Vendégvonzó olimpia

– A turizmus világnapja, szeptember 27-e ezúttal az akadálymentes utazás megteremtését tűzte zászlajára. Hogy állunk e téren?

– Magyarország nem akadálymentes, a kötelezettség jogszabályba foglalása és néhány rámpa megépítése ugyanis még nem jelenti ezt. Sokkal inkább szemlélet kérdése, hogyan állunk a világ népességének azon 15 százalékához, amely a fogyatékosság valamely válfajával él. Mi, magyarok idegenkedünk tőlük. Amikor az akadálymentes utazás megteremtését szorgalmazzuk, a fogyatékossággal élőkön kívül a mozgásukban, lehetőségeikben korlátozott kisgyerekes családokra, idősekre is gondolunk, továbbá az ételallergiában szenvedőkre, akik speciális diétára vagy mondjuk gluténmentes termékekre szorulnak. Nemrég megvizsgálták az online szállásfoglalással foglalkozó Agoda több mint 600 ezer hotelt tartalmazó adatbázisát. Az USA nagy fölénnyel került az élre: az országban működő szállodák 77 százaléka rendelkezik valamilyen akadálymentesítő szolgáltatással. A második helyre holtversenyben hárman is befutottak: az Egyesült Arab Emírségek, Írország és Portugália szállodáinak 55 százaléka kínál pihenési lehetőséget a fogyatékossággal élő vendégek számára. Mi ettől messze vagyunk.

– Hosszú távú előrejelzések szerint a mostani 1,2 milliárdról 2030-ig 1,8 milliárdra emelkedik a nemzetközi turizmusban részt vevők száma. Mégis, hogyan?! Róma nemigen tud több ókori romot bevetni vonzerőnek...

– Nem a kínálat fog bővülni 50 százalékkal, hiszen az ember már felfedezte a Föld 510 millió négyzetkilométerén található látványosságokat, hanem a kereslet nő robbanásszerűen: egyre több indiai és kínai utazik a világban. Az Ázsiában születő új generációk számára is életformává válik az utazás, és ez nagyban hozzájárul a turizmus átlagosan évi 4 százalékos növekedéséhez. A fejlett nyugati világban ez a szocializációs folyamat már a hatvanas években megindult: a szabadidő-eltöltés egyik fontos részeként elkezdtek utazni azok, akiknek korábban se motivációjuk, se pénzük nem volt rá – nekünk idehaza sokáig útlevelünk se.

– Félelmetes ez a növekedési ütem annak ismeretében, hogy a slágervárosokban már így se lehet mozdulni a tömegtől!

– Igaz, Barcelona, London vagy Prága az év minden szakában telítődik turistákkal. A velencei lakosok joggal követelik, hogy korlátozzák a turisták számát, és ne engedjék be a hatalmas óceánjáró hajókat a város központjába. Miként a víz mindig utat tör magának, a globalizáció is megállíthatatlan. Utazni, menni kell, legyen szó szabadidőről vagy munkáról.

– Akkor is, ha a világban 2013-ról 2014-re 80 százalékkal több áldozatot követeltek a terrorcselekmények? Nem rettenti vissza az embereket, hogy az Institute for Economics and Peace tanulmánya szerint tavaly több mint 32 ezren haltak meg terrortámadások során, míg 2008-ban „csupán” 8 ezren?

– Ebben a tanulmányban az is szerepel, hogy a legtöbb gyilkosságot még mindig nem a terroristák vagy a háborús konfliktusok résztvevői követik el: 13-szor annyi, vagyis 437 ezer fő esik „egyszerű” emberölés áldozatául a vizsgált 163 országban. Alapvetően az utazás nem vált veszélyesebbé, csak a média többet tudósít – merthogy ez a dolga – a két nagy iszlamista terrorszervezet kétségkívül egyre több merényletéről, és ez egy időre megrengeti az utazók biztonságérzetét. Normális emberi reakció, hogy sokakban felmerül egy olyan szempont az úti cél kiválasztásakor, ami esetleg korábban nem esett ekkora súllyal latba: melyik a legbiztonságosabb hely?

– Tudja a választ?

– Nem. A biztonságérzet jelentős mértékben szubjektív fogalom. A terroristák célja a félelemkeltés, vagyis, ha megfélemlítve otthon maradunk, nem dolgoztak hiába. Nemrégiben készült egy nemzetközi felmérés arról, hogy egy katasztrófa vagy terrorcselekmény után mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, míg minden visszarendeződik az eredeti állapotába. Úgy tűnik, a világjáróknak igencsak rövid távú a memóriájuk, ha terrortámadásról van szó: körülbelül 13 hónapnyi idő elég ahhoz, hogy a turizmus visszatérjen a régi kerékvágásba – míg betegség, járvány után 21, környezeti katasztrófát követően 24, politikai zavargások esetén 27 hónapnak kell eltelnie, amíg az élet újra normalizálódik.

