Versenyben a jó diákért - A külföldi egyetemek már a jó budapesti gimnáziumokban toboroznak

– A felsőoktatásba jelentkező fiatalok túl vannak a felvételiken, a ponthatárokat kihirdették. Mit mondanak ezek a számok egy szakembernek, aki a felsőoktatásban dolgozik?

– Ami a ponthatárokat illeti, óvatos lennék, hiszen csak a ponthatár önmagában nem árul el mindent. Vannak ugyanis olyan szakok, amelyeket akkor is fönt kell tartani, ha az nem gazdaságos. Egy nemzetiségi nyelv esetében kevés fővel is el kell indítani az adott szakot, például a szlovén nemzetiségi nyelv–matematika szakpárt akár egy emberért is meg kell tartanunk. A tanárképzésnél így könnyen előfordul, hogy nagyon magas ponthatár születik, mert egy vagy két ember éri el. Így történhetett meg idén az, hogy a legmagasabb pontszám a mi karunkon a biológia–fizika szakra történő bejutáshoz kellett: 480 pont, ezt egy fő érte el. Több jelentkező esetében kicsi az esélye annak, hogy ilyen magas legyen a ponthatár. Az ELTE régóta követi azt a stratégiát, hogy nem az államilag meghatározott minimumon, jelenleg a 280-as ponthatáron veszi fel a hallgatóit. Nálunk a legalacsonyabb ponthatár – a jó színvonal érdekében – ennél magasabb, 320 pont. Ehhez az eredményhez azonban elegendő egy közepes középiskolai teljesítmény és egy közepes érettségi bizonyítvány. Az ELTE már régóta el akarja érni, hogy egyetemre csak emelt szintű érettségivel lehessen bejutni, ugyanis azok, akik alacsony pontszámmal kerülnek be, tapasztalataink szerint hamar lemorzsolódnak.

– Hogy látja, melyek az elit egyetemi képzések ma Magyarországon, hol érdemes végezni ahhoz, hogy a munkaerőpiacon jól érvényesüljenek a fiatalok?

– Egy gazdaságtudományi, mérnöki vagy jogi diploma még mindig vonzó, a diákok körében is ezek a legnépszerűbb területek. Hogy nálunk, a TTK-n mi számít elit szaknak? Ez attól is függ, ki milyen specializációt választ, és megtalálja- e azt a területet, amivel el tud helyezkedni. Tapasztalatom szerint amíg egy természettudományi területen szerzett alapszakos diplomával nem sok mindent lehet kezdeni, addig a mesterképzésben már rengeteg irányba tudnak szakosodni a hallgatók, így az esélyeik is nőnek, a végzettek többsége a szakmájának megfelelő területen képes elhelyezkedni. Legjobb munkaerő- piaci kilátásaik talán a Corvinus Egyetemmel karöltve futó biztosítási és pénzügyi matematika mesterszakon végzett diákjainknak vannak, ők többnyire már a mesterképzés második évében állással rendelkeznek, de megemlíthetem a geográfus szak geoinformatika specializációját is, ahol szintén hasonló a helyzet.

– Mennyire állja meg a helyét az a régóta a köztudatban élő előítélet, hogy az jelentkezik tanárnak, akit máshová nem vesznek fel?

– Ezt a tévhitet muszáj eloszlatnom: hozzánk a tanárszakokra jók kerülnek be. Ez kell is, mert egy tanárszakot sokkal nehezebb elvégezni, mint egy alapszakot. Két diszciplínát tanulnak egyszerre, amihez társul a pedagógia, pszichológia és módszertan, valamint az iskolai gyakorlat. Az első években a magasabb követelmény ellenére mégis alacsonyabb a lemorzsolódás, mint az alapszakokon.

– Köztudott, hogy a természettudományos tantárgyak oktatására nehéz tanárt találni. Reménykedhetnek a tanárhiánnyal küszködő iskolák abban, hogy ez a jövőben változik?

– A természettudományos szakra bejutottak létszáma ebben az évben sajnos csökkent. A TTK-s tanári szakokat 62-vel kevesebben választották, mint tavaly. A jelentős mértékű csökkenés elkeserítő. Matematika- és földrajztanár szakokon volt nagyobb a csökkenés, a kémia és a fizika tanárszakok iránt már régóta alacsonyabb az érdeklődés. A tanárhiány ezeken a szakokon bizony komoly gondot jelent továbbra is.

– Pedig a tanári életpályamodell igyekszik lépést tartani a korral. Egyetemen oktató barátaimtól hallottam, hogy manapság egy kezdő középiskolai tanár annyit keres, mint egy egyetemi adjunktus.

– Nem hiszem, hogy ez motiválna elsősorban egy középiskolást. Úgy vélem, inkább a szülő az, aki próbálja befolyásolni a gyerekét, hogy menjen el a tanárszakra az alapszak helyett, mert az hosszú távon biztosabb megélhetést jelent. Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni az EMMI által finanszírozott Klebelsberg Ösztöndíjat, amellyel épp a tanárszakos hallgatókat szeretné az állam ösztönözni. Ha az egyetemista egy ritka, keresett tanári szakpárral vállalja azt, hogy olyan helyre megy tanítani, ahol kevés a tanár, akár havi 75 000 Ft-os ösztöndíjat is kaphat, ami nem rossz, hiszen ezt 4+1 vagy 5+1 évig kaphatja.

– Ha hinni lehet a statisztikáknak, nálunk a legmagasabb a diplomások között a külföldre vágyódók aránya. Például az orvosin végzők több mint 60 százaléka tervezi, hogy elmegy külföldre dolgozni. Mennyire mobilisak a diplomaosztó után a tanárok?

– A tanárok külföldre vándorlásáról még kevesebb az információnk, de úgy vélem, hogy tanárként külföldön dolgozni nehezebb, mint kutatóként. Annak, aki ilyesmire adja a fejét, már eleve rendelkeznie kell egy magas szintű, magabiztos nyelvtudással, és tisztában kell lennie az adott ország oktatási rendszerével, annak elvárásaival. Tapasztalataim szerint egyre több olyan hallgatónk van, aki már a teljes mesterképzést külföldön végzi. A friss adatok és az oktatói visszajelzések alapján például lehet, hogy csak fele létszámmal indul a matematika mesterképzés, mert sokan külföldre, például Cambridge-be is jelentkeztek, és jó eséllyel fel is veszik őket. A magyar egyetemek szempontjából komoly veszélyt jelent, hogy manapság a külföldi egyetemek már a jó budapesti gimnáziumokban toborozzák a kiváló diákokat. Épp ezért oda kell figyelnünk arra, hogy milyen minőségi alternatívát tudunk nyújtani azoknak a tehetséges hallgatóknak, akik minőségi képzést akarnak kapni.

– A közelmúltban megjelent nemzetközi egyetemi rangsorban egyedüli magyar egyetemként az ELTE szerepel, az ötszázas lista 488. helyezettje. Mennyire elégedettek ezzel az eredménnyel?

– Ez egy jó helyezés, különösen akkor, ha megnézzük, milyen körülmények között érjük el. De ez az eredmény nem elég. Ha én szülőként választhatnék, hogy az első 500-ba vagy az első 100 közé tartozó egyetem valamelyikére járjon a tehetséges gyerekem, és tudom, hogy a cambridge-i diploma sokkal többet ér, mint az ELTE-s, lehet, hogy én is az előbbit választanám. A célunk azonban az, hogy megmutassuk a középiskolásoknak, a nálunk szerzett tudással képesek érvényesülni akár nemzetközi szinten is. De nemcsak a hallgatókat kell megtartani, hanem az oktatóinkat is. A jó oktatóinkat szívesen látják külföldi egyetemeken és kutatócsoportokban, nagy kihívás őket itthon tartani. Erre több kezdeményezés, ösztöndíj-lehetőség van, ezért indította például az MTA a Lendület kutatási programot.

– Az elmúlt nyolc évben – amióta újból az Orbán-kormány irányítja az országot – immár kétgimnáziumnyi tanuló került ki a sokat szidott közoktatásból. Ezen időszak alatt hogyan változtak az egyetemisták, milyen a lexikális tudásuk, a problémamegoldó képességük, a kreativitásuk?

– Szokás azt mondani, hogy egyre rosszabbak a mai hallgatók, de ezt nem tudom az elmúlt 8, 10 vagy 20 évhez kötni. Én inkább azt mondanám, a legnagyobb probléma a motiváltság hiánya, ami megakadályozza a hallgatókat, hogy képességeiknek megfelelő teljesítményt nyújtsanak. Teljesen mást látok oktatóként, mint kari vezetőként. A katedrán azt látom, hogy a fiatalok kevésbé felkészültek, sokkal kevesebbet tudnak. Oktatási dékánhelyettesként viszont rengeteg problémával keresnek meg. Az egyik legdöbbenetesebb élményem az, hogy mennyire rosszul viselik a stresszt. Nagyon sok olyan orvosi igazolással, felmentéssel jönnek hozzám, amit pszichés egészségügyi állapotuk miatt állítottak ki. Nem tudom, mennyire függ ez össze a túlterheltséggel, az erőn felüli teljesítményre kényszerítéssel. Talán könnyebben viselnék az egyetemi terhelést, ha a középiskolai oktatásban már megtörtént volna az a fajta szemléletváltás, amely a nyitottságot őrzi meg és nem a lexikális tudást erősíti.