Titkosított oltalom - Megerőszakolt, megalázott nőket védenek

„Lassan tíz hónapja nem láttam a kisfiamat. Mindennap imádkozom a Jóistenhez, hogy minél hamarabb újra együtt lehessünk. Már nincs sok hátra, ígérik a gyámhivataltól folyton. Nem tudok mást tenni, mint hinni nekik és bízni bennük.”

A lány összeroskadva ül az ágya szélén, majd szabadkozva feláll, becsukja az ablakot, hogy ne zavarja az utcáról behallatszó építkezés zaja, miközben élete legnehezebb időszakáról beszél. Vivien pár hónapja él a védett házban, holléte családja számára is titok. (Riportunkban álnéven szerepel, ahogyan a többi lakó is.)

Tavaly év végén utazott Angliába. Takarítónőt kerestek meg bébiszittert. A lány bízott a jó szerencsében, hiszen a helyi apróhirdetési lapban olvasta az álláslehetőséget, és ismerősök is ajánlották, biztatták, menjen. „Úgy búcsúztam el a kisfiamtól, hogy nemsokára találkozunk. Egyedül neveltem, édesanyám pár éve halt meg, nincs segítségem, kellett a pénz, úgy voltam vele, a gyerek érdekében is el kell viselni, ha kicsit elszakadunk egymástól. A testvéremre bíztam a gyereket. Azóta nem láttam, nem akarják visszaadni.”

Érkezése után másnap már munkába állt. Nem a tervei szerint: kirakták az utcára. Nem volt ellenkezésre mód, prostituáltként kellett dolgoznia. Ha nem akart, megverték, megfenyegették, nem láthatja többé a gyerekét. És bedrogozták. Körülbelül egy hónapig élt így, a pénzét, iratait elvették. „Összebarátkoztam egy idősebb lánnyal, ígérte, segít kiszabadulni. Valóban segített: a saját stricijéhez vitt át. Itt annyi volt a különbség, hogy állandóan figyeltek: a férfi, a nő és a nő anyja. Az állandó felügyelet csak azért volt jó, mert így némileg nagyobb biztonságban voltam, az előző helyen töltött idő alatt ugyanis háromszor erőszakoltak meg, egyszer megpróbáltak megölni.”

Végül sikerült megszöknie, kihasználva, hogy a futtatója nincs otthon; a nőknek azt mondta, dolgozni megy. Elengedték, ő pedig egyik ismerősét hívta egy nyilvános telefonfülkéből. Az angliai férfi a rendőrségre vitte. Vivien egy ottani védett házba került hosszú hónapokra, onnan pedig Magyarországra.

Most a Baptista Szeretetszolgálat egyik védett házában él, Magyarországon. A szeretetszolgálat több ilyen védett házat tart fenn: olyan nőket, gyerekeket, sőt több esetben férfiakat fogadnak be, akik valamilyen módon kizsákmányolás áldozatai lettek. A nőket többnyire szexre, a férfiakat rabszolgamunkára kényszerítik. Az ilyen házak címe titkosított, még az ott lakók hozzátartozói sem tudhatják, hol keressék rokonukat. Ugyanolyan házak ezek is, mint a többi a településen, semmilyen külső jel nem utal rá, hogy védett személyek élnek benne. Jelenleg három lány lakik itt Viviennel együtt. Tamara babát vár, Évi pedig a kisfiával él egy szobában.

XXX

„Többféle módon kerülhetnek ide a lányok. Van, akit külföldről hozunk haza, a Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM segítségével. Ők jelzik még korábban a magyar Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy a lánynak segítségre van szüksége. Ha valakit itthon ér szexuális célú kizsákmányolás, civilként nem tehetünk mást, mint jelezzük a hatóságnak a bűncselekményt. Ha szükséges, és az áldozat sem szeretné másképp, hozzánk kerül. Ha a környéken lakik, nem fogadhatjuk be, automatikusan az ország minél távolabbi részébe kell küldeni” – magyarázza a védett ház szociális munkása, aki négy éve került az akkor vásárolt házba. Ha kell, itt alszik a lányokkal, segít a gyerekek körül, bevásárol, pszichológushoz viszi őket, együtt próbálnak eligazodni a bürokrácia útvesztőiben. És lelki támaszt nyújt, a legnehezebb időszakban is. Érzik ezt a lányok is, nélküle egészen más lenne. Tavaly az egyik – ma már nem itt élő – lakó jelölte a Richter Aranyanyu-díjra. Meg is kapta az elismerést.

A jelenlegi három felnőtt és a gyerek (illetve hamarosan még egy gyerek) telt házat jelent, bár olyan is előfordult, hogy tizenketten éltek e fedél alatt.

„Rendkívüli helyzetnek számított, hogy az egyik itt lakó édesanyának sikerült visszakapnia a négy gyerekét, akiket korábban kiemelt a családból a gyámhivatal. Egy hónapig tartott ez, tovább nem is lehetett volna, mert a gyerekeknek mindennapos pszichológiai segítségre volt szükségük, amire itt nincs lehetőség, így egy másik anyaotthonba kerültek.”

Konfliktus persze így is akad bőven, de alapvetően megférnek együtt a lányok. Nem is tehetnek másképp, nincs hova menniük. „Nem kötelező ide jönni, nem is vállalkozik erre mindenki. A házban a lányok ingyen élhetnek, az ellátásért sem kell fizetniük. Minimális segélyt is kapnak, illetve lehetőséget, hogy tanuljanak, hogy dolgozni tudjanak.”

Vivien már kijár dolgozni, az első egy hónapban azonban nem tehetett így. Akiket valószínűleg keresnek – és Vivien sokakat feljelentett Angliában, olyanokat, akiknek több itthoni kapcsolatuk, összeköttetésük van –, azokat egy hónapig nem engedik ki, és senki nem tudhatja, a családjuk sem, hogy hol vannak. Már csak azért sem, mert elég gyakori eset, hogy a lányokat a saját családjuk, férjük, barátjuk kényszeríti prostitúcióra. „Nagyon fontos megelőzni, hogy a lányok visszatérjenek az elkövetőhöz. Mert sajnos erre is akad példa” – magyarázza a szociális munkás.

XXX

„Dolgozni mentem Ibizára. Tudtam, mire jelentkezem, ám kellett a pénz, ez pedig gyors megoldásnak tűnt. De a keresetünket elvették, sőt védelmi pénzt is szedtek. Persze nem védtek meg semelyik agresszív kuncsafttól” – meséli Tamara teljes apátiával. Egy év után sikerült hazajönnie, mégis visszament. „Az egyik lány hívott vissza. Bajban volt, nagyon egyedül és rosszul érezte magát, így visszamentem, hátha tudok neki valahogy segíteni. A lány nem sokkal később kórházba került, és a barátjával – aki egyben a futtatója is volt – rám fogták, hogy több ezer eurót loptam el tőlük. Életveszélyesen megfenyegettek. Sikerült megszöknöm. Hét hónapig még itt kell lennem, a saját biztonságom érdekében.”

A baba nemsokára érkezik, Tamara készen áll: a babaruhák gyönyörű rendben, összehajtogatva állnak a szekrényben, a pelenkák, törlőkendők, kenőcsök szintúgy.

Nem idegeskedős fajta, egyáltalán nem aggódik, hogyan fogja ellátni a picit. Már csak azért sem, mert lesz segítsége, mindkét lakótársa tapasztalt anyuka. Ráadásul Viviennel nagyon közel kerültek egymáshoz, ő lesz a pici keresztanyja.

És az apa? „Az egyik kuncsaftom. Tudom, ki az, de fogalmam sincs, hol él, mit csinál épp. Nem tud a gyerekről, és jól is van ez így.”

XXX

Gyönyörű kisfiú rohan a tornácra, csak egy pillanatra torpan meg, meglátva minket, az új embereket. De nem jön zavarba, folyamatosan ugrál, magyaráz. Eleinte kicsit bizalmatlan, aztán hamar barátkozik. Novemberben lesz kétéves. Édesanyja a szőnyeget mossa az udvaron, a kisfiú élvezettel tapicskol a tócsákban.

„Amikor kiderült, hogy babát várok, a párom követelte, hogy vetessem el. Már több időpontot is lemondtam, mire az utolsó lehetőségnél bementem a kórházba. Már az asztalon feküdtem, minden készen állt. Meggondoltam magam, eljöttem a klinikáról. Életem legjobb döntése volt. A gyerek apja persze nem örült, nem is maradtunk együtt. Amikor megszületett, akkor sem foglalkozott vele.”

Körülbelül nyolc hónapos lehetett a kisfiú, mikor az apja kitalálta, mégis kell neki a gyerek. Zaklatta őket, magához akarta venni a kicsit. Előle menekültek ide.

A lánynak akkor nem volt munkája. „Korábban prostituáltként dolgoztam. Senki nem kényszerített, magamtól csináltam. Hamar megutáltam, de kellett a pénz. Dolgoztam Németországban, Hollandiában... ahol a magyar lányok szoktak.” Nem volt könnyű kiszállni, de elhatározta magát, és többé nem lép vissza. Az elmúlt egy évben elvégzett egy kereskedelmi iskolát, a kisfiú hamarosan bölcsibe megy, ő pedig dolgozni fog. Pénzt gyűjt, hogy több mint egy év itt-tartózkodás után albérletbe költözhessen, elkezdődhessen az új életük.

Új életet kezdeni... Nos, ez a legnehezebb. Az emberkereskedelem elleni program munkatársai nem veszítik szem elől azokat, akik elhagyják a védett házat.

A diszkrécióra persze továbbra is számítanak, a lányok titoktartási szerződést írnak alá. „Aki Svájcból jön haza, annak kicsit könnyebb az újrakezdés: a nyugati ország reintegrációs támogatást ad. Nemrég egy lány ebből a pénzből vett házat itt, a környéken. Egyébként nem könnyű az újrakezdés, a társadalomba való visszailleszkedés, még úgy sem, hogy igyekszünk minden segítséget megadni a lányoknak” – magyarázza a védett ház szociális munkása.

Bár valószínűleg nem lesz könnyű a következő pár évük, a lányok optimisták. A legnagyobb szörnyűségeken már túl vannak.


HARDI JUDIT
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI