
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Elvileg a sportnak, számos más szerepe mellett, helyettesítenie kellene a csatározást. Persze tudjuk, hogy ez sokszor nem így van – lám, a foci Eb-n is milyen szépen egymásnak feszültek a szurkolók. Igaz, nem az összes, hiszen ha mind a két és fél millió vendégdrukker széttörne egy-egy széket valamely stadionban, le kellene állítani a tornát.
Eddig a román szurkolók teljesítettek a legszebben: megismételték a tavaly ősszel Budapesten bemutatott műsort. Az ultrák, miután példásan viselkedtek a franciák ellen 2-1-re elvesztett meccs alatt, hajba kaptak egymással – először a Steaua drukkerei verték meg a Dinamo galériájának vezetőjét, majd, két órával később mintegy húsz dinamós rontott rá öt, vendéglőben italozó steauásra.
Hogy a házigazda francia drukkerekre támadni nem lett volna tanácsos, az érthető. Elindulni különféle antipatikus csapatok szurkolóinak keresésére meglehetősen bonyolult egy idegen ország idegen városában, ez is világos. A módszerük lényege talán ez lehet: ha attól tartasz, nem találsz majd magadnak ellenséget, vigyél magaddal néhányat.
A román szurkolóknál, úgy tűnik, mindig beválik…
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu