Vakáció mindenkinek!

Már több mint egy hete tart hivatalosan a vakáció, több intézményben azonban még most is számíthatnak ellátásra a rászoruló gyerekek. Csütörtöktől jár mindennap a meleg étel a szegény családok gyermekeinek – mindennek biztosítására egy januártól érvényben lévő kormányzati döntés kötelezi az önkormányzatokat. Így – a papírforma szerint – több mint 200 ezer gyerek jut ingyen ételhez legalább naponta egyszer.

Ország-világMunkatársunktól2016. 06. 24. péntek2016. 06. 24.

Kép: Zánka, 2016. június 20. Gyerekek bokszedzésen a nyári Erzsébet-táborok egyik fő helyszínén, a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban a megnyitó ünnepség után 2016. június 20-án. Idén mintegy kilencvenezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborok programjaiban az ország csaknem ezer településén, 4,4 milliárd forintos állami támogatásból. MTI Fotó: Bodnár Boglárka, Fotó: Bodnár Boglárka

Vakáció mindenkinek!
Zánka, 2016. június 20. Gyerekek bokszedzésen a nyári Erzsébet-táborok egyik fő helyszínén, a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban a megnyitó ünnepség után 2016. június 20-án. Idén mintegy kilencvenezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborok programjaiban az ország csaknem ezer településén, 4,4 milliárd forintos állami támogatásból. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Fotó: Bodnár Boglárka

A nyár beköszöntével a táboroztatás is elindult: ahogyan tavaly, úgy idén is várják a gyerekeket az Erzsébet- táborokba. A programban idén kilencvenezer gyerek vesz részt, a szülők hetvenhárom tematikus tábor közül választhattak. A programok jelképes összegbe kerülnek csupán: a rászoruló gyerekek átlagosan kétezer forintért táborozhatnak. Nem csoda, hogy még az indulás előtt betelt minden hely a táborokban. „Az elmúlt fél évtizedben mintegy háromszázezer gyerek töltötte szabadidejét az Erzsébet-táborok valamelyikében” – nyitotta meg a zánkai tábort hétfőn este Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.

A gyerekek nyaraltatásának költségeit nagyrészt az állam állja: 4,4 milliárd forintba kerül. Nem csak Magyarországról, de határon túlról érkező gyerekeket is várnak; idén is érkeznek a táborokba kortárs nebulók Kárpátaljáról.

Ezek is érdekelhetnek