A rendszerek jöttek-mentek, a lényeg maradt: Gombaszög feltámadt

„Álljátok körül a labirintust, és mindenki találja meg a helyét” – hangzott el a kérés a terméskőből kirakott, életutat szimbolizáló ösvény szélén, amelynek bejárata körül már vagy tizenöten toporogtunk a gömöri dombok közt megbúvó völgyben. Mikes Kelemen Rodostóban, száműzetése első napján – az érzet ehhez volt hasonlatos a gombaszögi nyári egyetem, tábor, fesztivál és gyermekmegőrző első reggelén, az eső verte tábor útvesztőjében.

A sátor éjjel beázott, vele úszott meleg ruha, hálózsák, Új Szó. Solvitur ambulando, azaz járvakelve, menet közben oldódik meg minden. Tudtak valamit ezek az ókoriak, meg az itteni ezós-pszichós társaság is, a bölcs mondás és a mobil meditáció, ha lassan, de működik. Ha eddig be- nem is, de sok víz lefolyt már ezen a sátron.

A helykeresés amúgy nemcsak a táborozók – utóbbi évtizedekben már inkább fesztiválozók – sajátja, valahogy mindig is a gombaszögi tábor jellegzetességének, olykor a túlélés legfőbb zálogának számított. „Nehádzat Vlozky do misy a WC” (Ne dobáljuk a vattát a WC-be) – áll a felirat a söntés egyik falán, a sörcsap mögött. Te jó ég, mikori lehet ez a klotyóajtókat egykor fegyelmező értelemmel felruházó fémtábla? A tábor egykori helyszíne, a gombaszögi kemping tíz éve állt üresen, amikor   egy téli estén Orosz Örs főszervező és társai, évtizednyi krasznahorkai „vendégeskedést” követően új-régi helyszínt keresve ide vetődtek. Itt, akkor, az utolsó tábor végén, 2007-ben megállt az idő. A kocsmaépületben kísértetfilmbe illő látvány fogadta a komáromiakat: a terített asztalokon leszedetlen, mára feledésbe merült sörmárkák alátétei, a táblán az árak szlovák koronában kiírva szerepeltek. A WC-tábla is azokból az időkből datálódhat. Gyors döntés a visszaköltözésről, s tavasszal már megkezdődhetett a felújítás. Gombabrigádok, azaz környékbeliek és távolabbról, Komáromból, Somorjáról, Dunaszerdahelyről, sőt Magyarországról érkező önkéntes magyar fiatalok százai jártak a völgybe hétről hétre, hónapról hónapra, hogy idén nyáron újból eredeti helyére kerüljön a tábor. Az elhagyatott faházakat kifestették, új vizesblokkot emeltek, a területet parkosították.

A tábor egyébként a fesztivál ideje alatt is folyamatosan épül, a harmadik nap reggelére a zuhanyzók előtti sártengert a dagonyabiztos és flip-flop papucsbarát apró kavics váltotta fel.

„Már látszik a vége!” „Hullafáradtak vagyunk.” „Alig várom, hogy hazamenjünk” – hallom sokfelől a több hete itt önkénteskedők őszintétlennek tűnő sirámait. Ez a hely köt, hiába az apró kavics, itt a kapocs többnemzedékes. Kering egy történet a „jó öreg” Kotiers mamáról, aki az 1989-es rendszerváltás időszakában – lévén szép és fiatal lány – évekig a leghatékonyabb fegyvernek számított a titkosrendőrök lekapcsolására, a leitatást senki nem csinálta nála jobban. Ma már gyermekei öregbítik a család hírnevét a táborban.

Az 1928-ban a Masaryk-féle első Csehszlovák Köztársaság alatt alapított, a prágai Szent György Kör fiatal értelmiségének szervezésében akkor még Művelődési Ifjúsági Tábor néven útjára indított tábort mindig is a felvidéki magyarság legfontosabb kulturális eseményének, máig intenzív közösségformáló elemének tartották.

Politikai rendszerek jöttek-mentek, a rendezvény helyszíne – Örsújfalu, Keszegfalva és Gímes is vendégül látta már a tábort – és némiképp neve is változott, a lényeg azonban maradt: a (cseh)szlovákiai fiatal magyar értelmiség találkozóhelye volt és maradt Gombaszög – kanyarodik a kezdetekhez Czímer Gábor, a Gombaszögi Nyári Tábor médiakommunikációért felelős szervezője. A tábor egyik legmozgalmasabb, mondhatni tértől független – helykereső – időszaka a kommunista diktatúra második felére esett: a szabadegyetem az akkori vezetésnek olyannyira szúrta a szemét, hogy higiéniai és politikai okokra hivatkozva betiltotta a két napnál hosszabb időre szervezett rendezvényeket az országban. Ekkor váltotta nevét a tábor Honismereti Kerékpártúrára: a két keréken guruló nyári egyetem évről évre más útvonalon, a rendszert kijátszva élte túl a zavaros időket – minden hálózsákba nem lehetett lehallgatókészüléket szerelni. A gombaszögi tábor a rendszerváltás után sem szűnt meg létezni, mára a Diákhálózatok – Csehország-, Magyarország- és Szlovákia-szerte van belőlük kilenc – találkozójává szelídült.

S hogy a mostani tábor szervezői mire a legbüszkébbek?

Hát a Pajtaszínházra! A közeli Szalócról – amely Szlovákia legelmaradottabb régiójában található aprócska falu, a munkanélküliség 30 százalék körül mozog ezen a vidéken, így némileg érthető módon az értékőrzésre jut a legkevesebb – egy százéves pajtát költöztettek át Gombaszögre a brigádok, s ez lett a felvidéki magyarság negyedik „kőszínháza”.

Az esemény szervezői mindig is nagy hangsúlyt fektettek a közéleti jellegre. Valaha a gombaszöges fiatalok közé tartozott Vörös Péter, a Most – Híd parlamenti képviselője, Berényi József, az MKP elnöke, Duka-Zólyomi Árpád, az MKP azóta elhunyt politikusa, volt európai parlamenti képviselő, és az egyik idei meghívott, Solymos László, a Híd színeiben megválasztott környezetvédelmi miniszter. A tábor jelentőségéről csak annyit, hogy 2010-ben – az akkor éppcsak nevében gombaszögi – a táborban sikerült először egymás mellé ültetni a két nagy magyar párt, az MKP és a Híd parlamenti képviselőit. A nemzeti(ségi) elfogultság nem e hely sajátja, a gombaszögi Közbeszéd sátorban a vezető szlovák politikusok is állandó szereplők.

Persze hangsúlyosan jelennek meg civilek is, az idei táborban a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom tagjai számoltak be gerillakalandjaikról. Egyik leghíresebb akciójuk a peredi megmozdulás: a faluban általuk szervezett népszavazáson a lakosok megszavazták, hogy a település szlovák neve Tesedíkovóból újra Pered legyen. De sikerrel jártak Közép-Szlovákiában is, szervezkedésük nyomán kerültek ki a kétnyelvű táblák az utak mentére.

Apropó, magyar nyelv és irodalom! Esterházy Péter halálának híre napokon át, több hullámban taglózta le a tábor lakóit, attól függően, kinek mikor villant be rövid időre az internet az okostelefonján, ki mikor nézett rá a Facebookjára a koncertek, színházi előadások vagy csak ellazult zenehallgatás közben. Napokon át lehetett hallani a döbbent és fájdalmas kiáltásokat: Úristen, meghalt Esterházy Péter! „Pedig alig olvastunk tőle valamit. Kis túlzással itt csak a nyugatosokat tanítják a gimiben” – jegyezte meg szomorúan az óvodapedagógusként frissen végzett, Somorjáról érkezett Kitti a hennatetoválók asztalánál.

A Gombaszögi Nyári Táborban mindig is központi témának számított Európa, a manapság saját helyét egyre kevésbé találó kontinens. Szinte mindegy is, hogy az unió „robban vagy rothad” – Tamás Gáspár Miklós szavait idézve –, ingatag lábakon áll. A brexit és az elvándorlás a nyári egyetem megkerülhetetlen témái közt szerepelt. Nick Thorpe, a BBC magyarországi tudósítója a Közbeszéd sátor előadójaként tanulságos történetet mesélt az identitással kapcsolatosan. Hogyan is látja egy nyugati utazó, aki újra felfedezi a Keletet, s egyben keleti utazó, aki újra felfedezi a Nyugatot, az önazonosság kérdését? Nemrégiben beszélgetett egy szegedi munkaközvetítővel, aki havonta átlagosan száz, Dél-Magyarország környékén élő, határon inneni és túli magyart közvetít ki Nagy-Britanniába. A szegedi iroda kapcsolatban marad a kiközvetített dolgozókkal, s mikor Thorpe afelől érdeklődött, hogy is érzik magukat a magyarok az ő eredeti hazájában, érdekes választ kapott. A szegedi magyaroknak sokkal nehezebb beilleszkedniük, mint azoknak a szabadkai magyaroknak, akik multikulturális környezetből keltek útra. Azoknak, akik albánok, szerbek, zsidók, macedónok közé születtek, kevesebb nehézséget  jelent angolok, indiaiak, pakisztániak, kínaiak közt újra otthonra lelni. Az 1983 óta Budapesten élő Kelet-Európaszakértő szerint aki nem akarja elveszíteni az identitását, nem is fogja: nem a nemzetállamok védik meg a kultúránkat, hanem mi magunk. A nagymamánk, aki mesél, az édesanyánk, aki énekel nekünk. Hogyan is várjuk el a cigányoktól, hogy beilleszkedjenek, ha nem tanulhatnak beás vagy lovári nyelven a szlovák vagy magyar iskolákban?!

Az embernek egyszerre több identitása is lehet: egyik élethelyzetben focista, másikban apa vagy épp magyar, szlovák, de érezheti magát európainak is. Az lenne jó, ha ki-ki kedve szerint, szabadon, mint a ruhát, vethetné le, ölthetné fel.

Bizony jót tenne, ha mindenféle biztosok – és bizonytalanok –, miniszterelnökök és kormányfők egy esős reggelen, a maguk útvesztőjéről letérve betévednének abba a bizonyos gombaszögi labirintusba. Az elmúlt 58 év során annyian megfordultak már ebben az eldugott, mesebeli hangulatot árasztó völgyben, hogy könnyen támad az az érzés, itt semmi sem lehetetlen.

MARKOS MÁRIA
RIPORTJA

ÜVEGES ZSOLT
FELVÉTELEI