Alulról mérik a sikert - Lépésről lépésre visszaadják a telepi romák hitét a normális életben

– Meleget érzek a kezemen.

– Mi van, Laci, lepisiltek?

– A kacsák nem pisilnek, a széklettel jön ki minden – magyaráz az udvarára sereglett szomszédoknak Lakatos László.

A roskatag bagi ház kertjében, a kopár udvaron baromfik rohangálnak a csálén álló kerítés mögött. Laci egyike azoknak a telepieknek, akik részt vesznek a Kiskert és Baromfiudvar-programban, melyet harminc, háztól, fél áron vett szárnyassal indítottak a BAGázs Közhasznú Egyesület munkatársai. Az állattartásról a hatvan körüli férfi bír a legtöbb ismerettel a vállalkozóbb szellemű telepi romák közül: a rendszerváltásig Laci a maga ura volt, Gödöllőn 40 ezer disznó nevelésére is elegendő helyet bérelt. Szavának súlya van a maroknyi közösségben. Az állatokról többet tud, mint azok a tanárok, akikhez egykor elküldték kisállattartó-tanfolyamra és vizsgára. Lacinak mindegy, disznó, ló, kacsa vagy liba, ő tollról, hangról, krákogásról megmondja, beteg-e az állat. De hiába a szakértelem, annak idején egyre kevesebb megrendelés jött a Hernád termelőszövetkezettől.

Nem kellett már a hús, odalett a piac, elúszott a gödöllői 120 négyzetméteres ház a vállalkozással együtt. Így kerültek Lakatosék Bagra, a cigánytelepre.

A telepi romák többsége aluliskolázott és munkanélküli, jobb esetben közmunkát végez a helyi önkormányzatnál. Hatalmas adósságok, közműtartozások terhelik a családokat. Hogyan lehet támogatni azokat a társadalmon kívül élő embereket, akikről a többség egy életre lemondott? Hogyan képesek ők is elérni céljaikat? Hogyan lehet, ha lassan is, de oszlatni az őket övező negatív előítéleteket? Tényleg csak azért nem dolgoznak, mert nem akarnak? Ők azok, akik mindent visznek, ami mozdítható?

A bagi telepen akad példa bőven ezek ellenkezőjére is. Igaz, a BAGázs-osok közösségfejlesztéssel és a felelősségvállalás erősítésével az együttélés normáit alapozzák.

Ma ezt úgy mondják, mentorálják az elesettebbeket, a kevésbé szerencséseket.

– A Kiskert és Baromfiudvar-program elsődleges célja az állatállomány utánpótlásáról való gondoskodás, és persze az sem mellékes, hogy ezáltal kevesebbet kell költeniük élelmiszerre – avat be a kezdeményezés céljaiba Kovács Krisztina, az egyesület adósságkezelő csoportjának vezetője. – Az, hogy ma három család összesen nyolc malacot nevelhet, kétéves tervezőmunka eredménye. A tavasszal, háztól vett kismalacok mára szépen kikerekedtek, bár a szerencse nem volt mindig kegyes a bagi gazdákhoz: az elsőként megvett állatok között akadt, amelyikről kiderült, hogy daganatos, aztán meg lement a malachús ára. A BAGázs olyan üzleti modellt dolgozott ki, amely az állattartás nyűgét és örömét vállaló résztvevők önállóságára épít, s amelynek nemcsak az a célja, hogy némi profitra tegyenek szert, hanem legalább ilyen fontos szempont az is, hogy bevonják a közösség többi, passzívabb tagját is az önfenntartást elősegítő munkába. A modell szerint minden egyes malacszaporulatból kettőt-kettőt egy-egy új család kap majd meg, ezzel bővítik a program résztvevőinek számát. Mivel ez az első köre a Business-programnak, még nem tudni, milyen haszonnal kecsegtet.

A BAGázs nem adományoz, partneri és nem függőségi viszonyt alakít ki pártfogoltjai közt. Mindig arra pályáznak, amire éppen a legnagyobb szükség van. Az adok-kapok szemlélet alapján azt tudatosítja a telepi romákban, hogy ingyen nincs semmi! Ugyanakkor a másik oldalt is éreztetik az itteniekkel: ha megteszik, amit tudnak, akkor nem baj, ha segítséget kell kérni olyan dologban, ami egyedül nem megy. A baj az, ha elvárják, hogy segítsenek nekik, miközben ők maguk semmit nem tesznek cserébe.

S hogy mindezt hogy fogadták a helyiek három évvel ezelőtt, amikor az egyesületet megalapító Both Emőke elindította mentorprogramját a telepen?

– Fura volt elfogadni, hogy próbálnak önzetlenül segíteni nekünk. Szkeptikusan álltunk a BAGázs-hoz, bizalmatlanok voltunk, úgy gondoltuk, ez túl szép, hogy igaz legyen. Emőéknek sokat kellett tenniük azért, hogy el tudjuk hinni mi is, változhat a helyzetünk – mesél a kezdetekről Kanalas Roland, az egyesület telepi vezetője. Tizennyolc évesen került a fővárosi csapathoz, egy balhés kamaszkor végén. Személyes sorsának jobbra fordulása, az, hogy van kiút a vallás segítségével, erős pozitív példa telepi kortársai közt.

– A kutya a legnagyobb barátja a malacoknak. Pedig már van közöttük 160 kilós is – Lakatosné Kati kertjében három hatalmas hízót rejt az ól, melyet (biztos, ami biztos) mindenre elszánt harci kutyák ugrálnak körbe. Kati egyébként a telep helyi programkoordinátora, korábban a közmunkaprogramban a bagi művelődési ház takarítója és mindenese volt. – Először féltem az új feladatoktól, mert a másik munkahelyemen soha nem kaptam pozitív megerősítést, hogy jól dolgozom. De bátorítottak, jó vagyok, és jólesett, hogy meglátták bennem a lehetőséget, ezért kiléptem a közmunkaprogramból. Éreztem, több rejlik bennem, és van még mit elérnem, de ehhez az kellett, hogy egy támogató közegbe kerüljek.

A homokos talaj nem kedvez a magról ültetésnek, nem minden haszonnövény fordult termőre. Annáéknál a burgonyán kívül minden más zöldség kornyadozott. A gondosan elkerített konyhakerthez 10 ezer forinttal járult hozzá a BAGázs, ebből ki-ki maga válogathatja össze, mit is akar termeszteni. Ám az egyesület egyik alapelve, miszerint semmi sincs ingyen, ebben az esetben is él: csak azok jelentkezhettek a Kiskert-programba, akik rendszeresen eljárnak az adósságkezelő program foglalkozásaira, akik vállalják, hogy felássák és elkerítik darabka földjüket.

Sokan azért nem mernek belevágni a saját gazdálkodásba, mert attól félnek, hogy a környékbeliek ellopják, ami megterem. Így vannak ezzel Violettáék is. Az asszony és férje – annak ellenére, hogy egy köbméter víz 280-300 forintba kerül – még kicsi tavat és citromfát is ültetett a takaros kertbe. A férfi kertépítőként dolgozik a szomszédos településen, de a nő már munkát nem vállal, attól tartva, hogy ha nincs odahaza senki, mindent elvisznek.

Persze van példa az ellenkezőjére is. Tőlük nem messze az egyik család kerítés nélkül vágott bele a „kertészkedésbe”, mégsem szedtek le tőlük egyetlen szem paradicsomot sem! Szerencséjüket látva nőtt a programban részt vevők száma.

A falut és a telepet látszólag csak egy poros földút választja el. A távolság mégis be- és felfoghatatlan. De minden egyes érintetlenül hagyott növény, minden egyes saját nevelésű disznó, minden kifizetett számla lépésről lépésre viszi közelebb a két világot. Azt, amelyikben a sikert alulról mérik, legalulról, s azt, ahol mindent a legfelülhöz mérnek.


MARKOS MÁRIA
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI