'A gyermekkori élmény olyan, mint az első szerelem...'

Tóth Antal, Hódmezővásárhely: Amikor az iskolások kiránduló csoportjait látom, eszembe jut, hogy ezek a vidám gyerekek még nem tudják, kiruccanással töltött napjaik örök emléket jelentenek számukra. Sok-sok év múlva éppen olyan jó érzéssel emlékeznek rájuk, mint én a csaknem hatvan esztendővel ezelőtti szegedi kirándulásomra.

Ma is, amikor a szegedi Fogadalmi templomot látom, kedves gyermekkori emlékem jut eszembe. Felső tagozatos, napközibe járó gyerekek voltunk, lehettünk vagy húszan, a napközivezető kíséretében kerékpárral mentünk Hódmezővásárhelyről a szegedi Dóm térig. Akkor még nem volt a maihoz hasonló élénk forgalom, kerékpárút sem a főút mentén. Algyőnél csak a vasúti híd létezett, ezért minden jármű ott közlekedett. Amikor jött a vonat, állt a forgalom mindkét oldalon. A személyvonatokon kívül gyakori volt a 60-80 vagonos tehervonat, így sokszor előfordult, hogy félórát is kellett az utat lezáró sorompó előtt várakozni. A viszonylag csendes forgalom ellenére sem volt veszélytelen az országúti kerekezés. A túrát vezető tanítónő nem győzte rendre inteni az élre törőket. Azt mondta, senkinek sem hiányzik, hogy egymásnak balesetet okozzunk. Akkor is, akár ma, szokás volt, hogy a csoportokon belül kisebb baráti közösségek alakultak, akik még kerékpározás közben is egymás közelében akartak haladni. A mozgáshoz szokott gyerekek, akik közül többen először hagyták el szülővárosukat, fáradtság nélkül érkeztek Szegedre. Hangos cipőcsattogások kísérték a trappoló gyermekhadat a Fogadalmi templom kilátókosarához. Fent úgy éreztem, elindult a templom alattam, de tudtam, hogy ez érzéki csalódás. Fentről látni a várost csodálatos volt. Amikor leértünk, Kovács Imre pajtásommal arról beszéltünk, hogy ilyen fantasztikus magasságban még soha nem lehettünk.

Azóta többen is magasabb tornyokról, hegytetőről és repülőgépről láttunk már szebbnél szebb tájakat, de a gyermekkori élmény olyan, mint az első szerelem: nem lehet elfelejteni.