Rákellenes staféta - Kern András kisorsolta a következőt

Hazánkban nagyjából minden negyedik haláleset daganatos megbetegedés következménye, a legutóbbi 2013-as Rákregiszter statisztikája 46 525 férfi és 48 245 női beteget tart számon. Szinte nincs olyan magyar család, amelyik valamiképpen ne lenne érintett e bajban.

Ország-világHabik Erzsébet2016. 05. 18. szerda2016. 05. 18.
Rákellenes staféta - Kern András kisorsolta a következőt

Naponta számos fórumon figyelmeztetnek bennünket a megelőzés fontosságára, e misszióhoz csatlakoztak újabban a színházak is.

A Nézőpontváltó program ötlete a Pesti Magyar Színházban született a múlt évben, és a célja nem más, mint a nézőképzés, azaz a színházlátogató közönség figyelmének felhívása a rákszűréseken való részvétel fontosságára, az egészségtudatos életmódra, ezen belül is a mentális rekreációra (a fáradtság és a feszültség feloldására, a testi-lelki teljesítőkészség és -képesség helyreállítására, fokozására) mint a megelőzés egyik lehetséges módjára – mondta Sári Edina programvezető. A Nézőpontváltó programot támogató onkológusok, civil szervezetek és a színművészek hisznek abban, hogy aki színházba jár, már legalább egy gondolattal több, mint aki nem. Azonban az utóbbiakra is hathat a színházlátogatók véleménye: pozitív irányban befolyásolhatja jövőbeni döntéseiket, legyen szó rákszűrésről vagy életmódbeli változtatásról.

A Nézőpontváltó program abban különbözik a szokásos akciónapoktól, hogy egyaránt szól a nőkhöz és a férfiakhoz, s a rákbetegség valamennyi típusa ellen küzd. Minden esztendő októberének első vasárnapján az adott évi házigazda színház vezetője Borbély Erika klinikai onkológussal – a program szakmai vezetőjével – együtt az aznapi darab előtt röviden beszél a mentális rekreációról, és a rákszűréseken való részvételre biztatja a nézőket. Az előadás után a színészek feltűzik a valamennyi ráktípust szimbolizáló, levendulaszínű szalagot, majd kisorsolják a következő év házigazdáját.

A kezdeményezéshez eddig mintegy félszáz színház és játszóhely csatlakozott országszerte, ebben az évben a program házigazdája a Szegedi Nemzeti Színház lesz. A programról bővebben a www.nezopontvalto.hu portálon olvashatnak, ahol bőséges információt találnak a daganatos betegségek testi, lelki, szellemi megelőzéséről, gyógyításáról, rehabilitációjáról is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek