Világ kuvaszai, ide gyűljetek

Emblematikusabb helyet nem is találhattak volna a kuvaszok barátai a Hortobágynál, ahol is együtt van mindaz, ami ennek a pásztorkutyának a lételeme: a hatalmas térség, az őrizendő szürke marha, rackajuh, és a Kilenclyukú híd a maga történetével. Igaza van Krúdy Gyulának: „A Hortobágy egy olyan puszta, amelyik az ég egyik aljából a másik aljáig ér.” Miközben ezen az „ég alján”, forró, nyári napokon feltűnik a délibáb, amiről meg Petőfi énekelt imigyen: „Amott, a látkör peremén a hortobágyi csárda, de nem a földön, hanem az égen… Oda emelte föl a délibáb. A csárda mellett a ménes, szinte a levegőben, mintha egy elfáradt darucsoport szállana.”

A világörökségen járunk: a puszta valahogy így nézhetett ki már ezer évvel ezelőtt is, amikor a honfoglaló magyarok megérkeztek. És a Kilenclyukú! Ami Párizsnak az Eiffel-torony és Londonnak a Big Ben, az a Hortobágynak a Kilenclyukú híd. Valamikor faalkalmatosság állt a helyén, és csak 1825-ben határozta el Debrecen városa, hogy kőhidat épít, mégpedig a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídját. Ám rossz volt a terv, rossz volt az alapanyag, a fővállalkozó nem fizette ki az alvállalkozót – mintha ismerős lenne a történet… De végül, hat év kemény munka után sikerült átadni, s máig áll, sértetlenül.

Annyi a változás, hogy nem hajtják át rajta az őshonos állatokat, merthogy nincs már állatvásár, sőt a jövő heti híres Hídi vásáron sem lesz hajtás, pedig az sokáig része volt az itteni ünnepnek.

No de ne búslakodjunk, örömmel jöttünk a kuvaszosokhoz, hogy egy kicsit belemerüljünk e nagyszerű fajta különleges világába.

A „magyar kilencek” egyike ő, vagyis a kilenc magyar kutyafajta egyike a kuvasz. Tán a legrégebbi nyájőrző kutyánk, ősibb, mint a komondor. Neve vagy török, vagy perzsa eredetű, magyarul őrszemet, büszkét vagy minőséget, vagyont jelent – mindegyik illik rá. Hajdan medve-, bölény- és őstulokvadászatnál alkalmazták, később a nyájak, a ménesek és a gulyák megvesztegethetetlen őrzője lett. A vásárvárosok felé hajtott többezres csorda 20–25 kilométert tett meg egy nap alatt, közben a kutyák védelmezték az állatokat a ragadozók és a tolvajok ellen. Ezek az élethalálharcok vésték a kuvaszős eszébe az idegenekkel szembeni tartózkodó magatartást. Ugyanakkor gazdájához és annak családjához a végletekig ragaszkodik, őket haláláig védelmezi.

A kuvasz termete erőt sugároz, megjelenése impozáns: ötven-hatvan kiló is lehet. (Lásd még Katy Perryt, ahogy levegőben elkapja a kis szökevényt…) Szőrzete fehér vagy elefántcsontszínű, enyhén hullámos; a világos színű bunda követelmény, hiszen az elsősorban esti szürkületkor támadó nagyvadaktól így jól megkülönböztethette gazdája a kutyáját.

A legszebb a feje. Sötétbarna szeme élénkséget, kedvességet, támadás esetén kérlelhetetlenséget sugároz. A pásztorok melletti élet önálló munkavégzést igényelt, ezért önfejűnek tartják, ám a szeretett gazda kedvéért bármire képes. Kikötve, bezárva és elszigetelve nem önmaga, az ilyenfajta tartást nem érdemli meg ez a nagyszerű négylábú.

Története, akárcsak Magyarországé: minden megtörtént vele, ami velünk is. Őseinkkel együtt érkezett a Kárpát-medencébe. Sokáig élt a szilaj állattartás nélkülözhetetlen résztvevőjeként, ám a XIX. században, hogy ez a vándorélet megszűnt, változott a kuvasz feladata is. Már nem a nyájakat védte, hanem a tanyákat, a majorságokat. Ezért aztán nem volt szerencsés éjszakákon a tanyák között kóborolni, hiszen a kuvasz a feladatteljesítés közben nem ismer kegyelmet. A II. világháború iszonyatos pusztítást végzett közöttük: a fosztogató katonák géppisztolyainak először a gazda portáját, tulajdonát védő kutyák estek áldozatul.

A következő évtizedek sem hoztak jobb sorsot. Létrejött a nagyüzemi állattenyésztés – pásztor és kuvasza munka nélkül maradt. Győrffy István néprajzkutató így ír e drámai változásról: „A rét feladta utolsó menedékét, az eke meg eltemette még az emlékét is. A szilaj pásztorok, mint csőszök, kerülők, morzsolták le bitanggá vált életüket, e nekik holtig idegen kultúrvilágban.” A kuvasz tenyésztésének, tartásának tudományát az utolsó szilajpásztorokkal együtt eltemették. A végtelen rónához, a szabadsághoz szokott pásztorkutya bekerült egy számára idegen világba: falvakba, szűk udvarokba, gyárak, gyártelepek falai közé, legtöbbször láncra kötve.

Ezen akartak változtatni azok, akik ismét megpróbálták feltámasztani ezt az ősi pásztorkutyát. Munkálkodásuk eredménye lett például ez a minapi világtalálkozó.

Úgyhogy nézzünk is körül a sokadalomban!

Bár kattognak a fotómasinák, még tévéstáb is forgat, nem beszélve a kutyások izgalmáról, de valljuk be, a semleges nézgelődőnek kissé eseménytelen a hosszadalmas bírálat. Azon ugyan egy kicsit mosolygok, hogy Pischoff főbíró uram egy pulis nyakkendőben érkezett, de hát ez is pásztor, az is pásztor, gondolhatta… Ám hogy a fogak kötelező vizsgálatánál már jelentős óvatosságot tanúsított – vagyis helyette a gazdák nyitogatták kuvaszaik száját –, jelezte: ő igazán tudatában van annak, mit csinál a kuvasz, ha valaki nem tetszik neki…

Hogy milyen a kuvasz? Ha úgy vesszük, nyolcvanad magában is nyugodtnak mondható, nem történt támadás. De ennek veszélye viszont folyamatosan a levegőben lógott. Ugyanis a kuvasz látszólag nem érdeklődik más kutya iránt, ám ha valamelyikkel baja van – hogy mi, azt ember soha nem fogja megtudni –, egy villanás, és támad. Ezért aztán minden kiállítási kuvasz nyakán komoly nyakörv feszül, a tulajdonosok is tudják, nem játékszer, ha úgy tetszik, halálos fegyver van a birtokukban.

Apró István a szerbiai Magyarkanizsáról érkezett, ünneplő csikósgúnyában. A mellény fekete, az ing és a gatya fehér – ez az ünneplő, mondja, a hétköznapi viseletnél a fehér helyett kék a szabályos. Lótenyésztő volt, de ma is vannak lovai: „Hogy vannak-e? Hát mit képzel? Magyar ember majd gyalog jár?” Vagy ezer hektáron gazdálkodik, négy kuvaszával. Amelyikkel most ide jött, egy bizonyos Homokpusztai Haramia Gádzsó nevezetű kan, igazán kedves teremtés, de amelyik otthon maradt, eddig negyven kacsáját és két macskáját fogyasztotta el. „Már felnőttként került hozzám, s nem lehet a gyilkolászásról leszoktatni” – vall a tenyésztés gondjairól. Közben egy gólya repül el fölöttünk, igazolva Apró uram szavait: 86 gyilkos szempár kíséri vonulását…

Mások is vannak „viseletben”: bő, korcos gatya, kékfestő vászoning, nemezes kalap. A díszes úr úgy mondja: „Meg kell adni a tiszteletet a magyar pásztorkutyáknak!” Egy hölgy meg Svédországból érkezett, magyarul ugyan nem beszél, de igyekszik. Például a kutyája nevét így mondja: Csálfá. Minden angolságomat bevetve jelzem: I don’t understand, vagyis nem értem. Csálfá – ismétli. Csalfa? – kérdem immár magyarul. Igen-igen, bólogat örömmel. Do you know what it means? – kérdem, vagyis tudja, hogy ez mit jelent? Nemet int a fejével. Hát azt a nőt – magyarázom pironkodva –, aki nem mindig a férjével megy az ágyba. Ez igazán megtetszett a svéd nőnek, mondhatom. Csalfa, csalfa, próbálgatja, miközben puszilgatja a kutyáját; lehet, hogy egy új dimenzió nyílt meg előtte itt, a Hortobágyon?

