Borsodi bányácskák - Riport

Gödör szélén állunk, nem is akármekkora mellett, területe ránézésre többhektárnyi. A hozzám közelebb eső része meredeken omlik a mélybe, ám átellenben lankás rézsű vezet lefelé. A keskeny lejtőn lánctalpas araszol le-föl, s közben a hatalmas kanalával minduntalan belemar a gödör oldalába.

Közelebb merészkedem, egészen a meredély széléhez. Az aljában sötétebb színű kőzet, néhány méter vastagságú. Kőszén.

Sajókápolna határában járunk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A falutól körülbelül egy kilométerre tavaly augusztusban kezdték el a barnakőszén külszíni fejtését.

Teherautó érkezik most a lánctalpashoz, amely hatalmas kanállal pakolja a platóra a meddőt. Az pedig már hegyekben áll az összesen héthektáros bányatelek egyik sarkában.

Ennél sokkal kisebb halom – de azért szintén tekintélyes méretű – szenet is látok az udvaron. Mellette néhány kisteherautó, amire a már mozgatható méretűre aprózott darabokat dobálja fel néhány markos legény.

– Körülbelül 40 ezer tonna szén található a fejtésben – feleli érdeklődésemre Bányai László, a kitermelést végző Szuha 2000 Kft. tulajdonosa.

Tervei szerint jövőre végeznek is a munkával. Aztán irány a közeli Múcsony.

– És honnan lehetett tudni, hogy éppen itt kell keresniük a szenet?

– A Borsodi-medence tele van szénnel – mosolyodik el. – Kétszázmillió tonna.

Hosszan sorolja, hol mennyi található lignitből és barnakőszénből. Ő már csak tudja, ugyanis a pécsi egyetemen szerzett közgazdászdiplomájával a zsebében annak idején a Borsodi Szénbányák Vállalatnál helyezkedett el. Bár az a cég már rég csődbe ment, ő azért továbbra is lát fantáziát a szénben.

Vásárolt hát néhány kutatási eredményt a Magyar Földtani Intézettől, amit még saját fúrásokkal is kiegészített a közeli Kondó határában, majd az engedélyek birtokában lehántotta az évmilliók során a szénre rakódó réteget, és kitermelte az energiahordozót. Ott négy éve fejezte be a tevékenységét.

Közben készült a sajókápolnai bánya nyitására is.

Ez azonban évekig húzódott a környezetvédők aggályai miatt, végül azonban csak rákerült minden engedélyre a pecsét. Ezek után az itt vásárolt szenet a zöldek bevizsgáltatták, s lám, majd’ dupla annyi ként találtak benne, mint ami a környezeti hatástanulmányban szerepel. Nem beszélve az arzénról, amiből a megengedettnél hatszor többet mutattak ki.

– Hamis állítás, hogy magas a szén kéntartalma. Arzén pedig nincs is benne – állítja meggyőződéssel a cégvezető anélkül, hogy rákérdeztem volna. Közben kamion érkezik Békés megyéből, erre aprított szenet pakol egy markoló.

– Egy tonna 15 és 22 ezer forintba kerül, attól függően, hogy milyen mértékben feldolgozott. Van rá igény, még ha nagy is a szén elleni érzés. Ezt a szenet lakosság veszi. Tízezer család fűtése oldódik meg vele egy szezonra. Olyanoké, akik sosem fűtöttek gázzal, vagy már nem engedhetik meg maguknak. Van, aki szénből is csak egy zsákért jön. Annyira telik neki. Jövőre tehát véget ér az itteni bányászat, s kezdődik Múcsonyban. Ha kezdődik…

– Három éve kerestek meg azzal, hogy volna lignit a falu határában, amit kibányásznának. Úgy alakítottuk a rendezési tervünket, hogy rajtunk ne múljon – mutatja az esetleges nyíltszíni bánya helyét a főútról Viszlai Viktor polgármester. Hatalmas rét terül el a házakon túl, közepén villanyvezeték. Amúgy vizenyősnek tűnik a terület, bár az esős időszak előtt állunk, de itt-ott most is csillan rajta vízfolt. Velünk szemben a berentei hőerőmű, amelyet annak idején Lyukóbánya látott el szénnel. Úgy 15 évvel ezelőtt biomasszára álltak át, de 3-4 éve azzal is felhagytak. Azóta áll az erőmű.

