Majdnem idill Gyűrűfűn

Kőszórásos út vezet Gyűrűfűre, a 25 éve alapított ökofaluba. Négy kilométert zötykölődünk, a tél és az eső nem kímélte a pár éve elkészült, a korábbihoz képest luxusnak számító bekötőutat. Első pillantásra azt gondolja az ember, ide csak a legelvetemültebbek költöznek életvitelszerűen.

De ahogyan közelítünk, a látottak lassan fölülírják az ember eredeti álláspontját. Festői a környezet, az erdőkkel körülölelt Dél-Zselic egy kis völgyében járunk. Pár ház elszórtan fehérlik a dombok között, birkanyájak legelnek a távolban, már-már túl idilli a látvány.

A római korban épült falu folyamatosan néptelenedett el a hatvanas években, hivatalosan „szerepkör nélküli” településsé nyilvánították, ami Gyűrűfű tudatos elsorvasztását jelentette. Az utolsó család 1970 novemberében hagyta el a községet, amely a régi paraszti életforma pusztulásának a jelképévé vált. A régi településre – amely közigazgatásilag Ibafához tartozik – már csak egy gazzal benőtt temető és egy ravatalozó emlékeztet.

– Olyan helyet kerestünk, amelyik több évtizede érintetlen, és vegyszermentes állapotban vannak a földek. Itt legfeljebb nyájak legelésztek, ideális helynek bizonyult – mondja Kilián Imre, a Baranya megyei ökofalu egyik ötletgazdája és megvalósítója. A rendszerváltozás környékén kezdték hallatni hangjukat a környezetvédő és zöldmozgalmak, akciójuk a bős– nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tiltakozásban csúcsosodott ki.

E mozgalomnak volt aktív résztvevője Kilián Imre is, aki több barátjával úgy gondolta, ne csak tiltakozás szintjén jelenjen meg a környezetbarát szemléletmód, hanem életformájukban is.

– Mielőtt belevágtunk volna, földtani, energetikai, vízgazdálkodási tanulmányt készíttettünk, hogy valóban alkalmas- e a terület az ökogazdálkodásra. Ezután hoztuk létre a Gyűrűfű Alapítványt, és megvettünk 174 hektárt a több mint ezerhektárnyi természetvédelmi területből. Akkor három és fél millió forintot fizettünk érte, ma a tízszeresét érné csak a föld.

Az 56 éves informatikus egyébként városban nőtt föl, diplomás szülők gyermekeként. Egyetemi tanárként dolgozik, Pécsett és Dunaújvárosban is oktat.

– Más, amíg az embernek a vágyai papíron léteznek, és más, amikor meg is kell valósítani azokat. Először a közösségi házat húztuk fel, négy család férfi tagja megszállott munkával építette a szabadidejében.

Egy földbe süllyesztett, középen kupolás, sokszög alakú épületről van szó, aminek a kivitelezése nem volt túl egyszerű. Azt mondanom sem kell, hogy a pénz sohasem volt elég. A futurista épület végül Gyűrűfű szimbólumává vált, és kezdetben átmeneti szállást nyújtott azoknak, akik itt akartak letelepedni, de éppen épült a házuk. Itt mindenki maga építi a házát, vályogból.

A 350 négyzetméteres épületben, a hatalmas közös térben zongora, pingpong- és csocsóasztal várja a helyieket. Igaz, nem akkora a mozgás, mint amilyenre eredetileg számítottak, ismeri be Imre. A tervezgetéskor az ökofalu végleges létszámát 200-300 fő közé tették – ehelyett csak nyolc család, alig harminc ember él a faluban. Mert bármilyen romantikus a táj, vonzó a nyugalom és a fogyasztói társadalom napi darálójától való távolság, az élet nem egyszerű.

