A vezetéknevét mindenki ismeri - de nem az a keresztneve, hogy 'Üstökös'...

Az angol fizikus, csillagász Edmond Halley 1656-ban november 8-án született Haggerstonban. Londonban és Oxfordban tanult, 1676-ban felfedte, mely csillagok halványultak el jelentősen az ókori megfigyelések óta.

Ország-világbhj2016. 11. 08. kedd2016. 11. 08.
A vezetéknevét mindenki ismeri - de nem az a keresztneve, hogy 'Üstökös'...

Számos földrajzi és csillagászati expedíción vett részt. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében huszonnégy, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le. Megállapította, hogy három égitestnek 76 évenként megegyezik a pályája, tehát ugyanaz az üstökös, s újabb felbukkanását megjósolta.

A ma Halley-üstökösnek nevezett vándor 1758 végén valóban ismét megjelent (legutóbb 1986-ban járt a Föld közelében).

A greenwichi csillagvizsgáló igazgatójaként hunyt el 1742-ben.

Ezek is érdekelhetnek