– És a hasznuk? – fordulok a faluvezetőhöz. – Hasznot várnak a bányanyitástól?

– Nem sokat. Esetleg valamennyi iparűzési adót, néhány százezer forintot.

– Munkahelyet?

– Azt végképp nem. A bányagépek kezeléséhez speciális tudás szükséges.

Pedig amúgy ráférne Múcsonyra a munkahely. A 3100 lelkes településen 10-12 százalékos a munkanélküliség – annak ellenére, hogy 240-en élnek közhasznú munkából. Igaz, értelmes munkát végeznek, többnyire a mezőgazdaságban.

Gyümölcsöst gondoznak, szántóra járnak, fóliáznak, tyúkot nevelnek. A megtermelt hasznot a közmunka költségeinek a fedezésére fordítják, amihez 15 fő felett már az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia.

– Tovább tudnak lépni a közhasznúak a munka világába?

– Nemigen, nincs rá ösztönzés. Ebben jól elvannak. Ketten százezer forintból úgy-ahogy megélnek, nem álom az elhelyezkedés. Persze lehetne, a szociális szövetkezet a következő lépés, majd a munkaerő világa. Múcsony főutcáján egyébként elég végighajtanunk, s máris érződik, hogy ez a falu más, mint általában.

A parasztházak és a kádárkockák sorát a tucatnyi blokképület szakítja meg: a bányászlakások sokasága. Ez az Albert telep. A falu bányáját csaknem egy évszázada nyitották meg, s lassan harminc éve, hogy lakatot tettek az utolsó akna bejáratára. Ez volt a Mák-völgyi bánya, ebből a Mák a patak nevére utal.

A kis faluból annak idején hamar többezres település lett: toborozták a bányászokat a Hajdúságból, a Nyírségből, Heves megyéből. Aztán a bánya bezárt, a levegő pedig elfogyott a bányászok körül. Sokuknak 40–45 évesen kellett váltaniuk például útépítésre, vagy mentek olyan helyre, ahol a bányákat akkor még nem zárták be. Lyukóbányára, Márkushegyre. Talán az ő lelküknek a legfontosabb, hogy Múcsonyban ismét bánya nyíljon, állapítja meg Viszlai Viktor. Egytől viszont tart a polgármester:

– A szomszédos Rudolftelepen is, Izsófalván is 5–8 éve hagytak fel a külszíni fejtéssel, és nincsenek jó tapasztalataik.

Ha Múcsonyban minden az egykori bányászatra emlékeztet, akkor Rudolftelepen még inkább. Szerencse fel, szerencse le, olvasom a bányászköszöntést a falu közepén a székely kapura vésve, a két félfán pedig ott az egész bányászhimnusz. Mögötte romos épület, mint később megtudtuk, az egyik akna bejárata fölé emelték.

Itt már a századfordulón hozták a felszínre a szenet, és tovább is tartott, mint Múcsonyban. Ez volt az Albert telepiek egyik menedéke: az ottani bánya bezárását követően egy darabig folytatták itt, s hozták fel a szenet a falu alól 40–50 méteres mélységből.

A hivatal már zárva, csupán a vele egy épületben lévő egyik helyiségből hallatszanak ki a kóruspróba hangjai: a nyugdíjasklub tagjai múlatják az idejüket.

– Két bányagödröt is hagyott maga után az itteni vállalkozó – panaszolja Rozlozsnyik Jánosné polgármester, akire a munkaideje lejárta után otthonában nyitottuk az ajtót, mégis olyan szívesen fogadott a férjével, mintha már régen várt volna. Szívügyük a bánya, persze, hiszen valamikor mindketten az irányításában munkálkodva keresték a kenyerüket.

S ha már itt járunk, megnézzük a felhagyott bányagödröket is. Az itt bányászó cég – Mineral 22 – tulajdonosa valahogy furcsán gazdálkodhatott, mert éppen addig tartott a pénze, ameddig a szenet termelte. Amikor viszont rendbe kellett volna hoznia maga után a tájat, ami, ugyebár, bevétellel már nem jár, viszont kiadással annál inkább, nos, hát nem éppen akkor ment tönkre…

Útközben a bányagödrökhöz néhány alapadatot hallgatok Rudolftelepről: 722 lakója közül 106 közhasznú munkás. Egyébként pedig minden ugyanaz, mint Múcsonyban: fóliáznak, zöldséget termelnek, amivel a közétkeztetéshez járulnak hozzá.

