Századannyi is ölt volna

Ahogy a méhész arcába nézek, tudom, ő az, akit keresek. Takács Sándornál szomorúbb embert régen láttam. Nyírmadán járok, a település szélén lévő egyik utcában.

A kapu tárva, a ház enyhe emelkedőn, amúgy sehol senki, hiába kiabálok. Pedig jó helyen járok, az bizonyos, a melléképületben kaptárok. Itt a gazda méhészkedik. Illetve méhészkedett egészen májusig...

Indulok tovább, közben ismét hangosan köszönök, hátha előkerül valaki. Ekkor lép ki hátulról, a mezőgazdasági gépei közül a méhész.

A kaptárok tömege igazából ott található, száznál is több, mindenféle vidám színre festve – mintha csak ellensúlyozni akarnák a tragédiát.

– Beszélni sem szeretek az esetről – legyint érdeklődésemre. – Mintha a karomat vágták volna le.

Megértem. Hiszen éppen azokban a napokban mondott fel a munkahelyén, a nyírmadai önkormányzatnál.

Takács Sándor az önkormányzat cégének volt a vezetője. Négyszáz ember főnöke, köztük a közmunkásoké is. Persze a munkája napi konfliktusokkal járt – arra meg kinek van szüksége? Mert ő mostantól csak a méheivel szeretne foglalkozni, a gyerekek már úgyis nagyok. A méhek mellett meg még ott a meggy, jól kiegészítik egymást, szóval, rendben lesz minden.

Hát nem lett! Azon a májusi reggelen kiment a méheihez, a Láczaitagba, akácra. Egyből érezte, hogy baj van: nem a megszokott zümmögés fogadta. Lépett az első kaptárhoz: semmi. Aztán a többihez. Ott sem. Emelte le a kaptár tetejét.

A méhek mozdulatlanul, elpusztulva. Lélekszakadva rohant a többihez. Ott is. Ekkor telefonált az állatorvosnak, Kozák Gyulának, hogy nagy baj van. Az állatorvos jött, de segíteni nem tudott. Mérgezés lehetett, a röpnyíláson fújta be a gyilkos a szert.

A 200 méhcsalád közül 180 elpusztult.

XXX

– A polgármester urat keresik? – kérdez vissza a titkárnő. – Kiszaladt a városba, de jön vissza mindjárt.

Megvárják? Milyen ügyben? Mondom. A méhmérgezéssel kapcsolatosan gyűjtök információkat. Hiszen Takács Sándor éppen azokban a napokban mondott fel a munkahelyén, amikor a tragédia történt.

Erről szeretném kérdezni Nyírmada első emberét, Kálmán Bélát. A titkárnő veszi a telefont, hívja a polgármestert.

– Igen, értem, polgármester úr – teszi le a kagylót. – A polgármester úr már nem jön vissza. De egyébként sem kíván nyilatkozni az ügyben.

Azt mondja, nem tud semmit.

XXX

Dr. Kozák Gyula – olvasom a városházával szemben lévő egyik ház bejárata melletti táblán. Alatta telefonszám, azt hívom. Az állatorvos sajnos az egyik távolabbi faluban, Kántorjánosiban gyógyít éppen, viszont telefonon a rendelkezésemre áll. Az egyetlen, aki érezhetően szívesen osztja meg az ügyről azt, amit tud.

– Előző délután 4-5 óra felé hagyta magukra Sándor a méheket, és másnap reggel 9.32-kor értesített, hogy nagy a baj – meséli a vonal túlsó végéről. Az időpontra a felvett jegyzőkönyv miatt emlékszik ennyire pontosan.

Feltételezi, hogy a méhgyilkosok többen lehettek, s a két kaptársor két végétől indultak a bűncselekmény elkövetésére. A megmenekült néhány méhcsalád ugyanis a sor közepén maradt meg. Talán addigra elfogyott a méreg. De az is lehet, hogy visszamentek az új adaggal, csak már elfelejtették, hol hagyták abba a pusztító tevékenységüket.

A befújt méreg akkor kezdhetett el igazán hatni, amikor a méhek által termelt hő hatására gázzá alakult. Egy ilyen pici lénynek rendkívül kis adag is elég ahhoz, hogy elpusztuljon. De nemcsak a méhek pusztultak el, hanem tönkrement a már megtermelődött méz is, ráadásként pedig beivódott a fenyőből készült kaptárba, amely folyamatosan párologtatja a gyilkos szert, ezért örökre használhatatlan.

– Sanyi később próbaképpen befogott egy vadméhrajt, de elpusztult az is – hallgatom az állatgyógyászt.

– Mekkora lehet a kár?

– Egy méhcsalád több tízezer egyedből is állhat, értéke 35–40 ezer forint. Ehhez jön még a használhatatlanná vált méz, no és a kaptárok… Hogy a későbbi bevétel kieséséről ne is beszéljek. A gazda már mehetne a napraforgóra. Tízmilliót is meghaladhatja a kár.

Az állatorvos a nyolcvanas évektől gyógyít a nyírségi településen, azóta ismeri Takács Sándort. Amikor csak tehette, mindig a méhekkel foglalkozott, ez volt az élete. Vagy indult a méhlegelőre, vagy pergetett, vagy éppen kaptárt barkácsolt. Persze az elkövetőről is kérdezem, van-e elképzelése az állatorvosnak, ki lehetett. Fogalma sincs, de az meggyőződése, hogy a tettest nem a méhészek között kell keresni. Ők ugyanis ilyet nem tesznek.

XXX

Nyírmada másik méhészét, Csonka Pétert nem találom otthon, a felesége nyit ajtót. Ő is elszörnyedt, amikor meghallotta az esetet. Csonka Péter 57 családdal dolgozik, általában az almások körül, s nem csupán a méz, hanem az eredményesebb beporzás érdekében is. Ez tehát az ültetvények tulajdonosainak az érdeke is, ám ennek ellenére sok a figyelmetlenségből elkövetett méhmérgezés.

Szinte minden évben előfordul, hogy a gazdák olyan időszakban permeteznek, amikor az állatkák a földeken szorgoskodnak, s ezért gyérül az állomány. Ezeket az eseteket azonban nem lehet összehasonlítani a mostanival. Ilyen brutális cselekedetről még nem hallottak a környéken.

XXX

A mérgezés szándékosságához tehát kétség sem férhet. A méhgyilkosok akkora adagokat használtak, amekkorával a velencei laboratóriumban, ahová a mintákat küldték, még nem is találkoztak. Elég lett volna a pusztításhoz a századrésze is. Ezért először egy hétig hígítani kellett, mire meglett az eredmény. A tettesek kétféle szert használtak, az egyiket 5-6 éve vonták ki a forgalomból, a másikat 12 éve.

Ez a tény egyszerre nehezíti és könnyíti is a nyomozást. Nehezíti, mert egyfelől ennyi idő elteltével már ugyancsak körülményes kideríteni, hogy ki vásárolt ilyen szert, másfelől viszont szűkíti a kört, hiszen olyanok között érdemes kutakodni a nyomozóknak, akik az analizált szerekkel valaha is kapcsolatba kerülhettek.

XXX

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Fülöp Gergelytől a nyomozás állása felől érdeklődtem. Levele:

„Megkeresésére válaszul tájékoztatom, hogy egy nyírmadai lakos 2016. május 8-án tett feljelentést, mert aznap reggelre valaki megmérgezte 180 családból álló méhészetét, melynek következtében a méhei elpusztultak. A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
A nyomozás határideje 2016. július 8.”

Talán utána okosabbak leszünk.