'Menj velük az oroszokhoz a kivonulásukról tárgyalni' - Sandrikám el is ment

Meg hogy Apámmal akkoriban alig találkoztunk, hogy aztán később el is tűnjön jó évre az életünkből…

Mint sok évvel később megtudtam, ő október vége felé ment be a Parlamentbe, ahol Tildy Zoltán titkárságára került. Tildy – korábban miniszterelnök, majd köztársasági elnök volt, hogy aztán majd’ nyolc éven át, egészen ’56 májusáig házi őrizetben tartsák – államminiszter, miniszterelnök-helyettes lett a forradalmi Nagy Imre-kormányban.

Apám jogászként ügyködött nála, ezért történhetett, hogy november 3-án Tildy behívatta, s megbízta, menjen el a Maléter honvédelmi miniszter vezette delegációjával Tökölre, tárgyalni az orosz kivonulásról.

„Sandrikám – mondta Tildy –, ezek itt forrófejű katonák, menj velük.” Sandrikám el is ment – a többit már tudjuk. A tárgyalóteremből kihívták a szovjet delegáció vezetőjét, Malinyin hadseregtábornokot, hogy aztán a KGB-s Szerov tábornok emberei őrizetbe vegyék a magyar küldöttséget. Néhány nappal később Apám is hazaérkezett Ungvárról – oda vitték a szovjetek a Tökölön letartóztatott magyarokat –, s elment Maléter feleségéhez, Gyenes Judithoz. Maléterné erről így számolt be az Új Magyarországnak 1992 februárjában adott interjújában: „Amiatt keresett fel, hogy megtudja, milyen információim vannak az uramról. Szücs Sándornak ugyanis, amikor levitték az ungvári börtön udvarára sétálni, megütötte a szemét egy földbe vésett név. Óriási betűkkel az volt odakarcolva cipősarokkal, hogy Maléter, és ő arra gondolt, hogy ez azt jelenti, hogy Maléter is ott van. Tőlem tudta meg, hogy már a Fő utcában tartják fogva.”

Kicsit később még annyit mondott Apámról, hogy „Többször jártam náluk a lakásán, a Németvölgyi útról nyíló valamelyik kis utcában laktak. (A Nagysalló utcáról van szó – Sz. G.) Nagyon kedves felesége volt, próbáltak nekem állást szerezni, szemfelszedésre tanítgattak…”

Erről is rémlik valami: mintha egy kis elektromos masinával szedték volna az akkoriban gyakran leszaladó szemeket a nejlonharisnyákon.

A történet vége: Apám is sorra került, ellenforradalmi mozgalomban való tevékeny részvétel és szervezkedés miatt 1959-ben egy év börtönt és 500 forint vagyonelkobzást kapott. Amikor újságíró lettem, egy fontos mondatot hagyott rám örökül – ami egyébként minden újságírónak lehetne akár a krédója is –, s ez így szól: „Kardot ki, és fejjel a falnak!”

Egyébként ő is valahogy e szerint élt.

Egyszer, már megöregedve, így elmélkedett életéről: „Tudod, kisfiam, ültem a Horthy, a Rákosi és a Kádár alatt is. Most mondd meg: én vagyok az őrült vagy ezek?” A választ rábízom a kedves olvasóra…
(Hogy ma mi történne vele, ugye, az sem kérdés?)