Kis fekete kutya vonul egy hatalmas kuvasz mellett, láthatóan ő a főnök. „Fogadjunk, hogy nem tudja, milyen fajta” – mutat a kicsire gazdája. Tényleg nem tudom, olyan uszkárba ojtott puminak nézem. – „Ez, kérem, egy igazi puli, a neve Gömböc – hallom a megfejtést –, csak nem gondoztuk a pehelyszőrét, ezért le kellett nyírni. Amíg kinő, hát nem egészen Gömböc.”

– És hogyan működnek együtt? – kérdem.

– Gömböc jelez, aztán ha intézkedni kell, akkor átveszi az ügyet Sajó, a kuvasz.

Egy úr fellelkesülve kuvaszt akar venni. Több tenyésztővel is tárgyal, a végén kérdem: „Hogyé’ adják?” Azt mondja, úgy általában 70–80 ezer forintot kérnek egy olyan kiskutyáért, amelyik az összes oltással és chippel rendelkezik, mi több, garanciát is vállalnak érte, hogy nem lesz, mondjuk, diszpláziás (rendellenes fejlődésű). Közbevetőleg egy érdekes kezdeményezés, amiről először némelyest meghökkenve értesültem. Létezik egy program, a Kuvaszok és nagyragadozók természetvédelmi programja, amely most már majd’ tíz éve három országban: hazánkon kívül Szlovákiában és Romániában működik. Lényege, hogy helyreállítják azt a több ezer éve létező, bár nem túl baráti kapcsolatot, ami a nagyragadozók – a farkasok, a hiúzok és a medvék –, illetve a nyájakat őrző kuvaszok között létezett. Ugyanis a nyájakat egyre jobban tizedelő vadállatokat eddig a pásztorok kegyetlenül leölték: megmérgezték vagy lelőtték, miközben ezek fokozottan védettnek számítanak. Ezért kuvaszokat kaptak a pásztorok, a nyakukat szöges nyakörv védi a farkasok harapásaitól, s miközben élik hagyományos szilaj pásztoréletüket, munkájuk eredményeként a nagyragadozók okozta károk minimálisra csökkentek.

Pető Zoltán alelnök úrra várok, akinek ezer szeme közül csak egy néz rám, félóránként biztatóan, a többivel próbálja az eseményeket követni, hogy minden rendben legyen. Sőt, ő maga is beáll a körbe, ahogy itt mondják: ő „vezeti fel” az egyik saját tenyésztésű kutyáját. Mi más is lehetne az első kérdésem:

– Nincs itt valami bunda? Meri valaki az alelnök kutyáját lepontozni?

– Huszonöt éve vagyok tenyésztő, azóta szinte nem volt hétvégém, amikor ne az egyesülettel foglalkoztam volna. Talán nem túlzok, ha azt mondom, ismernek, elismernek.

– Hogy találtak egymásra, a kuvasz és ön?

– Mint a mesében. Hétéves voltam, Tarnabodon laktunk. Tél volt, esteledett, én a sűrű hóesésben igyekeztem hazafelé, amikor egy kerítés mögött megpillantottam egy kuvaszt. Egyikünk sem mozdult, csak néztük egymást, perceken át. Szerelem volt az első látásra, ami most már 37 éve tart.

– A programfüzetből látom, hogy ön a Fehér-Morcos kennel tulajdonosa. Jelenleg hány fehér és morcos kuvasz gazdája?

– Két kan és tizenegy szuka a tenyészet, de a létszám mindig változik.

– Mit üzenne az egykori hétéves Pető Zolikának, hogyan bánjon a kuvaszával?

– Azt mondanám neki, hogy egy szilaj, magyar pásztorkutyája van, ennek megfelelően bánjon vele. Úgy nevelje, hogy legyen jól szocializált, legyen bátor, magabiztos, kitartó, figyelmes. A környezetében élőkre ne jelentsen veszélyt, fogadjon szót, de lelke mélyén mindig őrizze és hordozza azokat az értékeket, amelyeket elődeitől örökölt. Ne ruházza fel emberi tulajdonságokkal, csak szeresse, gondozza, s meglátja: egy életre szóló barátság és hűség lesz a jutalma.

SZÜCS GÁBOR
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI