Azok a pesti éjszakák

SOKAN EMLÉKEZNEK MÉG a háború utáni pesti éjszakai élet ismert szereplőire, habár a legendás szórakozóhelyek mára már eltűntek. A vágtató infláció idején aranyban fizettek a főpincérnek, akinél nem ceruza és blokk volt, hanem kis mérleg és egy fogó, amivel annyit csípett le a vendég aranyából, ami fedezte a számlát. Írásunkban a hajdani hangulatot idézzük fel.

Ország-világBorzák Tibor2016. 07. 09. szombat2016. 07. 09.

Kép: Budapest, 1972. augusztus 4. Barna István, az Emkénél lévő Maxim bár igazgatója táncosnőkkel beszélget a bár színpadánál. MTI Fotó: Farkas Tamás, Fotó: Farkas Tamás

Barna István
Budapest, 1972. augusztus 4. Barna István, az Emkénél lévő Maxim bár igazgatója táncosnőkkel beszélget a bár színpadánál. MTI Fotó: Farkas Tamás
Fotó: Farkas Tamás

Mulatók, lokálok, bárok sora vonzotta a szórakozni vágyókat, akik hajnalig szürcsölték a pezsgőt, miközben színvonalas revüműsorokat nézhettek. Mert a lényeg: a látvány minősége. Nevesebbnél nevesebb helyek versengtek egymással, kinek a produkciója puccosabb, hol tudják a leghíresebb művészeket szerződtetni. Rengeteg történet származik a hősidőkből, melyeket Kalmár Tibor az utóbbi években könyvek formájában tesz közkinccsé.

– Ez a különleges műfaj mára már a kultúrtörténet része – szögezi le a Vidám Színpad egykori főrendezője, aki a Magyar Televízióban ötven éven át csaknem kétszáz műsort készített, s mindemellett az éjszakai szórakozóhelyeken rendezett látványos show-kat. – A legnagyobb művészek is itt kezdték a pályájukat, hogy csak Kiss Manyi, Komlós Juci, Latabár Kálmán, Feleki Kamill, Rátonyi Róbert és Hofi Géza nevét említsem. Gyakran előfordult rivalizálás, leginkább Karády Katalin és Honthy Hanna között. Ezért aztán Fényes Szabolcs, az Operettszínház igazgatója a Sybillről kétféle plakátot készített: az egyiken Karády, a másikon Honthy neve állt legfelül.

A háborús idők végén sorra nyíltak újra a kávéházak és bárok. Az EMKE már 1945. január végén éledezett. Itt játszott a harmonikás Tabányi Mihály zenekara, sztárénekes a szívtipró Lantos Olivér volt, akivel később Karády Nyugatra disszidált. Honthy Hanna, Fényes Kató, Kapitány Anni és a Záray–Vámosi házaspár is itt lépett fel először éjszakai műsorban. Kalmár Tibor sorra veszi a legismertebb pesti és budai szórakozóhelyeket – köztük a Kedves presszót, a Pipacs bárt, a Lidót, a Maxim Varietét, a Moszkva éttermet, a Béke kupolát, a Moulin Rouge-t, az Olympiát, a Citadellát –, s mindegyikről élvezetes történeteket oszt meg olvasóival, mesél az énekesekről, táncosokról. Hihetetlenül mozgalmas és keserves világ volt az övék, nem csak csillogásból állt az életük, néha balhék is előfordultak. Egyszer az 1944 végéig működő Arizonában Alfonzó jelmezét meggyújtotta egy kapatos társaság, a humorista-artista végigverte őket, pechjére köztük volt Festetics gróf is – kirúgás lett a vége.

– Nagy szám volt egykor a sztriptíz, csak nehezen engedélyezték – emlékezik Kalmár Tibor. – Eleinte flittert kellett a mellbimbóra ragasztani, a tanács emberei pedig ragaszkodtak a minél nagyobb méretű takaráshoz. Aztán adódott némi „enyhülés”, főként a külföldiek által látogatott helyeken, így például a Maximban, a Moulin Rouge-ban be lehetett mutatni vetkőzőszámot. Nagyon sok turista fordult meg a bárokban, akikre ráállították az éjszakai pillangókat. Több helyen mixerek voltak a „fedett” őrnagyok. A fogyasztás és bevétel érdekében a táncoslányokat vetették be: odaültek az asztalokhoz, ám a nekik kitöltött pezsgőt egy óvatlan pillanatban a virágcserépbe löttyintették. De volt kamufogyasztás is: a zenészek poharában tea helyettesítette a konyakot. Néhol a lányok összegyűjtötték a pezsgődugókat és záráskor megkapták érte a jutalékot.

Hol vannak már a régi szép idők? Sorra bezártak az éjszakai szórakozóhelyek, vagy diszkóvá züllesztették őket. Némelyikről ma jobbára A csak a rendőrségi hírekben hallani.

Akadtak próbálkozások a múlt „feltámasztására”, például a Moulin Rouge egy időben újra üzemelt, de aztán be kellett zárni. Kalmár Tibor egyetlen nívós helyről tud: a Royal Szállóban működő Orfeumról, ahol Farkas Gabriel énekli az örökzöld dalokat. A Komédiásban és a Spinozában is dolgoznak öreg rókák.

Sokan gondolnak vissza nosztalgiával az egykori éjszakai mulatókra már csak azért is, mert hozzátartozik a fiatalságukhoz. Ha végigmentek a körúton vagy a Rákóczi úton, minden sarkon nyitva állt egy zenés mulató, ahol nem gépzene, hanem élő zenekar szórakoztatta a mulatni vágyó népet.

 

ZSÜTI, A GÓRÉ HAVERJA
G. Dénes György (becenevén: Zsüti), a Kossuth-díjas dalszövegíró, zeneszerző imádott kártyázni. Az osztás csak akkor kezdődött, ha mindkét játékos kitett mondjuk 50-50 pengőt az asztalra. Egyik alkalommal Alfonzóval játszott. Amikor Zsüti már a humorista arany mandzsettagombját és selyem nyakkendőjét is a magáénak tudhatta, bejelentette, hogy a játék automatikusan véget ért, hiszen nem maradt mit elnyernie. Ám Alfonzó 100 pengő ellenében „feltette” a Moulin Rouge nagytekintélyű vezérével, Flaschner Ernővel való tegeződés jogát. Ez a tegeződés azzal is járt, hogy a pincérek látták, hallották, ki a tulajdonos barátja, aki a családhoz tartozott, neki nem volt kötelező fogyasztania. Mit tesz isten, Zsüti az utolsó partit is megnyerte, kifizette Alfonzó kávéját, majd elindult a Moulin Rouge-ba. Az előtérben épp ott állt Flaschner, erre Zsüti egy harsány „Szevasz, fiacskám!”-mal rácsapott a vállára. A teljes személyzet megdermedt, kivéve Flaschnert, aki nem volt nyeretlen kétéves, egyből rákérdezett, ki adta el a zenésznek a tegezés jogát: Halmai Imre, Feleki Kamill vagy Alfonzó? Miután meghallotta, hogy Alfonzó, a humorista egy év szilenciumot kapott, míg Zsütinek a pincérek alátolták a széket. Hiszen mégiscsak a góré haverja lett…

 

ÖSSZETÉPETT CSEKK
Királyhegyi Pál író-humorista mesélt Kalmár Tibornak egy Klári nevű rosszlányról, aki a Pipacs bárban „szolgált”. Olyan rövidlátó volt, hogy az S-betűt G-nek olvasta, de szégyellt szemüveget hordani. Egyik este eldicsekedett a barátnőjének, Annamarinak, hogy felcsípett egy nagyon gazdag svájci vadászt, akinek gyára, földje van. Kifejezte reményét, hogy a lovagja még aznap megdobja egy-két „ronggyal”. A vadásznak azonban hirtelen vissza kellett utaznia Zürichbe, de előtte még átnyújtott egy papírdarabot a hiú prostinak. Klári a csekket összetépve dühösen faképnél hagyta, majd a barátnőjének kifakadt, hogy a fickó azt hiszi, levelezni akar, pedig ő nem azért volt vele olyan kedves. Annamari jobban szemügyre vette a cetlit, s megállapította, hogy Klári egy húszezer márkás csekket aprított fel, ami forintban akkor kétszázezret ért. A „károsult” hisztizett, de az értékes papirost már nem lehetett összeragasztani (különben sem fogadta volna el tőle a bank). A helvét végignézte a jelenetet, majd megszólalt: „Most látom, hogy kiskegyed más, mint a többi. Ha volt szíve összetépni egy húszezres csekket, akkor maga tényleg szeret engem. Legyen a feleségem!” Tanulság: aki gazdaghoz akar férjhez menni, ne hordjon szemüveget!

Ezek is érdekelhetnek