Pedig valamikor más világ járt Rudolftelepre, a falunak volt strandja és teniszpályája is. Mára mind benőtte a bozót. Viszont az egykori csillagvizsgálóját felújították, csodájára is járnak a környékről.

Közben kiérünk a határba. Az Izsófalvával közös részen holdbéli táj fogad, a bányagödör az értékesíthető fémrészeitől megszabadított hűtőgépek temetője, 30-40-et is látok az árkokban, díszítésül pedig autógumikat.

Arrébb a természet már igyekszik rendbe hozni azt, amit az ember elrontott, az egyik gödröt – az elmondás szerint van tíz méter mély is – víz töltötte fel.

A másik bányagödör Edelény felé található. Az erdő itt magántulajdonban van. A fák az út mentén több helyen derékban elvágva. Az erdő tulajdonosa mély árkot húzott az úton keresztbe, legalább ipari méretekben ne lehessen lopni a fát. Talán kilométert gyalogolunk az ösvényen, mire elérjük a bányát. Kettőt is egymás után. Az első még istenes, de a második oldala messze felnyúlik a hegyre. Róka kaptat felfelé.

Neki járható, de a fenyők közül néhány gyökerestül bukott a mélybe. Ha ott valaki nem venné észre a váratlan szakadékot, hosszú métereken bucskázna lefelé.

Kétségtelen viszont, hogy Bányai László Kondón nem ilyen tájat hagyott maga után. A sajókápolnai bánya szemrevételezését követően elvisz a falu határába, ahol a felhagyott bánya helyén tó csillog, partját bokrok, gyep, nádas ékesíti, amúgy pedig békakurut?- tyolás hallik. Távolabb az időjárás által megtépázott trafóház, illetve a Lyukóbányáról errefelé tartó szállítószalag fordítója. A hegyeken át, úgy tíz kilométeres távolságból hordja a szenet Berentére.

Sajókápolna felé kanyarodunk, de most be a faluba. A bekötőút mentén fából készült mutatós buszmegálló vonja magára a figyelmem.

– Ezt már abból újítottuk fel, amit a bányászcég fizetett be az iparűzési adó előlegeként – büszkélkedik Faragó Ilona polgármester. – Évtizedek óta szerettük volna kicserélni a korábbi csúnya vastákolmányt. És most sikerült!

A faluban egyszer már volt bánya, igaz, mélyművelésű. Az ötvenes években nyitották, és a hatvanasban már zárták is be.

De nemcsak ezért örültek a bánya nyitásának, hanem legfőképpen a kevéske pénz miatt, amit a kitermelés okán itt hagy a vállalkozó. Mert az az egymillió, illetve félmillió forint, amit eddig a falu számlájára befizetett, Sajókápolnának kincset ér. Hogyne, hiszen mindössze hatvanmilliós a település teljes évi költségvetése.

Ami még jellemzőbb a pénzügyi állapotukra, az a csúnya, ám egyre divatosabb kifejezéssel élve a falu adóerő-képessége. Magyarra fordítva: egy lakó átlagosan befizetett adójának a mértéke. Nos, ez a faluban kétezer forint, ami a legalacsonyabbak közé tartozik.

Sajókápolna szegény falu. Mint a környék települései általában, kivéve Berentét, amely Kazincbarcikától leválva örökölte a BorsodChem Rt.-t. A falut a környéken csak Kiskuvaitnak becézik. És akkor most az a szerencse érte Sajókápolnát – 425 lakója közül egyetlenegynek sincs helyben munkahelye –, hogy rávetette a szemét egy vállalkozó, aki szenet termelne a határban.

– A temetőben kutat fúratott, beszakadt sírt tömedékelt – sorolja a polgármester asszony. – Az állam által biztosított szociális tüzelőutalvány nála beváltva dupláját érte, a 100 mázsa szén helyett 200-at kapott 56 igénylő.

– Fejenként ez is csak három és fél mázsa – számolom.

– Igaz, de tudja, milyen nagy kincs ez annak, akinek különben ennyire sem telne?!


HARDI PÉTER
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI