Nyűggé vált az erdő - Olvasónk nem érti, mi a macera célja

Enyhe emelkedőn kaptatunk a dűlőúton az Ózdhoz tartozó Susa határában, a közeli erdő felé. Mellettem a Szabad Föld sok évtizedes előfizetője, Léhi Zoltán. Nyolcvanéves elmúlt már, így lassan baktatunk, néha-néha így is megállunk.

– Hiába, na, eljárt az idő. Ezért is adtam le az erdőgazdálkodói megbízásomat – magyarázza az egyik pihenő alkalmával.

Különös tisztség az erdőgazdálkodóé, derült ki már a szerkesztőségnek írt leveléből is. Általában fordított, mint az egyéb sarzsié: könnyű azzá válni, de annál nehezebb megszabadulni tőle.

De kezdjük azzal, mi is az erdőgazdálkodó feladata. Nem más, mint a kapcsolattartás az erdészet és az erdő tulajdonosai között. Fizetéssel nem jár a tisztség, nyűggel annál inkább, afféle jószolgálati megbízatás. Viszont szükség van rá, különösen a mai világban, amikor számos erdő osztatlan tulajdonú, egy-egy területnek több birtokosa is létezik. Melyikükkel tartsa a kapcsolatot az erdészet? Ilyenkor a gazdák maguk közül választanak valakit, az ő nevét, adatait az erdészet bejegyzi, s rajta keresztül tartják a kapcsolatot a tulajdonosokkal és viszont.

Nos, ezt a tisztséget szeretné letenni Léhi Zoltán, hiszen 80 felett már több pihenésre van szüksége. Nem is vették rossz néven tőle 11 hektárnyi erdőben gazdálkodó tulajdonostársai, megértették az elhatározását. Bejelentették hát az erdészeti igazgatóságon, hogy leadja a tisztségét. Nincs az ilyesminek akadálya semmi, tudták meg, az ára ez esetben éppen 101 500 forint.

– Több mint százezer forint? – állok meg most én. – Ezt mire hivatkozva vetették ki?

– Azt mondták, ennyibe kerül az, hogy kivezessék a nevemet. Annak ellenére, hogy, ismétlem, a tisztségemért soha egy fillért nem kaptam.

Mielőtt még végképp elképednék, Léhi Zoltán gyorsan hozzáteszi, hogy nem egyedül kellene megfizetnie az összeget, hanem a többi gazdával. Az alapdíj 6500 forint, ehhez jön még minden erdőbirtokostól 5-5 ezer forint.

Akkor itt álljunk meg ismét egy pillanatra. Az erdőre Léhi Zoltán a '90-es évek közepén licitált ötödmagával. Ha ezt beszorzom 5 ezerrel, akkor is 30 ezer forint körüli összeg jön ki, nem százezer. Hogy is van ez?

– Közben több talált erdőre bukkant a felügyelet – magyarázza. Talált erdő? Az meg mi fán terem? Nos, a környező legelők egy része szintén beerdősült, így azok tulajdonosaira is vonatkozik a fizetési kötelezettség. Ők viszont végképp nem hajlandóak beszállni a közös költségbe, így aztán marad a tisztség Léhi Zoltán nevén. Ám mivel ő már nem kívánja továbbvinni a tisztséget, patthelyzet alakult ki.

Közben felkaptatunk a kora őszi forróságban árnyat adó erdőbe. Az alján újulat, fiatal gyertyános. Nekem tetszik, mint minden erdő. Nem így az erdészetnek, amely szerint itt bükknek, tölgynek kellene lennie. Nem ellenkeztek a gazdák, néhány évvel ezelőtt ápolási költség címen kifizettek több mint 200 ezer forintot, majd még néhány tízezret – de a munkát még mindig nem vették át.

Ráadásként pedig – ismerkedem az erdőtulajdonosok nem egyszerű életével – Léhi Zoltánnak van egy néhány ezer négyzetméteres birtoka, amelyet erdősíteni kellene, ám mivel a felügyelet szerint ezt elmulasztotta, 36 ezer forintra bírságolták.

– Kérdeztem, mi a teendőm? – meséli a gazda immár az erdőszemléből visszatérőben. – Választ nem kaptam, viszont a következő évben újabb büntetést igen. Ekkor azt mondták, fellebbezhetek. Azt pedig én nem fogok, nincs arra pénzem.

A legfurcsább a történetben, folytatja olvasónk, hogy azon a kifogásolt részen szép erdő van, csak éppen nem olyan elegyben, amit az erdészet elvár. Az utóbbi években. Mert korábban a bejárások során semmi kifogás nem akadt ellene. – Mindeközben hasznunk alig van az erdőn, csupán néhány köbméter fát vághatunk ki belőle évente, még a téli tüzelőre sem elég. Akkor meg minek van? Legjobb lenne megszabadulni tőle. De lehet, hogy éppen ez a sok macera célja – legyint az erdő tulajdonosa.