Negyvenes almás

Kezdetben hárman dolgoztak a garázscégben, amely az akkori informatikai technológiák megreformálásába belevágott. Ám a harmadik társ, Roy Wayne nem bírta a tőle fele annyi idős srácok tempóját, és kilépett, társainak mindösszesen 800 dollárért eladva a részesedését. Utólag aztán foghatta a fejét: a reform forradalomnak bizonyult, az Apple mára a világ egyik legnagyobb vállalata lett. 

Pedig az első termékükből, az Apple I-ből mindössze kétszáz példány készült, abból is csak 175-öt sikerült értékesíteniük a fiataloknak: 666 dollár és 66 centért árulták a masinát. Igaz, azóta a gyűjtők trófeájává vált, az árveréseken már 905 ezer(!) dollárt is fizettek érte. 1977-ben aztán megjelent az Apple II, a cég első piaci méretekben gyártott gépe. Akkoriban hihetetlennek számító újításokat kínált, így például színes képernyőt. De legfőképpen egyszerű beüzemelése hatott: az ember a boltban megvásárolta, hazavitte, a kábelét bedugta a konnektorba, megnyomta a gépen a gombot – és már használhatta is. Igaz, hogy az ára borsosnak számított: 1300 dollártól indult, ami ma 5200 zöld hasú lenne (azaz másfél millió forintnak megfelelő összeg).

1979-ben újabb csodával állt elő az almás cég: az egérrel. Az egész úgy kezdődött, hogy Jobs a Xerox cégnél meglátott egy számítógépet, amelyet egér segítségével irányítottak. Megtudta, hogy a háromgombos szerkezet egyrészt egész vagyonba (400 dollárba) kerül, másrészt meg hetek alatt tönkremegy, ezért a Xerox nem is kínálja a számítógépeihez. Steve Jobs hazatérve lelkesen elmagyarázta Dean Hoveynek, a félig-meddig külsős mérnöknek, hogy mi kell neki: olcsó és tartós egér.

Hovey ellátogatott az első nagyáruházba, felvásárolta az összes golyós dezodort (honnan máshonnan szerezhetett volna gyorsan golyóbisokat?), valamint egy vajtartót, és kísérletezni kezdett. Sikeresen: az egér népszerűsége azóta töretlen, ma is szinte valamennyi számítógép-tulajdonos birtokol egyet – vagy többet.

A cég történetét a merész újítások jellemzik. 2001-ben, amikor a zenekedvelők CD-k garmadáját hordozták magukkal, hogy a diskmanben ne mindig ugyanazt a muzsikát hallgassák, az Apple előállt az iPoddal, a temérdek zeneszámot tároló szerkentyűvel.

Ráadásul webáruházat is kínált hozzá, ahonnan csekély összegért zenét tölthettek le a kütyütulajdonosok. 2007-ben pedig, amikor a mobiltelefon-gyártók a legádázabb harcot vívták, hogy úgy helyezzék el a nyomógombokat a készülékeken, hogy a képernyő a lehető legnagyobb helyet kapja, az Apple előállt az első okostelefonnal, az iPhonenal.

Mekkora ötlet: nincs szükség valós gombokra, a betűket-számokat elő lehet hívni a képernyőre, s ott nyomogatni. S ez ugyebár mindössze kilenc éve történt…

Az almás cég manapság a viselhető mobileszközök – például okosórák –, illetve a kábeltévézést kiváltó televíziós megoldások fejlesztésével foglalkozik. Meg még ki tudja, mivel – az Apple-től nem igazán szivárognak ki titkok –, de hogy továbbra is az újítás jegyében dolgoznak, az biztos.

És továbbra sem olcsón – sajnos…