Nyolclábú migránsok

A mintegy 40 ezer fajt számláló póknemzetség az egyik legkülönösebb teremtménye a Földnek.

A legnagyobbak mérete a levesestányéréval vetekszik: 30 centis a lábterpeszük. Különlegességük a nyolc láb mellett a négy szempár, illetve a hálószövési képesség.

Döntő többségük nem mérges, mindössze 350 fajuk termel mérgező váladékot zsákmányszerzés céljából, illetve önvédelemből. A sarkvidékek kivételével mindenütt előfordulnak, a Skylab űrhajó személyzetének köszönhetően pedig már a világűrbe is eljutottak. Helytálltak ott is, noha a gravitáció hiánya azért csak kifogott rajtuk: hálójuk nem sikerült olyan szimmetrikusra, mint itt a Földön.

Hazánkban 750 pókfaj él, köztük a szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) a legnagyobb. Színe barnás-szürkés, olykor narancsos, átmérője a 10 centit is elérheti. Váladéka nem mérgező, de kiválthat allergiás reakciót. Leginkább a szikes puszták és a kötöttebb homoktalajok lakója. Itt alakítja ki 30-40 centi mély, függőleges csőlakását a földben, amelynek falát – beomlás ellen – a váladékával erősíti meg. Hálót nem sző, alkonyatkor indul vadászni, fő táplálékát a sáskák és szöcskék adják. Hazai viszonyaink között a sárgás-piros színezetű mérges dajkapók (Cheiracanthium punctorium) váladéka a legmérgezőbb. Jellegzetessége, hogy harangszerű lakóhálót sző magának, nappal annak rejtekében pihen, éjszaka kisebb rovarokra vadászik. Marása nem halálos, de a csípés helyén erőteljes allergiás reakció, időleges zsibbadás léphet föl az erre érzékenyeknél.