Egykor a Hortobágy Balmazújváros határához tartozott, így nem véletlen, hogy az itt élők fogyasztják és szívesen bemutatják a pásztorok ételeit, őrzik elkészítésük hagyományát, és sok mókával, nevetéssel idézik fel az egykor igencsak megerőltető paraszti élet fontos feladatait.
Ezt a célt és a közösségi érzés erősítését szolgálja a szeptember 17-i Népi játékok és ételek fesztiválja, amelyhez csatlakozik a Hagyományőrző tűzoltóverseny és kocsikiállítás.
A harmadik alkalommal sorra kerülő rendezvényen várhatóan 10-12 csapat áll starthoz a parasztolimpián. Az ügyességi feladatok között lesz szekérhúzás, karikásostor- használat, fatalicskát toló erőpróba. Hagyományos eszközök, szalmabála, bádogkanna, favilla segítségével kell megoldásokat találniuk az ügyességi, olykor ízléses pikantériával színezett olimpián, a szurkoló közönség derültsége közepette.