Putyin és az Unió: Kérdés, ki meri bevállalni az első lépés kockázatát

Közvetlenül az orosz elnök irányítása alatt létrejövő szervezetek régi trendet jelentenek az orosz belpolitikában, a putyini hatalomfelfogásnak és hatalomközpontosításnak ez bevett eszköze. Már korábban is születtek olyan, nagy népszerűségnek örvendő intézmények, mint a Kremlhez köthető Nasi (Наши) ifjúsági mozgalom. Az orosz propagandagépezet részeként működő, a kis túlzással poszt-úttörőmozgalomnak is tekinthető szervezet több mint százezres bázisát főleg fiatalok alkotják. Ennél némiképp nagyobb súllyal bír az a tény, hogy Vlagyimir Putyin közvetlen irányítása alatt áll az orosz pénzügyi ellenőrző központ (RosFinMonitoring), ami az orosz oligarchák és az állami vállalatok közvetlen elnöki felügyeletét teszi lehetővé. Az ukrán válság kezdete óta uralkodó belpolitikai hangulatban – amelyben a politikai közbeszéd része a külső veszélyekkel történő fenyegetőzés a saját szavazók mozgósítása érdekében – Putyin részéről logikus lépés volt a Nemzeti Gárda felállítása. Az átszervezés segíti az elnököt a hatalmi egyensúly, azaz saját befolyásának megőrzésében a volt kommunista rendvédelmi elit – a sziloviki klán – összefogásán alapuló hatalmi struktúrában.

A NYUGATI BOSZORKÁNY ÜLDÖZÉSE

„Oroszországot nem lehet manipulálni, egyenlő félként kell kezelni, ahogy azt ő is teszi másokkal” – jelentette ki Putyin az Egyenes vonal című, évente egyszer a nép kérdéseire válaszoló elnöki tévéshow-ban a minap. Az „egyenlő bánásmód elvének” retorikája a diplomáciai kapcsolattartásban ugyan fellelhető, az állítás azonban már önmagában is ellentmondásos, tekintettel arra, hogy egykori szuperhatalomról és jelenlegi atomhatalomról van szó.

Ráadásul Putyinnak egyre szélesebb a diplomácián túl bevethető repertoárja, amelynek részét képezi a nemzetbiztonsági érdekből szerinte veszélyes országokkal szemben folytatott dezinformációs kampányok futtatása, vagy a különböző civil vagy álcivil finanszírozási mechanizmusok fenntartása – állítja dr. Feledy Botond. A fő üzenet, amelyet ezek tudat alatt kalapálnak az elért közönség agyába, hogy a Nyugat gyenge, a demokrácia haszontalan és rossz, Amerika nem szövetséges, hanem csak kihasználja Európát, a Nyugat elveszítette értékeit, az amerikai világrend az összeomlás szélén áll. További sajátossága az orosz információs hadviselésnek, hogy nincs pozitív agendája. Nem egy olyan, nagyjából egységes ideológiai vonal mentén működik, mint annak idején a marxizmust éltető szovjet propaganda: az orosz információs hadviselés valódi célja ugyanis nem a meggyőzés, hanem az elbizonytalanítás.

Ebbe pedig tökéletesen belefér, hogy adott esetben egymással is ellentétes narratívákat használnak ellentétes közegekben. A Brexitkampány aktivistáinak és a francia Front National támogatása vagy épp a német szélsőjobb médiában való felerősítése ugyanúgy nem zárja ki a szélsőbaloldali csoportok támogatását sem, hiszen ezek együttes előretörésükkel más-más réteget fognak megszólítani. S az sem számít, ha ellentmondanak egymásnak az üzenetek, hiszen annál nagyobb „zajban” kellene a Nyugat üzeneteinek megtalálniuk a maguk közönségét.

TEREPRENDEZÉS

Az orosz érdekek érvényesítésének jegyében zajló Nyugat-ellenes harc a Kremlből nézve több cselekvési zónában zajlik – véli Feledy. Az első zóna az oroszországi, ahol a saját népesség hatalomhoz való hozzáállását befolyásolják, vagyis azt, hogy az utcán ne legyen túl sok lázongás.

A második védelmi zóna a közelkülföld, vagyis az orosz szomszédságba eső, egykori szovjet tagállamok területe, ahol az a cél, hogy olyan helyzeteket teremtsenek, amelyek ellehetetlenítik a NATO és az EU további keleti terjeszkedését. A Kreml számára egy befagyott konfliktus költséghatékony megoldás erre, nem véletlen, hogy Transznisztria, Hegyi-Karabah, Grúziában Abházia és Dél-Oszétia, és Ukrajna is ide tartozik. Moldova lehet a következő.

A harmadik zóna az Európai Unió, amelyet azonban nem egységesen, hanem országonként kezel a Kreml. A kelet-európai tagállamokban sok alvóügynök tevékenykedhet, akiken keresztül Moszkva kiváló helyismerettel rendelkezik. A visegrádi országokat sem egyféleképpen célozza meg az orosz propaganda.

Amíg Csehországban, Lengyelországban elérhető a Sputnik News nemzeti nyelven is, addig Szlovákiában és Magyarországon nem, mint ahogy a Russia Todayből kialakult RT televízió sem sugároz szlovákul, magyarul e két országban. Az, hogy Budapest és Pozsony nincs az orosz propagandatérképen, akár nyugtalanító módon is értelmezhető – hívja fel a szürke zóna veszélyeire Feledy a figyelmet. Nem lehet véletlen, hogy Magyarországon kilencven oroszpártiként azonosított honlap üzemel – ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy orosz IP-címről működtetik azokat. Jelentheti azt is, hogy olyan lelkes magyarországi csoportok tevékenykednek idehaza, amelyek önként viszik tovább az orosz érdekeknek megfelelő propagandát, azaz a rendszerük nálunk már önjáró.

ÖNVÉDELEM VAGY PARANOIA?

Kétségtelen tény, hogy közel merészkedett Oroszországhoz a nyugat-európai integráció a NATO és az Európai Unió képében, ennek vészharangját a 2003-as grúz rózsás és a 2004-es ukrán narancsos forradalom húzta meg Moszkvában. Az erre adott orosz reakció azonban ma már a párbeszédet veszélyezteti. Az ukrán konfliktus kirobbanásáig a legtöbb nyugat-európai kormányban megvolt annak szándéka, hogy – az EU stratégiai partnereként, valamint a NATO-val szorosan együttműködő országként – Putyint egyenrangú félként kezeljék. A Krím annektálása azonban a nemzetközi rend látványos felrúgását jelentette a Nyugat szemében. Olyan ördögi körbe került a Nyugat és Oroszország, amelyben előbbinek egyre nehezebb partnerként tekintenie Moszkvára, s amelynek hatására az utóbbi egyre vadabb propagandába kezdett – vagy ha másképp nézzük, beindult az orosz védekező mechanizmus. Annak veszélye, hogy ez a konfliktus elmérgesedik, továbbra is fennáll dr. Feledy Botond szerint. Az ellentétek elsimításának nem kedvez, hogy a párbeszéd fenntartása körüli vita mára két, egymással élesen ellentétes irányzatra szűkült a nyugati országok körében: a Putyinnal megértően viselkedő, szankcióellenes kormányokkal szemben állnak azok, akik egyenesen mint hidegháborút élik meg a kialakult helyzetet, és akik az első, szimbolikus, ám a mélyben is érezhető gesztust – a dezinformációs háború alábbhagyását és/vagy a kivonulást Ukrajnából – az oroszoktól várják. Kérdés, ki meri bevállalni az első lépés kockázatát.