Magyar aranybánya a riói medencében

Nekiugrottunk a riói olimpiának, alig telt el három nap, és máris négy aranyérmet mondhatunk a magunkénak! Volt olimpia, ahol ennyi volt az össztermés. Maradéktalanul örülhetnék is ennek a repülő rajtnak, ha nem birizgálna kissé a férfiúi sovinizmus: a három nemesfém medált nők szerezték. „Természetesen” Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen lett első, és ha már ott volt, megnyerte a 100 méteres hátúszószámot is. Ennek lehet örülni – örülünk is! –, csak éppen a bajai ifjú asszony annyira elkényeztetett bennünket az évek során, hogy egy biccentéssel és egy „hát igen” megjegyzéssel vettük tudomásul a győzelmét. Sőt abban is biztos vagyok, hogy a „Hosszúaranygyár” még nem zárt be.

Ha már az úszóknál tartunk, azért a férfiak sem tétlenkednek – és számomra ők robbantották eddig a legnagyobb bombát. A 200 méteres pillangóúszásban Kenderesi Tamásra gondolok, akinek senki nem tett volna szemrehányást, ha Cseh Laci és a többi világsztár farvizén egy tisztes eredménnyel a továbbjutás közelébe jut. Hát nem, „ide nekem az oroszlánt is!” felkiáltással jutott tovább a legjobb idővel. Pedig jó néhány ígéretes úszótársa már elhullt, közülük Bernek Péter alkotott maradandót, amikor csalódást jelentő teljesítménye után annyit mondott a világnak: bocsánat. 
Ez azért szép volt, Peti!

És akkor most Szász Emese. Régi szurkolója vagyok a balkezes párbajtőrvívó hölgynek, és bevallom, eddig gyakran okozott csalódást az eredményeivel. Ment, mendegélt a férfias fegyverével, aztán amikor a siker küszöbéhez ért, elbotlott. Legyen az világ- vagy Európabajnokság, képtelen volt fellépni a dobogó legmagasabb fokára, miközben összevívott öt ezüst- és hat bronzérmet. Ez már azért próbára teszi a neki szorítókat! Hanem most Rióban az élet bőségesen kárpótolta, pedig azok, akik ismerik pályáját, aligha tettek volna nagyobb tétet a győzelmére, amikor a döntőben az olasz Rosella Fiamingo (mellesleg kétszeres világbajnok) 11-7-re vezetett ellene. Aztán Emese megállíthatatlanná vált, és 15-13 arányban diadalmaskodott. Ez a produkció azért több volt egy remek sporteredménynél, az életről is szólt. Egy elrontott pekingi olimpia, egy elbaltázott londoni ötkarikás megméretés után, 33 évesen, ilyen eltökélten megragadni az utolsó lehetőségek egyikét – remek példa lehet bárki számára! 

De hát az olimpiát már a görögök is azért találták ki, hogy a küzdőtereken példaképek szülessenek. Maratoni futók, akik kőkeményen lenyomják a 42 kilométert és a 195 métert, mellettük birkózók, fogathajtók írták a történelmet Olümpiában. Zeusz áldásával.

Palágyi Béla írása a Sportnapló rovatban