Visszavágynak a fára - Bemutatjuk, hol tart az öt égtáj lombfaluközpont

Ház a fán? Nem új ötlet ez még felénk se. Hogy pontosan hol járunk, nem tudjuk. Verőcét elhagytuk, valahol a Börzsönyben baktatunk. Kegyes az idő. A nap süt, szél is fúj, az ázott agyagos talajt szárítja. Megyünk még, amikor az autó is feladja, itt már legfeljebb ember haladhat, ha elszánt, s tudja, mit akar. Kísérőnk Gajdó, a lombházak egyik építője, aki társaival gyalog, vállán gerendákat, deszkákat hónapokig vitt a magasba.

Megkínlódtak, míg felértek, de akit ezért megfizetnek, nem panaszkodik. Cipeltek, építettek.

Fennsíkon haladunk át. A szél pimaszul szinte fellök, de Gajdó biztat, az erdőben szélcsend lesz, az emelkedővel kell megbirkóznunk, és már ott is leszünk. Villanypásztort lépkedünk át, reménykedünk, áram nincs benne. Gajdó int, megérkeztünk. Arcunkon félmosoly, leplezzük a bánatot, nem erre számítottunk. Az öt égtáj lombfaluközpont helyett mit látunk? A természet, ami az övé, visszavette, s rontott rajta az ember: sittet, gumit hordott, pedig azokat felhozni ide kihívás lehetett.

Gajdó úgy emlékezik, 2007-ben érkezett ide Pierre. Egy francia, aki magát örök ellenzékinek mondta, olyannak, akinek nincs párt, kormány, ami megfelel.

Utcaszínészként, vándorzenészként kereste kenyerét. Senki sem tudja, honnan volt pénze. Ötletekben sem szűkölködött, ami naponta változott, de aki dolgozott neki, azt megfizette, adósa senkinek nem maradt. Egy év alatt úgy hatvanmillió forintot költött itt. Tőle az ötlet, a Börzsönybe lombházakat kell építeni! „A fát, amire építünk, apánk, nagyapánk, dédapánk ültette. Gyökereit a múltban találjuk, évtizedeknek kell eltelniük, hogy az ágak, ahova házat építenek, megtartsák az épületet. Ott élve nemcsak a teret, az időt is érzékeljük, de a múltat is, mely körbevesz bennünket. Az évgyűrűk bennünket is körbefonnak” – érvelt Pierre, mire az emberek bólintottak. Három hektáron, úgy 8-8 méter magasban lett is nyolc ház, közöttük vékonyka, labilis függőfolyosók fából, úgy 60 centi szélesek, ahol az ember, ha nem szédülős, már biztonságosan mozoghat.

Hogy került Gajdó az építőkhöz? Értelemszerűen.

Grafikusként végzett, s dolgozott így is, de sepsiszentgyörgyi ember, székely, aki gombához, fához ért. Édesapja ács, asztalos volt – gyerekként szünidőben neki segített, s tanult –, átjárt ide; később őt követve rájött, nagyobb az igény ácsra, asztalosra, mint grafikusra.

Munkától nem félt, emelt, cipelt, fúrt, faragott, csak néha szólt, nem így kellene, de nem vitatkozott. Pierrenek, bár nem értett hozzá, határozott elképzelései voltak a lombházakról: olvasott róluk, az interneten értesült.

Amerikában annak már kultusza van, hogyan működik a lombház. Válogatott, fára mutatott, e köré tegyük a házat.

Az emberek pedig fára másztak, mértek Pierre elképzelése szerint, s építettek, de úgy, hogy tisztelték a fát is, óvakodtak, hogy azt építés közben nagyon meg ne sebezzék.

Lombháznál az épület igazodik a törzshöz, ághoz. A házat, ha kell majd, nyom nélkül eltávolíthatják. Mondták Pierre-nek, ez az erdő szép, de „mínuszos”, túlélte magát. A föld kevés, a fa gyökere tovább nem fejlődhet, ha erősebb szél belekap a házakba, fástól kidöntheti. Pierre vállat rántott, a pénzt ő szerzi, ő ezt is jobban tudja. Naponta improvizálva épült a falu, hatósággal villany, csatorna, gáz hiányában nem kellett bajmolódni. Engedély nélkül ember álmodhat bármit.

A mű két év alatt elkészült, koncerttel avatták, összejöttek ötszázan. Egy amerikai–holland–angol banda, a Durgas játszott, tagjai építkezni is segítettek. Nyolc házikó, egyenként 5–15 négyzetméteresek, a lombok között a magasban. Volt, amibe csak ágy, szék, asztal, szekrény fért bele, pottyantós vécével. S volt tágasabb, „lakosztály”. Hírverést nem csaptak, de működött jól: mindig tele volt.

Emberek csapatépítő tréningre jöttek. Fejlámpát a homlokra lökve mentek a szobákba, s hallgatták az erdőt, a csendet, mely sosem csendesül el egészen. Mikor madár hallgat, őz, szarvas, vaddisznó jön, s dagonyázik vígan. Az ember aludni próbál, de a ház ring, mint hajó a kikötőben. S recsegett, ropogott az épület, mint minden faház, ami szárad, amit szellő lököd. Az első éjjel nehezen telt, a második után a vendég szólt, ez jó! Étteremből hoztak reggelit, vacsorát.

A vendég zuhanyozhatott ötliternyi vízben, naponta fejenként ennyi jutott, és fizethetett ezért két hétre ezer eurót – de azokat a napokat, amelyeket itt töltött, nemcsak túlélte, hanem megélte és újjászületett.

Jöttek volna még többen, s Pierre is még többről vizionált. Jógaközpontot akart, 60 négyzetméteres közösségi házat építtetett, a patak vizét tavacskákba terelgette, azok egymást táplálták, és a vizeket napenergiával visszaterelgette, cseppje se vesszen kárba.

Amikor az emberek rájöttek, ez remek, Pierre szólt: ennyi, vége, befejezi, nem érzi már a kihívást...

Aki itt járt, gondolta, ez így nem végződhet, lesz, aki a helyébe áll. Próbálták, de nem ment. Évekig magától romlott a „falu”, aztán emberek jöttek, s szereltek le a házakról mindent, amire szükségük volt. Majd a volt kivitelező Gajdónak szólt, bontsa már el, s vigye innen az egészet. Ő pedig visszabont, s hibákból tanul, hátán gerendát, fát cipel, tudja, érzi, anno mit rontottak el. A neten folyamatosan keresik, a lombházat sokan kipróbálnák. Gajdónak telke volt Verőcén, előbb kempingnyitásra gondolt, de rájött, inkább lombházat épít, arra van igény. A diófát kinézte, gondolta, 18 négyzetméteres házat „húz” rá, az anyag megvan hozzá. A ház tavaszra készen lesz, mondta épp egy éve. A hidegre, a télre várt, lombházat csak akkor lehet készíteni, amikor fagy, hogy a fa ne sérüljön. Előbb egyet épít, tervezi, majd másnak is megrendelésre.

– Öt gyerekünk van otthon, Bence, Ábel, Bori, Panni és Áronka. Családos emberként nem kockáztathatok. A nejem, Emese gyógypedagógus, nem szeretném, ha teljes munkaidőben dolgozna. Nekem is sok a munkám, de egy lombházat fenn tudnánk tartani. Igény van rá, aki már aludt lombházban, aki csak egyszer próbálta az érzést, visszavágyik. Hívnak is folyamatosan, idén tavaszra ígértem, hogy jöhetnek. Nem tudok mást válaszolni, folyamatosan dolgozom: tetőt, lépcsőházat, nyaralót javítok, élnünk is kell, de készül a lombház is. Télre, legkésőbb tavaszra elkészül. Akkor avatunk, ezt már nyugodtan beírhatja a naptárába.