Négy kéz is jól megfér

Hajnali két órakor keltek, ötkor átgyalogoltak a magyar határon. Délelőtt már az egri zeneiskolában gyakoroltak. Kéttucatnyi gyerek érkezett Kárpátaljáról, többek közt Ungvárról, Beregszászról, Nagypaládról, Verbőcről, Csapról, hogy Egerben zongorázhassanak a négykezes versenyen. Jöttek Erdélyből és a Vajdaságból is. Számukra még nagyobb csodának számított, hogy ujjaikkal a 88 billentyűn sétálgathattak. Nem csupán különleges tehetséggel megáldott diákok jelentkezhettek a versengésre és kurzusra, itt inkább a közös muzsikáláson volt a hangsúly. Harminc párost vártak, de hatvan jelentkezett.

A Zeneképzelet programot tíz éve álmodta meg a zongoraművész- házaspár.

– Valójában a saját gyermekeink inspiráltak minket. Amikor otthon játszottunk, a kislányaink kijöttek a szobájukból, hogy a zongora közelében lehessenek. Arra gondoltunk: ha a mai gyerekekből nem nevelünk zeneszerető közönséget, akkor ki jön majd el a koncertjeinkre húsz év múlva?! S aztán mintha angyal szállt volna el felettünk, kezdtek megvalósulni az álmaink – magyarázta Várnagy Andrea. Férjével, Farkas Zsolttal indította el e kezdeményezést, amelynek révén a legkisebb falvak tornatermeibe is elviszik a klasszikusokat. Eljutottak a határon túlra, sőt Amerikába, Kanadába is. Maguk is adtak most négykezes koncertet Egerben. A laikus azt hinné, hogy a négykezes könnyebb, hiszen feleannyit kell zongorázni, ám ennek az ellenkezője igaz. Együtt kell gondolkozni, lélegezni, tökéletesen össze kell hangolódni – szerencsére a Farkas–Várnagy páros számára ehhez jó alapot ad a 25 év házasság.

– Otthon más világ van. Ott, Kárpátalján még igazi kiváltság, ha egy gyermek zenélni tanulhat, koncerten szerepelhet, esetleg díjat visz haza. Sokkal fontosabb ez nekik, mint pusztán egy szórakozás a sok közül. Ez az igyekezetükön is meglátszik – mondja már a Farkas Ferenc Zeneiskolában egy kárpátaljai származású zenetanár, aki Egerbe települt át jó néhány éve.

– Roppant szerényen élnek a családok nálunk. Egyre kevesebben tudják kigazdálkodni a zeneórák költségeit, hiszen az átlagfizetés forintban alig több 20 ezernél. A kották és az utazás is pénzbe kerül, örülhet az a diák, akinek a szülei ezt még állni tudják. Azért is óriási élmény e verseny a diákjainknak, mert számukra Eger már nagyváros – magyarázza Nánási Magdolna zongoratanárnő, aki a tiszaújlaki művészeti iskolában tanít. Bár az ő lakhelyük nem hadi események színtere, a kilátástalanságot ők is érzik. A lelkes, elhivatott tanárok ezért is igyekeznek a zene óvó bűvkörébe vonni a diákokat. A tanárnő egyik tanítványával, a 11 éves Ombódi Dorinával indul négykezesben. A Csetfalván élő kislány hétéves kora óta ismerkedik a zongorával, és nemhogy terhére lenne a heti két zeneóra, no meg a mindennapos gyakorlás, de egyenesen megnyugtatja. Most is csak azért izgul nagyon, mert hamarosan kezdődik a verseny. Igaz, a Zeneképzelet ötletgazdái ügyeltek arra, hogy ez ne „vérre menő” versengés legyen, hanem kötetlen együttlét, közösségformálás, ahol az együtt muzsikálás örömét élhetik át az indulók minden korcsoportban.

A kisebbek masnis ünneplőben, pettyes ruhában telepednek a zongora mellé, ezzel is jelezve, hogy nagy alkalom ez a hétvége. Nem látni senkit, akinek kín lenne a klimpírozás. A nagyobbak türelmesen lecsavarják a zongoraszéket a kicsik után, majd olyan magabiztosan kezdenek bele a darabjukba, mintha koncertpódiumon lennének. Pedig szó sincs arról, hogy itt mindenki művésznek készülne. Botos Berill például abban virtuóz, hogy bár jövőre érettségizik az elit középiskolának számító Fazekas Gimnáziumban, ahol már orvosi tanulmányaira készül, emellett zenélésre is jut ideje.

A csipkeruhás, sudár fiatal lány az öccsével, Ellákkal osztja meg a klaviatúrát. Rájöttek rég, a négykezes azért is praktikus, mert így nem kell hadakozniuk egymással a hangszerért. A szüleik orvosok, eljöttek ők is. Mielőtt felcsendülne a Brahms-darab, mosolyogva jegyzik meg: ha a kezdet kezdetén nem is, de ma már örömet szerez nekik a gyerekeik zongorajátéka. Az övék is olyan család, amelynek életét színesebbé teszi a házi muzsikálás élménye. Akiknek részük van benne, átérzik Kodály mondását: „A zene lelki táplálék, mely semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”