Döntsd el, hogy megúszod! Ha higgadt maradsz, logikusan tudsz gondolkodni! Leleményes túlélők

Pálmalevelekből rakták ki a homokon a HELP szót, így találták meg őket a segítségükre siető légi mentőosztagok. Nemrég bejárta a világsajtót annak a három férfinak a története, akik hajótörést szenvedtek a Csendes-óceán déli részén, s mentőmellényben sikerült kiúszniuk egy lakatlan szigetre. Az amerikai tengerészet járőröző repülőgépe szúrta ki odafentről a füstöt és a segélykérő feliratot, így a leleményes eltűnteket hamarosan megmentették. 

Vajon mitől függ, hogy ki éli túl a katasztrófát vagy az eltévedésbe torkolló erdei túrát? E témát Kenneth Hill kanadai pszichológus kivesézte, s kiderült: meglepő módon sokszor a csupán átlagos felkészültségű nők, illetve a hatévesnél kisebb gyerekek ússzák meg élve a kalandot, míg a harcedzett férfiak odavesznek. A kisgyerekek még ösztönösen cselekszenek: ha fáznak, bebújnak egy fatörzsbe, isznak, ha szomjasak, nem esnek pánikba. Gyakran a fásultság és a kétségbeesés őrli fel, aki szerencsétlenül járt. Erdei sokk – így nevezik a félelemérzést, ami rátör a túrázóra, amikor ráébred, hogy elvesztette a tájékozódó képességét a rengetegben. 

A vészhelyzetbe kerültek háromnegyede kábán és gépiesen cselekszik, míg minden tizedik ember hisztérikus tüneteket mutat, és a teljes zavarodottság lesz úrrá rajta. Csak a bajbajutottak 10-20 százaléka őrzi meg a nyugalmát és képes ésszerű terveket kovácsolni. Akad, akit a harag tart karban: egy férfi azért bírta ki a sivatagban napokig, mert éppen válófélben volt, és nem akarta, hogy a felesége mindent megkaparintson. 

„Döntsd el, hogy túléled. Szakértelem, fittség és szerencse egyként kulcsfontosságú szerepet játszik a túlélő sorsában. Végül azonban minden egyetlen dolgon múlik: az akaratodon, hogy túléld” – tanácsolja Bear Grylls hivatásos brit kalandor, aki szerint még a menedéknél, az élelemnél, a víznél, a tűzcsiholásnál, a tájékozódásnál, a vészjelzésnél is fontosabb, hogy nyugodtak maradjunk és logikusan gondolkodjunk. 

Grylls tévésorozataiból elvileg megtanulhatjuk, mi a teendő vészhelyzetben. Igaz, néhány éve lebukott, mivel kiderült: a kamerák előtt nem néz szembe valódi veszéllyel, hiszen egy egész stáb kíséri, profik dolgoznak a keze alá. Például, amikor nyulat fogott, valójában előre megvásárolt állatról volt szó. Régen nem kímélte magát, katonai szolgálata alatt ejtőernyős balesetet szenvedett, több helyen eltört a gerince. Ez sem tartotta vissza attól, hogy 23 évesen megmássza a Mount Everestet, jetskivel megkerülje az Egyesült Királyságot, felfújható csónakjával egyedül átszelje az óceánt. Mindennek elismeréseként megválasztották a brit cserkészszövetség főcserkészének.  

Egyik sorozatában a világ legveszélyesebb helyein mutatta be, hogyan mentsük a bőrünket, míg egy másikban túlélő technikákat tanított, melyek a szokásos baleseteket segítenek kivédeni. A túlélőkalauz legfontosabb mondatának egyébként az tűnik: legyen hited, ne veszítsd el a reményt, mert talán csak egy dobásod van! 

A belső erőforrásaink fontosabbak, mint az, hogy mit rejt a hátizsákunk – ezt a felszínen maradásért folytatott mindennapos küzdelemben is érdemes az eszünkbe vésni…


POKOLI DÖNTÉSEK
A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiban rekedt dolgozók között akadtak, akik élve jutottak ki a terrortámadás sújtotta épületből. Hogy éppen ki menekült meg épségben a pokoli tornyokból, az részben a lélekjelenlétnek, részben a szerencsének köszönhető – derül ki a visszaemlékezésekből.
Egy francia üzletember a 47. emeleten
dolgozott, amikor a repülőgép az épületbe csapódott. A férfi megőrizte nyugalmát, s többekkel együtt gyalogosan indult lefelé a lépcsőn a hőségben, füstben, porban. Volt egy pont, ahol két lépcsőház közül kellett választania – maga sem tudja, miért döntött úgy, ahogy. Ám akik a másikon gyalogoltak le, nem jutottak ki élve. Akadt egy spanyol származású banki alkalmazott is, aki a földszinten két kijárat közt választhatott. A jobb oldalin lépett ki, így biztonságosan kiért, ám akik a bal oldali mellett döntöttek, meghaltak. Egy lengyel származású férfinak az volt a szerencséje, hogy mindig tartott a zsebében egy zseblámpát, ez segített neki a tájékozódásban. Egy brit mérnök esküszik rá: azért érte csupán kisebb sérülés, mert folyamatosan imádkozott, az isteni segítség mentette meg.
Azoknak, akik szerencsésen megmenekültek, többnyire gyökeresen megváltozott az életszemlélete a tragédia után. Akad, aki visszatért a hazájába és egyedül él a hegyek közt, mások szintén lassabb tempóra kapcsoltak: elhagyták a nagyvárost, s ráébredtek, hogy az igazi értékeket a családjuk körében találják.