– Ezt hívhatjuk könnyelműségnek?

– Szó sincs róla! A turisták zöme – túl a szubjektív biztonságérzetén – objektív szempontok szerint mérlegel. Jóval a New York-i, a londoni vagy a madridi robbantások után, sok év távlatából jól látszik, hogy a turisták változatlanul szívesen elárasztják ezeket a nagyvárosokat. Vagyis Párizs, Nizza vagy Brüsszel turizmusa is legfeljebb ideig-óráig „roggyan meg” a közelmúltbeli terrorsokk után, de a Franciaországhoz és Belgiumhoz hasonlóan fejlett országokban a merényleteket követően rögvest fokozottabb ellenőrzésekkel, tartós rendőri jelenléttel és számtalan óvintézkedéssel törekszenek a biztonságra. Nem kérdés, hogy hamarosan újra telt házzal üzemelnek majd. A váratlan és arctalan agresszió nagy vesztesei Egyiptom, Tunézia és a közel-keleti országok, ahol a belpolitikai instabilitás és a katonai hadműveletek láttán az utazók nem hiszik el, hogy az állam garantálni tudja a biztonságukat, ezért inkább máshová mennek. Törökországban a puccs és a migrációs problémák dacára csak kicsi visszaesés érzékelhető a turizmusban, ugyanis a csábító ár-érték arány ismeretében a turistáknak némi kockázatot felvállalva még mindig megéri oda utazni.

– Hová sorolná Magyarországot?

– Budapest kis kockázatú és jó ár-érték arányú az átlag 50-60 euró, azaz 15-18 ezer forint/szoba ajánlatával – míg Rómában nemigen kapunk szállást 100 euró alatt. Azért beszélek a fővárosról, mert nálunk toronymagasan Budapest vonzza ide a legtöbb külföldi turistát: 13-szor több vendégéjszakát töltenek el itt, mint a második leglátogatottabb településen, Hévízen. Az országmarketing Budapestre és a Balatonra koncentrál, a tízes élmezőnybe legfeljebb néhány fürdőváros (Bük, Hajdúszoboszló, Sárvár) és történelmi város (Eger, Sopron) fér bele – miközben még legalább ezer település szeretne játszani és nyerni a turizmus pályáján. A folyamatos kínálatbővítés, a termékfejlesztés elengedhetetlen, ahogy a vezérhajó Budapest turizmusát sem lehet „csak” a mostanság menő romkocsmákra és a Szigetre építeni.

– És egy olimpiára?

– Igen, arra már lehetne! Én olimpiapárti vagyok, csak mielőbb hozzá kéne fogni a fejlesztésekhez. A külföldiek látogatása most évi 1500 milliárd forintot hoz a konyhára; amit ráköltenénk az olimpiára, az bőven bejönne országimázsban, marketingben. Nem utolsó szempont, hogy okos, előrelátó tervezéssel ezek az infrastrukturális fejlesztések később mind megmaradnak nekünk, a mi kényelmünket szolgálják. A magyarok is össze tudnak hozni egy olyan „kis” olimpiát, amilyet annak idején Antwerpen, Barcelona vagy Helsinki rendezett. A sport képes összekovácsolni egy széthúzó társadalmat, ezt szépen megmutatta a júniusi foci Eb-szereplésünk fogadtatása.

– A vészmadár szól belőlem: egy olimpia vonzó célpont a terroristáknak is!

– Előttünk a jó példa: az elővigyázatosságnak és az éberségnek hála, a riói olimpia és a franciaországi foci Eb békésen zajlott le. Egy utazó biztonságfaktora sokkal több összetevőből áll, nem csak terrorkockázatból. Még el se utaztunk, máris biztosítást kötünk: arra az esetre, ha mégse utaznánk el, ha elveszne a csomagunk, ha összetörnénk magunkat, és újabban a terrorcselekményt is felvették kockázati listájukra a biztosítótársaságok. Ezenkívül érdemes tájékozódni a fogyasztás biztonságáról (például hol nem tanácsos csapvizet inni, hol kell alkudni a piacon), az eligazodás biztonságáról (hogyan lehet tömegközlekedni), a helyi szokásokról (mit viselhetnek a nők, hol lehet dohányozni)... Ezek mind-mind lehetséges veszélyforrások, amikhez képest a terrortámadás kockázata roppant csekély. A terrorizmus olyan, mint az infarktus: nincs százszázalékos védelem ellene, mégsem lehet egyvégtében rettegni tőle.