtól. Az ilyen engedélyek velejárója a bányazárási üzemi terv is. Szarka Miklós tudomása szerint erre mindössze 3 millió forintot irányoztak elő. A település lakói eleinte nem ódzkodtak a cég tevékenységétől, hiszen jó tapasztalataik voltak a korábbi, szintén felszíni bauxitbányászattal kapcsolatban. Amikor azzal felhagytak, rendezett tájat hagytak maguk után – egy másik cég munkatársai.

A murvabányász cég azonban hamarosan megszűnt vagy átalakult – hogy pontosan mi történt, azt egyik beszélgetőtársam sem tudja megmondani –, és folytatta a munkát a Czégény és Társa nevű vállalkozás. Ez az elődjéhez hasonló sorsra jutott. Következett a Nongrande – és szintén felszívódott. Végül a Bárka 2009 fejezte be a bányászatot. A különböző cégeket a tulajdonosok közötti feltűnő hasonlóság köti össze: az első vállalkozást még Czégény András jegyezte, az utolsót pedig Czégényné Szalai Judit…

A bányászattal időközben ugyancsak meggyűlt a helyiek baja: – Akkorákat robbantottak, hogy még a kertben is remegett a föld, és nem egy ház fala megrepedt – csóválja a fejét levélírónk. Egyebek között ezért sem járult hozzá az engedély meghosszabbításához a település önkormányzata – folytatja a gondolatot a polgármester.

No, és az sem tetszett az újbarokiaknak, hogy a bánya mellé Dunaújvárosból származó mésziszapot hordtak. Részben ezzel akarták betemetni a gödröt. Erről persze szó sem lehetett, mivel a bánya legalsó szintje alatt száz méterre már karsztvíz található, az iszap pH-értéke viszont 12,8, vagyis hasonló a kolontári vörösiszapéhoz.

De akkor mi legyen vele?

– A bíróság először az önkormányzatot akarta az eltakarítására kötelezni, mivel a terület a mi tulajdonunkban van – magyarázza a polgármester. – Ám erről szó sem lehet, és nemcsak azért, mert 500 millió forint a költsége, hanem azért sem, mert ismert a gyártója, szállítója, elhelyezője. A törvény szerint tehát mindez az ő dolguk. Fellebbezésünk nyomán végül nekünk adott igazat a székesfehérvári bíróság.

A mésziszap gondja tehát, úgy tűnik, előbb-utóbb megoldódik, de mi lesz a gödörrel? Ottjártunkkor még csak két eldugott tábla figyelmeztetett a veszélyre, azóta – tudtuk meg a polgármestertől – már többet is kitettek, a földhányásból pedig méteres karéjt is magasítottak a gödör köré.

Az igazi megoldás azonban a betemetése volna. Majd amikor a közeli vasutat átépítik, az autópályát pedig egy-egy sávval szélesítik. Az ottani munkálatokból talán jut ide is fölösleges anyag. Addig pedig? Reménykedjünk, hogy nem történik tragédia.

Czégény Andrást és Czégényné Szalai Juditot sajnos nem sikerült megtalálnunk. Ha a cikkünket olvasva véleményt kívánnak nyilvánítani, állunk rendelkezésükre.