Mandzsetta, Bilincs, Toll, Villa, Tulipán – Siklik, borul, süllyed

Nemcsak a Dunán állt le a vízi forgalom szombaton délután, a Műegyetem rakpartról is kitiltották az autókat. A nyüzsgést így is garantálni lehetett a ragyogó napsütésben – legalábbis a fröccsparton, karnyújtásnyira a folyamtól, ahol a lelkes szurkolók a belső kiszáradást is kockáztatva üvöltötték végig az egyetemi csapatok sárkányhajós és egyetemi futamait. A versenyzők a Duna leglátványosabb fővárosi szakaszán, a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lapátoltak: a profi evezős nyolcasok 2000 métert, a vállalkozó szellemű amatőr sárkányhajósok pedig több mint 3000-et teljesítettek; mindkét verseny előfutamokból és döntőből állt.

Miért pont evezős nyolcas?! Az angliai Temzén először révészek között rendeztek evezős versenyeket, miközben az utasok súlyos pénzeket tettek fel kedvenceik győzelmére. Később a hajók legénységének létszáma státusszimbólummá vált: a királyi bárkákat tíz evezős hajtotta, míg a főurakét csak nyolc; a mai nyolcas futamok is innen erednek.

Szintén főrendi diákok tették hagyománnyá az Oxford–Cambridge versenyt. Nem véletlen a két csúcsegyetem emlegetése: a 187 éve viaskodó brit fiatalok ezúttal a Dunán is összecsaptak. (Tavaly az amerikai elit páros, a Harvard és a Princeton állt rajthoz hat magyar csapat mellett – a Széchenyi István Egyetemnek, Győr legfiatalabb felsőoktatási intézményének sikerült legyőznie a Princeton evezőseit, és így egyetlen magyarként felállhatott a dobogóra a Harvard mögött.)

Érdemes megmártózni kicsit ebben az elit versengésben! Az első futam ötlete két, a rivális egyetemekre járó barát fejéből pattant ki 1829-ben. A tradíció szerint sötétkékben evező Oxford elfogadta a világoskék Cambridge kihívását, és az első hivatalos összecsapás a sötétek győzelmével végződött. Az idők során a világ egyik legpatinásabb evezős versenyévé avanzsált megmérettetést 1856 óta – a háborús évek kivételével – minden tavasszal megrendezik a Temze kanyargó, nyugat-londoni szakaszán. A nemes címért folytatott küzdelem a mai napig szoros: az Oxford 79-szer, míg a Cambridge 82-szer bizonyult jobbnak a 4 mérföld és 374 yardos, vagyis 6779 méteres távon. A verseny történetében csupán egyetlenegyszer hirdettek döntetlent, amikor 1877-ben a két hajó orra teljesen egyszerre érte el a célvonalat. A rekordot a világoskékben evező csapat tartja az 1998-ban felállított 16 perc 19 másodperccel. 1927 óta a női hallgatók is összemérik lapátcsapás-tudományukat.

A győzelemért folyó harc nemegyszer igazán emlékezetesre sikeredett, legtöbbször a szeszélyes angol időjárás miatt. A legextrémebb körülményeket 1952-ben jegyezték fel, amikor a csapatoknak hóviharban kellett végigevezniük a távot. A Temze váratlan kanyarulatai és szeszélyes áramlatai is többször okozták egyik vagy akár mindkét hajó süllyedését. Egy alkalommal két evező összeakadása miatt szakították félbe a futamot. A 2012-es versenyt pedig azért kellett megállítani, mert egy ausztrál férfi a hajók közvetlen közelébe úszva kívánt tiltakozni a brit kormány költségvetési megszorító intézkedései ellen. Azért választotta tiltakozása célpontjául az Oxford– Cambridge evezős versenyt, mert a brit kormány tagjainak 70 százaléka a két patinás egyetem egyikén végzett. (A bíróság hat hónap letöltendő börtönbüntetéssel „jutalmazta” az egyszemélyes demonstrációt.)

De vissza a mi Dunánkra! Hiába a Parlament közelsége, efféle kormánykritikus incidens nem kísérte a mi regattánk sztárfutamát. A fröccspart közönsége tombolt. Teljes joggal! Ugyanis a magyarok a brit vendégcsapatokat is maguk mögé utasították: az immár „legyőzhetetlen” eposzi jelzővel illetett győri hallgatók mögött a második helyen a Cambridge, a harmadikon pedig a Corvinus Egyetem hajója futott be, az Oxford lett a negyedik.

A győrieket ugyebár a név is kötelezi! Egyetemük névadója, Széchenyi István a magyar evezés népszerűsítése érdekében először Bécsből Pozsonyba evezett, majd Pest-Budától egészen a Fekete-tengerig. Az első Hajós Egylet alakítása is a gróf nevéhez fűződik. A pesti evezés aranykora mégis a Kristóf-napi fesztiválokkal jött el: a hajósok és utasaik védőszentjüket tisztelik Szent Kristófban, ünnepét hagyományosan július 25-én tartják.

Az amatőr sárkányhajós futamokon 15 magyar egység vett részt, itt a Testnevelési Egyetem győzött a győriek és a Pécsi Tudományegyetem előtt. Az ütemes dobolás hangja keveredett a nyüzsgő forgatag zajával. A hajó orrában ülő dobos ma már „csupán” a tempót diktálja az evezősöknek, ám több mint kétezer évvel ezelőtt ez a zajongás más célt szolgált. A legenda szerint Qu Yuan szeretett költő-államférfit féltékenységből hazaárulással vádolt és száműzött a Chu Királyság kormánya, mire a poéta tiltakozásul a Mi Lo folyóba vetette magát. A helyi halászok sietve vízre szálltak, hogy még az előtt megtalálják hősük holttestét, hogy a halak felfalnák. Zajongtak, doboltak, lapátjaikkal a vizet csapkodták, és rizsgombócokat szórtak bele, hogy eltereljék a mohó halak figyelmét. A fáma arról már nem szól, sikerrel jártak-e, de a dobolás tradícióvá nemesedett. Qu Yuannak tisztelegve Kínában azóta is minden év 5. holdhónapjának 5. napján rendezik meg a sárkányhajóünnepet, a vízi versengésen túl látványos felvonulással.

A sportnak egész Ázsia és Óceánia nagy rajongója lett, míg Európában csak a nyolcvanas években kezdett elterjedni – azóta viszont a sárkánygyík egyre több vízimádó hódolót szerez magának. A bárkáknak nemcsak sárkányfejük és -farkuk van, de gyakran a hajótestet is színes pikkelyek díszítik, míg az evezők a lény karmait jelképezik. A kínai hagyományban a sárkánygyík egyszerre uralja az eget és a vizet, miközben a szél, a köd vagy éppen az eső szárnyán nyargal végig. Vagy a folyóban, ha éppen tavaszidőben a 4. Dunai Regattán idézték meg.

AZ OLIMPIA JEGYÉBEN. Az evezés már az első újkori olimpia (1896) versenyszámai között is szerepelt, a viharos időjárás miatt mégsem kerültek vízre a hajók Athénban. Így a sportág tényleges olimpiai debütálására csak 1900-ban került sor Párizsban.