Hetven évvel ezelőtt kezdődött a szervezett hazaszállítás - Lágerek népe - Az idő foglyai

Dániától Ausztriáig terjedően, a nyugati hadszíntéren amerikai–angol–francia fogságba esett mintegy 455 ezer magyar katona és civil menekült közül a legjobban a britek felügyelete alá kerültek jártak, mivel őket „magát önként megadó  ellenséges személynek” tekintették, és alig korlátozták a mozgásukban. 1945 őszétől pedig hazatérésük vagy továbbvándorlásuk elé nem gördítettek akadályokat. A franciák a magyar foglyokat Ausztria területén internáltaknak, míg a német zónában hadifogolynak tekintették. Ellátásuk a helybeliekhez hasonlóan sanyarúan alakult, majd a táborokat fokozatosan feloszlatták. Az amerikaiak volt ellenségként jegyezték és kijelölt körletekben, polgári körülmények között tartották a magyarokat, akiket – a menekülttáborokban maradtak kivételével – 1946 nyaráig hazatelepítettek. 

Tabay József ezredes cseh földön esett szovjet fogságba. A hazafelé útra így emlékezett: „Május 20. körül érkeztek meg az oroszok. Július 1-jén kihirdették, hogy hazamegyünk. Megérkeztünk az osztrák Horn városka laktanyájába. A kerítést nem őrizték. Október elején a legénységet gyalogmenetben, a tiszteket vasúton indították haza az elbocsátó-leszerelő táborba. Nyitott kocsiajtókkal utaztunk, a kísérő oroszok este számlálást tartottak, és ha nem volt teljes a vagononkénti 40 fő, akkor az állomás körül fogdosták össze a hiányzó létszámot. Szolnoknál becsukódtak az ajtók, már nagy szigorúság lett, és vittek bennünket a Szovjetunióba.” 

A háborús kártérítés sajátos formájaként számba vett kényszermunkásokat – köztük sok, a fegyveres harcban be nem vetett leventét – az itthoni és romániai gyűjtőtáborokból az ázsiai köztársaságokban és az északi területeken létesített 183 táborban helyezték el, és – tekintet nélkül nemre, korra – főként ház-, gyár- és erőmű-építkezéseken, szénbányákban, a nehéziparban dolgoztatták. 

A belügyminisztérium táboraiban a legtöbb fogoly a rendkívül nehéz munka, a kirívóan rossz táplálkozás és a járványos betegségek miatt veszítette életét. Szörnyű példa: az uráli 3171-es fogolykórházban a 2500–3000 fős állandó beteglétszámból havonta 500–600-an haltak meg végelgyengülésben. Az állambiztonsági szervek internálótáboraiban a német nemzetiségűek és a Magyarországról közmunkára elhurcoltak bányákban, erdőirtásokon robotoltak. A rettenetes hírű, részben az északi sarkkörön túli, embertelenül zord éghajlaton fekvő Gulág-táborokba pedig elsősorban a politikai elítélteket és potenciális ellenfeleket vitték. Közöttük voltak katonatisztek, politikusok, közéleti személyiségek vagy bárki, akit a szovjet hivatalos szervek valamiért ellenségnek kiáltottak ki. A lágerélet szörnyűségeiről több túlélő is beszámolt az elmúlt negyedszázadban. 

Először a Debrecenben 1944 decemberében megalakult ideiglenes nemzeti kormány foglalkozott a magyar hadifoglyok és deportáltak sorsával – ami csaknem valamennyi családot érintett –, majd a háború befejeződése után jegyzékben szorgalmazta hazatérésüket. A hadifoglyok kényszermunkájának gazdaságosabbá tételéért 1945 derekától a munkaképtelenek, a rokkantak, a sebesültek jelentős részét hazaengedték. 1946 áprilisában a Nagy Ferenc miniszterelnök vezette delegáció moszkvai látogatásakor Sztálin ígéretet tett a hadifoglyok elengedésére. 

Júliustól megkezdődött szervezett hazaszállításuk a szovjet táborokból. 

A visszatértekről 1946 júniusáig nem készült valós kimutatás. 1947 végéig 100 288, 1948-ban újabb 84 310 honfitársunk jött haza. Eközben 9005 magyart háborús bűnösként elítélve tartottak fogva. Az ötvenes évek elején kétszázezernél is többen tértek vissza. Az utolsó, 370 fős csoport 1955-ben érkezett Magyarországra. A volt hadifoglyok megbélyegzettként bizalmi állásba nem kerülhettek, a lágerben töltött idejük nem számított munkaviszonynak. Sorsuk évtizedekig tabutéma maradt. 

A háború után hosszú ideig szó sem esett az elhurcoltak veszteségeiről. Csak 1998 tavaszától kapott lendületet a fronton elesettekről, a táborokban meghaltakról szóló dokumentumok kutatása és feldolgozása. Sok család hosszú évekig reménykedve várta a szomorú híreket szeretteiről.  

Aztán a '90-es években megnyílt néhány orosz irat- és levéltár, végre listák kerültek elő, még ha csupán az érintettek kisebbik részéről is. Nemrégiben mintegy 420 ezer hadifogságba esett honfitárs katona adatait találták meg magyar kutatók Oroszországban. A dokumentumokat a Gulág Emlékbizottság költségvetéséből digitalizálják, elősegítve a kutatásukat.