– A tévében láttunk egy riportot Gyűrűfűről, rögtön fölkaptuk a fejünket, amint az ökofalu építéséről hallottunk. Emlékszem, egy hideg téli napon jöttünk ide először, nem voltak túl vonzóak a körülmények. Három kisiskolás lánnyal és egy karon ülő fiúval különösen nem. Mégis befészkelte magát a lelkünkbe a hely, és ’97-ben elkezdtünk építkezni – emlékszik a kezdetekre Szalóki Zsuzsa, aki végzettségét tekintve gyógypedagógus, és újságíróként dolgozott, mielőtt férjével az életformaváltás mellett döntöttek. – A Fejér megyei Perkátán éltünk, akkor már hét éve kecskéztünk. Élveztük, hogy bemegy a takarmány, és kijön a tej, de ahogyan szaporodtak a kecskék, úgy lett egyre több a tej. Kitanultuk a sajt-, a túró- és a joghurtkészítés rejtelmeit, szombatonként elkezdtük Pestre, a biopiacra hordani a termékeinket. Perkátán is fontos volt a bioszemlélet, de ha a szomszéd permetezte a gyümölcsfáit, azért nem szólhattunk.

Minél hamarabb költözni akartak. A férj szinte mindent maga csinált a majorságban. Először a sajtüzemet húzta föl, állami támogatást is kaptak rá. Az épület végében van egy 24 négyzetméteres helyiség, itt laktak, amíg készült a 140 négyzetméteres lakóház.

– András a két kezével építette föl a házat, a gépészeti munkákat is beleértve, csak a vályogtéglát nem ő vetette – mondja Zsuzsa az ízlésesen megépített házban. Búbos kemence áll a sarokban, télen ezzel fűtik az egész házat. Az épület egy dombtetőn áll, a télikerten hatalmas üvegablakok, a panoráma leírhatatlan.

Arrébb birkák legelnek békésen, ám időnként hatalmas durranás hallatszik. Kiderül, hogy gázágyú hangja, Zsuzsáék szerezték be. Ezzel tartják távol az aranysakálokat, mert már több állatra is lecsaptak.

– Nagy a cserélődés a faluban. Szerintem sokan úgy gondolták, hogy úgy élhetnek majd itt, mint egy nagy kommunában. De mindenkinek magának kell megteremtenie a megélhetését, és ez többeknek nem ment – meséli Kulcsár András, aki évtizedekkel ezelőtt a népművelő szakmának mondott búcsút a kecskék kedvéért. – Nekünk semmilyen utópisztikus elképzeléseink nem voltak. Kemény munkával fölépítettünk egy jól működő biogazdaságot, éljük a magunk életét. Nemigen járunk le a közösségi házba, annyi a kapcsolatunk a többiekkel, mint egy átlagos faluban. Telente elutazunk melegebb vidékre, a négy gyerekünkből három külföldön él. Tanfolyamokat tartunk a sajtkészítésről és a kecsketartásról, jó átadni a tudásunkat és a tapasztalatainkat másoknak is.

Feleségével hatalmas értéket teremtettek a Tündérmajorban, az óriási istálló a száz kecskével, a profi módon kialakított etető és szénatároló bárhol a világon megállná a helyét. Rend és igényesség honol a majorság minden négyzetcentiméterén.

Kilián Imre és társai eredetileg úgy gondolták, nem költözhet bárki a faluba: korlátozhatják majd, hogy kiknek adnak el földet. Csakis olyannak, aki tisztában van azzal, mit jelent az ökologikus rendszeren alapuló önellátó élet. Nem számoltak azzal, hogy egyre több lesz a társadalom peremére sodródott, gyökértelen ember, akik majd pont egy ilyen helyen akarnak új életet kezdeni. Igaz, idővel ők „megbuktak”, és elhagyták Gyűrűfűt. Válások is előfordulnak, a mindennapi küzdelem próbára teszi a kapcsolatokat, nem egy feleség fordított már hátat a vadromantikus életnek.

Válás miatt adták el azt a házat is, ahol most az 52 éves Parditka Attila él a 80 éves édesapjával. Tizennyolcmillió forintért vették.

