Felhúzta Hitlert - Dokumentumregény kalandvágyó Nobel-díjasunkról

NOBEL-DÍJ. Szent-Györgyi a nemzetközi sajtó esélylatolgatásából értesült arról, hogy jelölték az orvosi és élettani Nobel-díjra. 1937. október 28-án szegedi otthonában várta az eredményt. Egyszer csak megcsörrent a telefonja, az anyósa hívta, hogy gratuláljon neki. Nem sokkal később egy Stockholmban tartózkodó kollégája jelentkezett, aki személyesen hallgatta a bejelentést. Aztán Hóman Bálint miniszter köszöntötte, és megérkezett a hivatalos távirat is. Ő az első magyar, aki idehaza dolgozó kutatóként kapta meg a díjat.

Még csak 44 esztendős volt.

Szent-Györgyi Albert másnap elment a Fogadalmi templomba, ahol felkereste hajdani mentora, a tudós miniszter, Klebelsberg Kunó síremlékét. A friss Nobel-díjas tiszteletére fellobogózták a várost, tanítási szünetet rendeltek el. Mindenki megmozdult, ünnepelték a professzort, díszpolgárrá avatták. Budapesten magánkihallgatáson fogadta Horthy Miklós kormányzó, Corvin-lánccal tüntette ki. Találkozott Darányi Kálmán miniszterelnökkel, felkereste a betegágyánál Hómant, illetve Klebelsberg özvegyét.

Az ünnepélyes díjátadóra december 9-én érkezett Stockholmba a feleségével és leányával. Méghozzá inkognitóban: egy állomással előbb leszálltak, nehogy találkozzanak az újságírókkal. Frakkban, fehér csokornyakkendőben vette át a kitüntetést V. Gusztáv királytól. A zenekar rázendített Berlioz Rákóczi-indulójára, a király egyik ujjával a szék karfáján verte a taktust. A ceremónia nagyszabású bankettel zárult, Szent-Györgyi is mondott pohárköszöntőt. Odakinn esett a hó.

XXX

– Hogy miért éppen Szent-Györgyi Albertről írtam könyvet? – kérdez vissza A Nobel-díjas kém című dokumentumregény szerzője, Wisinger István. – Szerepet játszott benne az is, hogy 1983-ban, 90. születésnapja apropóján volt alkalmam személyesen találkozni vele. Az akkori Dokumentum- és Természettudományos Filmstúdiónak készítettünk portréfilmet róla két barátommal, a ma már Balázs Béla-díjas Dénes Gábor rendezővel és Péterffy András operatőrrel. A kamera előtt beszélgettem vele a lakásán, a laboratóriumában, illetve a Harvard Egyetemen a tiszteletére adott díszvacsorán. Magyar nyelven biztosan ez volt az utolsó interjúja.
Minderről az előző, önéletrajzi kötetemben részletesen írtam, majd elkezdtem búvárkodni az itthoni múltjában, amiről magam is keveset tudtam. Hihetetlen gazdag az életútja, tele váratlan fordulatokkal.
Az emigrálása előtti évei különösen izgalmasak. Vakmerő ember, különleges elme volt. Nem is Széchenyihez és Kossuthhoz, hanem Einsteinhez, Newtonhoz és Galileihez hasonlította egyik amerikai újságíró barátja.
A forgatáskor kétarcúnak mutatta magát. Bűbájos, kedves öregurat, népszerű társasági embert ismerhettem meg, ugyanakkor tudott titokzatos, féltékeny is lenni. Utóbbira akkor jöttem rá, amikor beszélt rákkutatásának eredményeiről, majd hirtelen elhallgatott, nem folytatta tovább. Valószínűleg olyan részletek jöttek volna, amelyeket titkolni akart. Amíg filmet cseréltünk, megkérdezte: „Édes fiam, haladunk mi valahová?”

Harminckilenc évig élt emigrációban.

Háza karnyújtásnyira állt az óceántól. Szeretett a parton üldögélni, órákig hallgatta a hullámok morajlását. Egyedüllétében időnként rátört a családi genetikai örökség: a depresszió. Szorongását jól tudta leplezni, a kívülálló nem vette észre rajta. Írásait értelmezve azonban ez is tetten érhető, amiként a betegség a belső vívódásait is meghatározta.


KÉM VAGY SEM? Szent-Györgyi Albert már az 1930-as években elhatározta, hogy akár politikai szerepvállalásra is hajlandó. Amikor Horthy 1938-ban Hitlernél járt, a magyar tudós neve már szerepelt a Gestapo által összeírt listán, mint akit németellenessége miatt azonnal őrizetbe kell venni, ha át akarná lépni a birodalmi határt. A tudóst 1943 februárjában meghívták Isztambulba egy nemzetközi konferenciára. Előzőleg újszegedi lakásán Bethlen István volt miniszterelnök arra kérte, lépjen kapcsolatba titkosszolgálati munkát végző britekkel, és mondja el nekik, a magyar kormány készen áll németellenes akciókra. Ha amerikaiakkal is sikerülne találkoznia, akkor lehetővé válhatna különbéke megkötése is.

A professzor kihallgatást kért Kállay Miklós kormányfőtől, de nem kapott egyértelmű felhatalmazást a közvetítői feladatra. Kállay a németekkel szövetségben álló magyar kormány fejeként nyíltan semmilyen konspiratív tárgyalást nem támogathatott, ellenben felvetette, hogy az ankarai amerikai nagykövetséghez eljuttathatna egy üzenetet: sem katonát, sem fegyvert nem adunk többet Németországnak.

Szent-Györgyi sikeresnek könyvelte el bátor kalandját. Ezt haláláig is így gondolta, holott tévedett. Egyik brit tárgyalópartnere mindkét oldalnak dolgozó álcázott kém lehetett, így azonnal a nácik tudomására jutott a professzor által „járulékos szolgálatnak” nevezett próbálkozás.

Mások kémkedésnek nevezték. Amikor 1943 elején Hitler sorban magához rendelte szövetségesei első számú vezetőit, őrjöngve közölte Horthyval: „Elrendelem, hogy fogják el Szent-Györgyit és szállítsák Németországba, hogy megmutathassuk a világnak, hogyan kell az ilyen büdös disznóval elbánni.”


XXX


– Úgy is mondhatnám, életem legmerészebb vállalkozása ez a dokumentumregény – folytatja Wisinger István. – Három évig írtam. Számos történelmi és irodalmi jellegű könyvet, memoárt olvastam el, levéltári kutatásokat végeztem, bújtam az internetet. Bizonyos hazai (Szeged) és külföldi (Klessheim) helyszíneket felkerestem. Nehéz meghatározni a műfajt, jómagam a hibrid dokumentumregény felé hajlok, hiszen egyaránt támaszkodom tényanyagra és fikcióra, mindazonáltal az események leírása narratív módon történik.


MAGÁNÉLET. Világhírű tudósunknak négy felesége volt. Fiatalon házasodott össze Demény Kornéliával, a Magyar Posta vezérigazgatójának lányával, egy lányuk született, Nelli. Másodjára professzor kollégája nejét csábította el, Borbíró Mártát, akivel nagy boldogságban éltek, Amerikába is együtt emigráltak. Előbb New Yorkban, majd Washingtonban, végül a Massachusetts állam csücskében lévő Woods Hole-ban telepedtek le. Szent-Györgyi az Atlanti-óceán-parti házukhoz közeli Izomkutató Intézet részlegét igazgatta.

Farmerben, kockás ingben, tornacipőben járt, biciklivel közlekedett. Nyolcvanévesen tanult meg vízisízni, hátrabukfenccel ugrott a hajóról a tengerbe.

Szenvedélyes horgász volt.

Hitvese, majd lánya is rákban halt meg, ezután kezdett el foglalkozni a rákkutatással.

Harmadjára Susan Wichterman lett a felesége, de az ötven évvel fiatalabb hölggyel nem jöttek ki és elváltak. Végül Marica Houston festővel kötötte össze az életét. Ugyancsak nagy volt köztük a korkülönbség, ráadásul a hölgy rossz néven vette korábbi elmélyült családi kapcsolatait, és elérte, hogy a tudós minden ingó- és ingatlanvagyonát egy személyben ő örökölhesse.

1986. október 22-én amerikai állampolgárként hunyt el: szívelégtelenség, leukémia és magas vérnyomás kínozta, halálát veseelégtelenség okozta. Óceánparti házához közel temették el.