Horrorvilág? Emberár - Érdekes mndezt a népszavazásunk után látni

A 155 képből összeállított vándorkiállítás 45 ország száz városába utazik el, Budapesten a Néprajzi Múzeumban tekinthető meg október 23-ig.

Menekültáradat, természeti katasztrófák és ember által okozott szörnyűségek – ezek a képek alkotják a tárlat gerincét. Közülük is a leghangsúlyosabb motívum értelemszerűen korunk legégetőbb kérdése, a menekültválság.

Az érzelmi-értelmi sokkhatást növeli, hogy a WPP kísérőkiállításaként látható a Reuters menekültekről szóló sorozata Emberár – A modern népvándorlás szemtanúi címmel. Itt állították ki Balogh László és Szabó Bernadett képeit is: a két magyar a Pulitzer-díj százéves történetében első magyar fotósként kapta meg az elismerést.

Érdekes ezeket a népszavazásunk után látni.

Az alkotók számtalan szemszögből közelítettek a kamerájukkal. A WPP-n díjaztak sorozatot, amely a földközi-tengeri lélekvesztő hajókon menekülők „élethalálútját” dokumentálja, míg egy másik a törökországi állapotok megrázó lenyomata.

Szülőszemmel nézve azok a leghúsbavágóbb fotográfiák, amelyek gyerekek szenvedését örökítették meg. Például Matic Zorman (WPP) fotóján egy menekült kisgyerek egészen közelről, rácsok mögött figyel, arcát beborítja átlátszó esőkabátja – mintha fulladozna az őt körülvevő világtól.

Alkis Konstantinidis (Reuters) felvételén egy erőlködéstől eltorzult arcú férfi úszik a part felé Leszbosz partjainál; a gumicsónak, melyben utaztak, a parttól körülbelül 100 méterre borult fel – magán kívül egy alvó csecsemőt is menteni próbál az „új világ” felé.

Szabó Bernadett (Reuters) azt a pillanatot kapta el a röszkei határon, amikor egy szír család bújik át a szögesdrót kerítés alatt, az édesanya testével védi a legkisebbet.

Magnus Wennman (WPP) sorozatán a gyerekek aluljárókban, erdőkben alszanak – már amennyire tudnak, merthogy sokan még mindig a háború és robbanások okozta traumától szenvednek. Ha ágyhoz, rendes fekhelyhez jutottak, akkor is látszik, valami nem stimmel, idegenül fészkelődnek még, az újra emberi(bb) körülmények között is.

És még nincs vége 2015 traumáinak! A szír fotográfus, Sameer Al-Doumy sorozata a hazájabeli légicsapás következményeiről szinte elviselhetetlenül borzalmas: sebesült és halott gyerekek képei, valamennyiük testén vastag porréteg, amit csak vérfoltok és lefolyó könnycseppjeik útja színez.

Nehéz elhinni, hogy ebben a mezőnyben némi „felüdülést” jelent David Guttenfelder képsorozata az észak-koreai Kim-kultuszban élők abszurd életéről. A kivételezett helyzetű amerikai fotós 2005 és 2015 között negyvenszer(!) járhatott és készíthetett felvételeket ebben a hermetikusan elzárt és mindenütt ellenőrzött, diktatórikus államban, ahol még a belföldi újságírók keze is nagyon szigorúan meg van kötve.

Soha nem állt ilyen közel a magyarokhoz a World Press Photo.

A fotográfiák többsége ugyanis nálunk vagy a közelünkben készült. Érintettek vagyunk. Jó esetben nem csak földrajzilag. A megtévesztések korában az igazmondás tiszteletre méltó forradalmi tettnek számít. A szavazófülkében és a kamera mögött egyaránt.