Sírósak-e a sírásók?

– Elfáradtam, baszod! – Már javában zajlott a hantolás, amikor a sírkerti ájtatossághoz szokott fülnek szokatlan, épp ezért jólesően őszinte kijelentés elhagyta az egyik versenyző száját a sírásóversenyen.

Addigra már túl voltak a kemény fizikai munkából egy délelőttre nemzeti sporttá előlépett diadal javán, ha nem is a nehezén. Voltak – a fehérváriak –, akik éjjel egykor indultak neki, hogy idejében odaérjenek Debrecenbe az országos megmérettetésre.

Pedig a temetőből állítólag nem lehet elkésni. Terepszemle, fél nyolctól munka- és balesetvédelmi tájékoztató, a versenyszabályok ismertetése a szakmai csúcsszervezet (OTEI) elnökségi tagjától, egyben a zsűri elnökétől, Puskás Bélától. 80 cm széles, 200 hosszú és 160 mély – aki végül a koporsót választja, a magyarok több mint fele még mindig erre hajt, vagy idő és előrelátás hiányában választják helyette, ekkora területre számíthat halála hátralévő részében.

Negyed kilenckor eldördült a startpisztoly, s az utána következő két-három óra bővelkedett ásásban, hantolásban és drámai pillanatokban egyaránt. A talaj kiváló, laza és porhanyós – azt a szervezők is elismerték, hogy többek közt emiatt esett Debrecenre a választás –, ráadásul előző nap folyamatosan szakadt az eső. Jó dolguk van a debreceni sírásóknak, egy alföldi vagy őrségi kolléga munkájához képest ez nászutazás – a föld ebben a szakmában irigyelt munkaeszköz.

A tótkomlósiak csapatának mégis beletört az ásója az első néhány ismerkedő mozdulat után.

– Nem volt szerencsénk, pont kifogtuk a gyökeres, köves részt – nyugtázza Czirléné Kovács Tímea, a tótkomlósi temetkezési vállalat ügyvezetője. – A gyorsaság ötös szorzóval megy, arra lehet a legtöbb pontot kapni, siessetek, fiúk. A végén, a hantolásnál a külalak is számít, de ott már úgyis csak a zsűri ízlése a döntő. Most nézze meg, hát nem kemény munka ez?! Mégis sokszor lenézik a munkatársainkat, pedig ők már nem is sírásók! A munkakörük megnevezése: temetésrendező kolléga. Tudja, kik valójában a sírásók? Akik még mindig gumicsizmát, kék köpenyt hordanak, és mást nem is lehet rájuk bízni a gödör ásásán kívül. A mi fiaink tudnak viselkedni, bárhol tiszteletteljesen, kegyeletteljesen jelennek meg. Elegáns formaruhát viselnek, ingben, nyakkendőben dolgoznak minden temetésen, fogadják a gyászolókat, ha kell, segítik őket.

Az idő egyre melegebb. – Nézd már, még a végén oxigénpalackra lesz szükség! – kiabálja be valaki a „nézőtérről”. Aztán 8.49-kor az első csapat jelenti: kész! Időmérőjük leáll, a zsűri a sírgödörhöz vonul. – Ha szerencsénk van, nem jó a mérete – jegyzi meg Czirléné. És bejött: egy centi hiányzik! Még nem úszott el az első hely Kháron ladikján, a 12-es csapat órája újraindul. Többen méltatlankodnak: amíg méricskéltek, volt idejük pihenni, ez nem igazságos! Ki kellett volna zárni őket! És ha a temetésen nem férne bele a koporsó a gödörbe? Hazaküldenénk a gyásznépet? A következő, két év múlva esedékes újabb erőpróbára bizonyára átírják majd a versenyszabályzat eme pontját.

Hogy miért indultak a sírásók e bizarrul hangzó megmérettetésen? Ugyanazért utaztak a debreceni temetőbe, amiért minden profi és amatőr sportoló pályára, rajtvonalra, pástra áll vagy ringbe száll: mert győzni akartak. Azért, hogy ki-ki megmutassa, ő e kihalóban lévő szakma legjobbja.

Kész! Kész! Kész! – egyre több a bekiabálás. Centizgetés, majd újraindítás – látszik, túl lennének már az „áskálódáson” a verejtékben úszó, kortól függetlenül egyre hangosabban nyögő, szuszogó versenyzők.

Ezen a versenyen nincsenek korosztályos csoportok, ugyanúgy életrehalálra küzd a húszas éveiben járó fiatalember és a nyugdíjtól csak egy-két évre álló hatvanas.

– Ha ennyi idő alatt kéne kiásniuk a gödröt nálam, három nap alatt biztosan felmondanának. Aztán megnézhetném, ki csinálja meg a munkát. Embert nehéz találni, mindenki megy át Ausztriába háromnégyszeres fizetésért, ennél sokkal könnyebb fizikai munkára – méltatlankodik a versenyen diktált embertelen teljesítménykényszeren Kiskós Ferenc temetkezési vállalkozó, aki az Őrségből érkezett a szakmai találkozóra.

– Nálunk van, hogy egy napig ássák a gödröt, olyan kemény a talaj.

A hangulat egyre oldottabb, de a kérdés, sírósak-e a sírásók, csak ott lapul a mélyülő gödrök fenekén. Nem, nevetősek. Vidám, összetartó társaság ez, másképp nem lehet kibírni

– Czirléné így látja. Aztán van, aki meghatottságról, együttérzésről beszél. S van, aki bevallja, fásult. De ha gyereket temetnek, az mindenkit nagyon megvisel.

Itt nincs hierarchia, mindenki egyforma, vallják mindannyian. Nincs miért fúrni a másikat, nincs mit elvenni egymástól. Mert mit is nyernének vele? A 120 ezer forint körüli fizetésük nem fog soha az égig érni, legfeljebb, ha több parcellát varrnak elismerésképp a nyakukba.

– Jöttem nektek szurkolni – érkezik az ásás és hantolás közti szünetben a szoboszlóiakhoz a túlvégről, a szabolcsiak csapatától Gombos Csaba, a dombrádi iroda vezetője. – Tán nyaralni akarsz nálunk? – fogadják kedélyesen a hajdúk. Aztán együtt biztatják a fiúkat, Takács Józsefet és ifj. Farkas Lajost a halálpontosan 10-kor kezdődő hantolásnál. Mintha pankrátorok feszülnének egymásnak, úgy buzdítja csapatait a parcella szélén egybegyűltek fekete serege – a kollégák is ügyeltek a módira. A szinte gyöngéd, szeretetteljes figyelemtől a harsány üdvrivalgásig a szurkolói lét összes árnyalata felvonul a temető fái alatt. Jár a versenyért valami jutalom, elismerés? Vagy legalább egy szabadnap? – kérdeztem körbe.

Tényleg, milyen jó ötlet! A kísérők közül többen ígéretet tettek: majd szóvá teszik a vezetőségnek. Innen sietnek haza, ma még kertészkedniük kell az otthoni temetőben. Az utolsó simítások, egyengetések után felkerülnek a halmokra a díszek is. Fenyőág, mécses, vagy csak egy földbe vésett kereszt, sír nem marad kozmetikázatlanul. Végül a fejfák – a temetkezési vállalkozások nevét fennen hirdető fémkeresztek.

Ahol start-up (elindulás, felfutás) van, ott, ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb lesz end-up is. Azaz földobjuk a talpunkat. A sírásók évszázadok óta a legmenőbb end-upperek – a földi vég kezdetének sokat látott, biztos kezű elindítói. A sírásó akkor él, ha más hal – ez a szlogenjük is lehetne Bogár József szerint:

– Rossz helyen lakunk. Nyíregyháza az ország legelnyomottabb része. Nincs más munka, ezt kell csinálni. Nem iszok, nem dohányzok, nem kávézok, örökké fogok élni. De minek? – A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat versenyzője – társa Varga Gyula – 25 éve van a pályán, ebből 23 évet ravatalozással, előkészítéssel is foglalkozott.

Ő végzi a papírmunkát, mutatja meg a halottat a családnak.

– Ha bejönnek a ravatalozóba, rögtön meglátom, hogy valóban sajnálják-e az elhunytat. Sokszor színjáték az egész. Nagyon jó emberismerő lettem.

– Hajrá, apa, hajrá! Ugye, apa, te fogsz nyerni? – tekeri körbe-körbe az esztergomiak gödrét tanulóbiciklijén Zsombi, a négy év körüli kisfiú.

– Persze, kisfiam, én nyerek. Ha mást nem, hát derékfájdalmakat.

TEMETŐI TABELLA
Azt, hogy mikor lesz olimpiai sportág az ásás-hantolás, egyelőre nehéz megjósolni, ám az biztos, a debreceniek győztes csapata továbbjutott a visegrádi országok trencsényi döntőjébe.
- AKSD Kft. (Debrecen): Rácz János, Tóth László
- SZSZBM-i Temetkezési Vállalat (Nyíregyháza): Bogár József, Varga Gyula
- Platinum HBM-i Temetkezési Vállalat: Jónás János, Jónás Csaba
- Tankó-Walter és Társa Kegyeleti Kft. (Cegléd): Tóth József, Zalai Zoltán
- Vas Megyei Temetkezési V. (Szombathely): Szalay László, Kalmár Attila
- HEV-TEM 2003 Kft. (Gyöngyös): Csaba Attila Ádám, Bata Sándor
- Omega Temetkezés (Kisvárda): Vámos Péter, Halász Csaba Attila
- Panteon Temetkezési Kft. (Szekszárd): Antal Ferenc, Nyakas Balázs