– Pesten laktunk, nem volt munkám, apám nyugdíja elment a rezsire. Minden házhoz egyhektárnyi magánterület tartozik, itt meg lehet termelni, amire az embernek szüksége van. Ha nincs elég pénz, amivel fizethetnénk a boltban, akkor előállítjuk magunk – mondja Attila a férfiasan berendezett házban, látszik a női kéz hiánya. Tyúkokat és két kecskét is tartanak, így a tojás és a tej is megvan. Korábban nem foglalkoztak bio- és ökoszemlélettel, de jól érzik magukat, könnyen megszokták az új életet. A faluban nincs szemétszállítás, arra is figyelni kell, mi landol a kukában. A kutakból szivattyúval kerül a víz az otthonokba, majd az elhasznált víz gyökérzónás szennyvíztisztítókon keresztül visszamegy a természetbe. Mindenki komposztvécét használ, hogy az ivóvíz tisztaságú talajvíz ne szennyeződjön.

A csendbe és a nyugalomba szeretett bele Matisz Ilona és férje, Meijlis Klaasjan, két éve költöztek ide Amszterdamból. Két fiuk is ott született, de Ilonának fontos volt, hogy a gyerekek jól beszéljenek magyarul.

– Nyolc évig dolgoztam egy multinacionális cégnél közgazdászként. Egy idő után az ember nem tudja, mit keres abban az őrületes mókuskerékben – mondja a 44 éves Ilka (így szólítják a helyiek), aki januártól falugondnokként dolgozik. Mellette viaszfestéssel foglalkozik, kézműves foglalkozásokat tart, férje pedig spirituális tréningeket. Ez a hely ideális a meditálásra, több országból járnak ide csoportok. Panzió is van a faluban, a szállással nincs gond. Ilkáék félkész házat vettek, amelyet még be kell fejezniük. – Szerintem túlzás, hogy el vagyunk zárva a világtól. Ha gyorsan orvosra lenne szükség, mentőhelikopter jönne a betegért. Térerő egyébként van a falu nagy részében, de csak házon kívül vagy az ablakból lehet telefonálni, mert a vert falú ökoházak túl jól védenek ettől a sugárzástól. Az internet jól működik, e-mailen bárki elérhető.

– A fiúk a szentlőrinci iskolába járnak, zongorázni és hegedülni tanulnak, fociznak, még a társastáncot is kipróbálták. Az iskolás barátok csak ritkán tudnak eljönni ide, de szerencsére van a faluban néhány hasonló korú gyerek, akikkel barátkozhatnak. Középiskolás koruktól kollégisták lesznek, mint minden más gyerek. A tömegközlekedés katasztrofális, csak autóval lehetne hozni-vinni őket, de az nagyon drága, kivéve, ha összekombinálható egy felnőtt munkába járásával.

A család vegetáriánus, a ház körül megtermelik a saját biozöldségeiket: cukkinit, padlizsánt, sütőtököt, patisszont, paradicsomot, paprikát, krumplit, és még sorolhatnám. Pedig nem túl jó a talaj errefelé, ráadásul sok az őz és a szarvas ezen a vidéken, a búza és más gabona termesztése ezért sem lenne gazdaságos. Ilka viszi reggelente az öt iskolás gyereket falubusszal Szentlőrincre, délután pedig értük megy. Ha valakinek kell valami a városból, azt is beszerzi.

– Jobban egymásra vagyunk utalva, mint egy szokványos faluban, de ennek az a pozitív hozadéka is megvan, hogy az ember jobban tartozik egy közösséghez.

A közösségi ház szombat délutánonként nyitva van, időnként mi is lemegyünk beszélgetni egy jót. Gyűrűfűn helyenként több száz métert is meg kell tenni, hogy valaki átugorjon a szomszédjához. A nagy tér magában hordozza a szabadság érzetét, ami fontos az itt élőknek. Kilián Imre nem úgy él, ahogyan eredetileg eltervezte, a tanítás sok idejét elveszi. Nem jut annyi energia a földre, mint szeretné, de azért a gyümölcsfáit gondozza, szépen fejlődnek a saját oltványok. A vályogházát is tapasztania kell időnként, persze azt is önerőből.

– Nem élünk aszketikus vagy puritán életet, és nem vallási szempontok miatt vagyunk itt. Emberléptékű világot teremtettünk magunknak, ahol jó élni. Az biztos, hogy én itt maradok. Hogy évtizedek múlva ismét újjá kell-e éleszteni egy régvolt Gyűrűfűt, ahogyan mi tettük 1991-ben, azt nem lehet előre látni.

BICZÓ HENRIETT
RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI