Nincs száz százalék - Németh Lajos, a TV2 meteorológusa az előrejelzésekről

– Van okunk aggódni az időjárási szélsőségek miatt?

– Sajnos van. Az elmúlt évszázadok során számtalan végletes időjárást jegyeztek fel a krónikák világszerte, de kétségkívül sokkal kevesebbet. Az utóbbi néhány évben megszaporodtak a szélsőségek, a változékonyság állandósult. Az egyetemen több mint negyven esztendővel ezelőtt azt tanultam, hogy Magyarországon évente legfeljebb egy tornádó fordul elő – most egy évben egy tucat szinte természetessé vált, nemigen kapjuk fel rá a fejünket. Lassan eltűnik a négy évszakos ciklikusság is, a kisgyermekek jóformán csak könyvekben látnak havat. Az még aggasztóbb, hogy nem tudni, ennek a folyamatnak hol a vége.

– Ezért is a globális felmelegedést okolhatjuk?

– Igen. Bevallom, én sokáig nem hittem benne. De a számokkal nem lehet vitatkozni, a melegedés tagadhatatlan: napjainkban az egész Földre nézve egy fokkal melegebb a légkör, mint száz évvel ezelőtt. Ma már, a műholdak korában, feketén-fehéren követhető, hogy az északi és a déli féltekén lévő sarki jégtakaró egyre gyorsabban olvad, zsugorodik, gleccserek tűnnek el. Hogy ez miért tragédia? Ennek az állandó jégtakarónak elsősorban az a szerepe, hogy a napsugárzás jelentős részét, körülbelül 90 százalékát visszaverje. Ha kisebb a jégfelület, kevesebb napsugarat képes visszaverni – vagyis melegszik a légkör. A többi napsugarat a víz nyeli el, ezáltal az óceánok melegszenek – a melegebb víztől pedig még inkább olvad a jég, emelkedik a tengerszint. Ördögi kör!

– Minap olvastam, hogy napi 1,1 milliárd tonna jég olvad el Grönlandon, ez egy köbkilométer vizet eredményez. Mit jelent ez?

– A globális klímaváltozás miatt emelkedő tengerszint már akut probléma az indonéz szigetvilágban, Balin és környékén. A jelenlegi 30–40 centiméternyi pluszvíz a helyiek természetes életterén túl veszélyezteti a turistaparadicsomokat is, ami ugyebár a megélhetést jelenti a lakosság számára. Egy tanulmány szerint 2030-ig Indonézia mintegy kétezer szigetét áraszthatja el a tenger.

– Arról is szólt a fáma, hogy ha az egész grönlandi jég elolvadna, a tengerszint hat méterrel emelkedne...

– Kérdés, él-e még akkor ember a Földön. Elvben nincs ebben semmi rendkívüli, ez a bolygó megélte már az elsivatagosodást és a jégkorszakot is. Csakhogy akkor nem élt rajta hét és fél milliárd ember! Maradjunk Grönlandnál: a vikingek a X. században nem véletlenül nevezték zöld földnek, akkor még olyan klímája volt, hogy letelepedtek ott; aztán a XV. században eltűntek a viking kolóniák, egyes kutatók szerint az éghajlat változása, egy általános lehűlés miatt az életfeltételeik romlottak, ezért továbbálltak. Most viszont az a baj, hogy a felmelegedés – ahogyan a globális szócska is utal rá – a Föld minden részét érinti, nem lesz hová menekülni előle, ha egyszer az emberi életre alkalmatlanná válik.

– Bízhatunk abban, hogy a klímacsúcsokon születik átfogó megoldás?

– Abban nem hiszek, hogy a felmelegedés visszafordítható. De azt nagyon remélem, hogy a folyamat még megállítható. Vagy legalábbis lassítható, hogy az unokáink unokáinak egy élhető légkört hagyjunk hátra. Ehhez felelősen gondolkodó emberekre, határozott döntésekre, korlátozásokra és nem utolsósorban azok szigorú betartására lenne szükség. De sürgősen!

– Hazánkban mennyi a két hőmérsékleti szélsőérték?

– 2007. július 20-án Kiskunhalason mérték az abszolút maximum-hőmérsékletet: 41,9 fokot. Az abszolút minimumot pedig 1940. február 16-án Miskolc- Görömbölytapolcán: –35 fokot. Az imént a teleket és a havat sirattam, úgyhogy hadd tegyek hozzá még egy feljegyzést: 1962–63 telén tartott ki a leghosszabb ideig a balatoni jégpáncél, 110 napig!

– Önhöz melyik véglet áll közelebb?

– Skandináv típusú, hidegtűrő ember vagyok, utálom a meleget. Minap töltöttem be a 66. életévemet; hamarosan nyugdíjba megyek, szeretnék minél több időt tölteni az öt unokámmal. A lányom Finnországban él a családjával, Helsinkitől majd’ ezer kilométerrel északra – szerintem már a Télapó szomszédságában –, az a nekem való hely!

– Mi a leghidegebb, amit eddig megélt?

– Egyszer Lappföldön síeltünk, túl az északi sarkkörön. Egyik reggel kinéztem a szállodai szobám ablakán, és a téren a digitális hőmérő –34 fokot mutatott. Egy fokra voltam a magyarországi minimumrekordtól! Felkaptam a síruhát, kirohantam, hogy lefotózzam magam a kijelzővel, de a mobiltelefonom akkumulátora egyszerűen lefagyott abban a hidegben.

– Milyen érzés a –34 fok?!

– Sálat tettem az arcom elé, azon át lélegeztem, vagyis szinte alig volt szabadon a bőröm, mégis égetett a hideg levegő, pont, ahogy a forróság szokott. Az ember mozgása is lelassul. Jó lenne elcsípni a –35 fokot is!

– A meteorológusokat ennyire izgatja, hogy megtapasztalják az időjárási végleteket?

– Engem biztosan. Halálosan irigylem azokat a kollégákat, akik hurrikán idején Florida partjainál tudósítanak az időjárásról. Szeretném egyszer néhány percig átélni a természetnek ezt a hatalmas erejét. Persze a védőfal mögött, túlélve az óceán 15 méteres, tomboló hullámait.

– Erről jut eszembe: manapság a kereskedelmi tévék időnként igyekeznek „feldobni” az időjárás-jelentést. Mit szól a vicces vagy a félmeztelen időjósokhoz?

– Az internet korában olyan sokfelől lehet azonnal tájékozódni a várható időjárásról, hogy ebben a napos-szeles-esős hírversenyben a kereskedelmi televíziók műsorszámot csinálnak az előrejelzésből. De az én szememben ez akkor is elsősorban szolgáltató műsor. Az az elsődleges célja – most is ugyanúgy, mint negyven  évvel ezelőtt, amikor a szakmát kezdtem –, hogy aki odakapcsol, az megtudja, milyen idő várható a következő napokban. Mehet-e strandolni hétvégén, mikor permetezzen, belevágjon-e a kerítésfestésbe? Persze, jólesik ezt közvetlen hangon mondani, egy-két vicces elemmel megtűzdelni, de kár erőltetni, az időjárásban nincs sok geg. Aki pedig félmeztelen lányokat akar látni, megint csak az interneten bármikor rámehet tematikus honlapokra, ahol bőséggel talál olyan izgalmakat, amelyek biztosan felülmúlják a legvadabb ciklonokat is.

– Ön résztvevője volt a közszolgálati rádiós-tévés időjárás-jelentések indulásának 1977–78-ban, és a mai napig képernyőn láthatjuk szakképzett, hiteles meteorológus minőségében. Mi változott közben?

– Abszolút más lett minden! Említette a végzettségemet, hadd kezdjem ezzel. Induláskor az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai közül válogatták ki és tanították szép beszédre az ígéreteseket, ez a szelekció garantálta a szakmai hitelességet. A kilencvenes évek második felétől, a kereskedelmi csatornák megjelenésével felhígult a tévés időjós műfaja. Sokáig harcoltam ez ellen, de be kellett látnom, hogy nincs elegendő képernyőképes a diplomás meteorológusok között, illetve a szakma szükséges része megtanulható. A válogatáskor igenis fontos tényezőnek kell lennie a sugárzó személyiségnek, és nem kell feltétlenül értenie a jégeső kialakulásának fizikáját. Egy másik változás: a hetvenes években a mért adatok és a hozzáadott információk alapján 36–48 órára tudtunk megbízható előrejelzést készíteni – ma ez az idő két hétre tolódott ki, az előrejelzés mégis sokkal közelebb áll a bekövetkező valósághoz. Nem a meteorológusok lettek okosabbak negyven év alatt, hanem rengeteg technikai eszköz – radarok, műholdak, milliónyi adatot pillanatok alatt elemző számítógépek – segítik a munkánkat. Mit lát ebből a néző? Míg a „kőkorszakban” egy mágneses táblára kézzel rakosgattuk a napocskát és a felhőcskét, addig most a műholdképek és animációk sokkal élvezetesebbé teszik a jelentést.

– Létezik százszázalékos előrejelzés?

– Technikai fejlődés ide vagy oda, ilyet nem lehet adni, még másnapra sem. Ehhez ugyanis százszázalékosan ismernünk kellene a légkör minden egyes négyzetcentiméterének fizikai állapotát. Ami gyakorlatilag lehetetlen.